@Yoan:
Köszönöm a visszajelzést. Mielőtt továbbléphetnénk (amennyiben óhajtja):
1. Az indítékom (sem elsődleges, sem sokadlagos) nem a vitatkozás önmagában, hanem annak felszínre kerülése "ami van" és "amint van". Továbbá, a "viaskodik azzal, hogy van-e idő vagy nincs", nem az én esetem, csupán megörvendtem, hogy Ön ezzel a témával foglalkozik és szívesen társultam, és kitartanék is, ha nem zavarok.
2. Azt írja: "Isten nem emberként érzékeli az időt, ezért nekünk végső soron fogalmunk sincs az Ő (szubjektív) időfogalmáról." Isten az egyetlen szükségszerű (tehát abszolút) objektív létező. Tulajdonságai között a saját változatlan örökkévalóságának, mindentudásának, mindenhatóságának, végtelen bölcsességének és végtelen szabad akaratának megfelelő módon teremti a teremtmények mindenikét és viszonyul azokhoz, beleértve az időt is, ami kizár bármiféle antropomorf jellegű viszonyulást, pl. "fogalmiságot" és "érzékelést".
3. Elkerülendő a szubjektivizmus végkifejleteként fémjelezhető fenomenológia, ami nem csak figyelmen kívül hagyja a korábbi gondolkodási paradigmában lét és létező közötti különbség abszolút objektív tényét, hanem egyáltalán végső megismerhetőségüket is kétségbe vonja, szélsőséges fenomenológiai redukció formájában pedig
egyenesen tagadja!
Nem feltétlenül kell szerintem ennyire túlbonyolítani, szerintem Ön az, aki viaskodik azzal, hogy van-e idő vagy nincs és ha van, akkor többféle van-e, számomra viszont egyszerűbb a képlet. Mivel nem pont úgy látom ezt a rendszert, mint Ön, ezért nem érzem úgy, hogy mindenképpen ebben a rendszerben kellene elhelyeznem a mondandómat. :) Ha jelen-múlt-jövő időről beszélünk, az sem több annál, mint a szubjektív elme által alkotott fogalmak, amivel az események sorrendiségét kezeljük a tudatunkban. Jelenhez egyszerűen az érzékelt eseményeket kötjük, múlthoz azok lenyomatát az emlékeinkben, a jövő pedig vagy következtetés, vagy Isten tervei, amit megírt és véghez fog vinni. Amikor látomásokról, jóslatokról beszélünk, számomra a hiteles próféta Isten tervét közli, aki nem hiteles, az csak fantáziálgat. Nem tud "benézni" oda, ami még nem létezik. (De ezekről írtam is.)
Abba pedig, hogy Isten hogyan érzékeli az időt, szerintem nem érdemes belemenni, mert ezek csak spekulációk: mivel Isten nem emberként érzékeli az időt, ezért nekünk végső soron fogalmunk sincs az Ő (szubjektív) időfogalmáról. Amikor pedig a Logosz megtestesült, emberként nyilván hasonlóan érzékelte az időt, mint mi, de mivel tökéletes Isten és ember is volt egyben, az Ő esetleges kettős időérzékelésébe megint fölösleges belemennünk, mert fogalmunk sincs róla , de nem is fontos üdvösségünk szempontjából. Néha pont egyszerűnek nehéz lennünk. :)
További adalék a "Kairosz", mint metafizikai perspektívának a "Kronosz", mint fizikára irányuló „retrospektív” szemléléshez:
Az ember, mint szubjektív megfigyelő többnyire pszichológiai, biológiai, fizikai idő kategóriákkal számol, amelyek egyaránt a szubjektív „Kronosz” építőkövei. A metafizikai retrospektíva helyessége is feltételezi a „Kairosz” posztulálását, amely a Kronosz "fölötti", mintegy annak meghatározó forrása és célja. A Kairosz az Abszolút Személy megnyilatkozása a Kronoszban, azaz „kegyelmi idő”, amelyben az Abszolút Személy kommunikál a feléje nyitott szubjektív személlyel. Ez a fizikai világra nézve pozitíve metafizikai értelemben ahhoz hasonlítható, ami a fekete lyuk negatíve fizikai értelemben. Az analógia persze sántál, mert az Abszolót Személy Mindeható Teremtő, Aki a fekete lyuk hatásait Abszolút Rendezőként szabályozza.
A Szentháromság Második Isteni Személye, a Fiú-Isten "Logosz" a földi "idő" keretében megtapasztalhatóan testesült meg, így meg is szentelte azt. Ez pedig az "idő" keretein kívül, ontológiailag az "idő" "fölött" létező Isten "időbeli" tapasztalása, egyszerre a földi "idő" tapasztalását szerző alanyként is, ugyanakkor a földi "idő" keretében az emberi teremtményei által megtapasztalható cselekvések alanya is.
Tehát az "objektíve nem létező idő" Isten által alkalmazott "forma" hatására szubjektivált "anyaggá" lett. Analógiát használva mondható úgy is, hogy Isten a pillanatok egymásutáni sokaságának "semmijéből" teremtett "szentelményt", ami Isten erejéből már létezik, ámde nem a bukott emberi természet számára, hanem csak a megváltott emberi természet számára. Ez pedig a "kegyelmi idő", azaz a "Kairosz". Innen pedig visszakövetkeztetve meghatározható a bukott emberi természet számára tapasztalható tartam nélküli pillanatok egymásutáni sokaságából álló "Kronosz", ám a meghatározás szavakba öntésére Önt kérem tisztelettel.
Kétségtelen, hogy a fenti szövegben jelzett történések egzisztenciális kereteit szükséges valamiképpen jellegzeni. Ennek érdekében visszatérően operál olyan fogalommal ami "nincs", ám nyilvánvaló, hogy ez módszertani nonszensz. Sőt, hatványozottan nonszensz, hiszen eszmélkedésében nem csak "jelen idő", hanem "múlt idő" és "jövő idő" kategóriákkal is operál, ámbár azok közös alapja, az "idő, mint olyan nem létezik!?
Abban megerősítem, hogy olyan mint Idő, azaz objektív időtartam nincs. Ugyanis amennyiben "a pillanat az elmúlt és az ezután lesz tartam nélkül megélhető élménye", akkor a pillanatok egymásutáni sokaságából álló idő nincs, mert éppen "alkotóeleme", a pillanat nemléte cáfolja az idő létét. Ámde, ha már "hitvédelem" blog keretében eszmélkedünk az időről, valami mégiscsak van ami ide tartozik.
Köszönöm szépen a próbálkozást. Esetleg megpróbáljuk együtt tisztázni/meghatározni az idő fogalmát? Ugyanis ilyen igényes céllal indított eszmélkedéshez szükséges meghatározás elhárításához messzemenően elfogadhatatlan érv.
@IC XC NI KA: A cikk leginkább arról a felvetésről szól, hogy valójában az idő - objektíven - nem létezik. :) Az idő helyett a világban lévő változások egymásutánja van, erről alkot - véleményem szerint - az elme időérzetet - ami szubjektív. Az időmérő eszközök ezt a szubjektív időérzetet korrigálják egyezményes változásokat kijelölve mérő egységekként. Tehát valójában csak a világban lévő változások sorrendisége van, ezen kívül csak időérzet és egyezményes időmérés. Maga az "idő" nem létezik. Ezért nincs definiálva.
Hiába jelentette ki már az elején: "Az idő fogalmát azért fontos tisztázni...", sajnos nem történt meg az idő meghatározása, csak elmélkedett az idő tapasztalásának a jelenségéről!
Ez is korrigálásra szorul: "Az idő fogalma ugyanis a megfigyelőben keletkezik és tisztázódik le pontosan." Valójában: Az idő ÉRZETE a megfigyelőben keletkezik és NEM tisztázódik le pontosan. Éppen ezért szükséges lenne meghatározni az idő fogalmát!
Utry Attila:
Megölni Istent
Mindennek oka és következménye a szabad akarat. Lucifer és a vele tartó, Istenhez hasonlóvá lenni akaró „rossz angyalokat” szabad akaratuk követése taszította le a mennyből, Az első emberpár szabad akarata szerint döntött, amikor istenné válás lehetőségére vágyva megismerte a jót és a rosszat. Az emberiség története a szüntelen kísértések miatt: szembeszállás, harag és rossz döntések hullámzásában zajlott, Az egymást követő generációk rövid élete elkerülhetetlenül szembetalálkozik ezzel az örök problémával: az elpártolás és követés állandó dilemmájával az Indusoktól nyugatra az egy Igaz Isten teremtményeként, az Örök Élet reményében szabad akaratunk szerint dönthetünk, hogy követjük, vagy elpártolunk az emberré vált isteni személytől Jézus Krisztustól. Szent Pál Timóteushoz írt levéléből idézve: ha meghalunk vele, majd élünk is vele. Ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Ebben a tanításban is tükröződik Jézus kettős – emberi, isteni – természete. ha mi hűtlenné válunk (emberi szinten) ő hű marad (isteni szinten) és mindig várja megtérésünket, őszinte bűnbánatunkat.
Még Júdás Iscariots esetében is, aki nélkül tehát nem létezne a kereszténység központi alkotóeleme, a megváltás és a feltámadás. (Igaz erről már jó ideje vitatkoznak, és még vitatkozni is fognak, de most nem erről szeretnék írni) Jézus gyakran figyelmeztette tanítványait, hogy nem térhet el az írásban lefektetett eseményektől. (Például, amikor Péter levágta a katona (Malkus) fülét). Robert Cargill, az Iowa Egyetem vallási tanulmányok segédprofesszora szerint “azért adja át Jézust a főpapoknak és véneknek, hogy megállítson egy nagyobb lázadást. A történet ezen változatában maga Jézus kérte arra Júdást, hogy árulja el őt a hatóságoknak, hogy megszabadulhasson a fizikai testétől, és beteljesíthesse sorsát, „megmentve és megszabadítva az emberiséget”. Ez kissé ellentmond az utolsó vacsorán történt eseményeknek, mert ott az látszik, hogy Jézus közvetve inkább arra ösztönzi tanítványát, amikor mosta Júdás lábát, hogy ne kövesse el azt a bűnt, amit a sátán sugall neki, majd amikor átadta néki a borba mártott kenyeret, mintegy felajánlva testét és vérét, vagy akár kezét nyújtva ajánlott neki segítséget, mint annak idején Péternek, amikor elbizonytalanodott vízen járástól. Júdás nem fogadta Jézus segítő kezét és átvitt értelemben elsüllyedt, amikor megszállta az ördög. Szabad akarata szerint a rosszat választotta, és ezután ment a vénekhez felajánlani szolgálatait. Júdás csak későn és rossz helyen – a vallási hatóságoknak – bánta meg tettét, amikor visszavitte harminc ezüstpénzt. Nem volt képes azt mondani Jézusnak, mint Péter apostol: Uram tudod, hogy szeretlek Téged! (Igaz ez már a feltámadás után hangzott el.) Júdás eszerint nem szerette Jézust, aki tudva ezt meg sem kérdezte tőle, hogy Júdás szeretsz te engem? Júdás egy máig érvényes antiszemita gondolattal nyugtathatta lelkiismeretét. Azért csalódott Jézusban, mert kevés érdeklődést mutatott a rómaiak elleni lázadás és Izrael független királyságának helyreállítása iránt. Lényegében tehát Júdás szerencsétlen eszköze lett az emberiség első nagy istengyilkosságának, amikor az ellenségeinek kiszolgáltatta, elárulta a második isteni személyt, aki valójában egylényegű az Atyával. „Aki engem lát, látja az Atyát is”.
Utry Attila:
Megölni Istent
Mindennek oka és következménye a szabad akarat. Lucifer és a vele tartó, Istenhez hasonlóvá lenni akaró „rossz angyalokat” szabad akaratuk követése taszította le a mennyből, Az első emberpár szabad akarata szerint döntött, amikor istenné válás lehetőségére vágyva megismerte a jót és a rosszat. Az emberiség története a szüntelen kísértések miatt: szembeszállás, harag és rossz döntések hullámzásában zajlott, Az egymást követő generációk rövid élete elkerülhetetlenül szembetalálkozik ezzel az örök problémával: az elpártolás és követés állandó dilemmájával az Indusoktól nyugatra az egy Igaz Isten teremtményeként, az Örök Élet reményében szabad akaratunk szerint dönthetünk, hogy követjük, vagy elpártolunk az emberré vált isteni személytől Jézus Krisztustól. Szent Pál Timóteushoz írt levéléből idézve: ha meghalunk vele, majd élünk is vele. Ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Ebben a tanításban is tükröződik Jézus kettős – emberi, isteni – természete. ha mi hűtlenné válunk (emberi szinten) ő hű marad (isteni szinten) és mindig várja megtérésünket, őszinte bűnbánatunkat.
Még Júdás Iscariots esetében is, aki nélkül tehát nem létezne a kereszténység központi alkotóeleme, a megváltás és a feltámadás. (Igaz erről már jó ideje vitatkoznak, és még vitatkozni is fognak, de most nem erről szeretnék írni) Jézus gyakran figyelmeztette tanítványait, hogy nem térhet el az írásban lefektetett eseményektől. (Például, amikor Péter levágta a katona (Malkus) fülét). Robert Cargill, az Iowa Egyetem vallási tanulmányok segédprofesszora szerint “azért adja át Jézust a főpapoknak és véneknek, hogy megállítson egy nagyobb lázadást. A történet ezen változatában maga Jézus kérte arra Júdást, hogy árulja el őt a hatóságoknak, hogy megszabadulhasson a fizikai testétől, és beteljesíthesse sorsát, „megmentve és megszabadítva az emberiséget”. Ez kissé ellentmond az utolsó vacsorán történt eseményeknek, mert ott az látszik, hogy Jézus közvetve inkább arra ösztönzi tanítványát, amikor mosta Júdás lábát, hogy ne kövesse el azt a bűnt, amit a sátán sugall neki, majd amikor átadta néki a borba mártott kenyeret, mintegy felajánlva testét és vérét, vagy akár kezét nyújtva ajánlott neki segítséget, mint annak idején Péternek, amikor elbizonytalanodott vízen járástól. Júdás nem fogadta Jézus segítő kezét és átvitt értelemben elsüllyedt, amikor megszállta az ördög. Szabad akarata szerint a rosszat választotta, és ezután ment a vénekhez felajánlani szolgálatait. Júdás csak későn és rossz helyen – a vallási hatóságoknak – bánta meg tettét, amikor visszavitte harminc ezüstpénzt. Nem volt képes azt mondani Jézusnak, mint Péter apostol: Uram tudod, hogy szeretlek Téged! (Igaz ez már a feltámadás után hangzott el.) Júdás eszerint nem szerette Jézust, aki tudva ezt meg sem kérdezte tőle, hogy Júdás szeretsz te engem? Júdás egy máig érvényes antiszemita gondolattal nyugtathatta lelkiismeretét. Azért csalódott Jézusban, mert kevés érdeklődést mutatott a rómaiak elleni lázadás és Izrael független királyságának helyreállítása iránt. Lényegében tehát Júdás szerencsétlen eszköze lett az emberiség első nagy istengyilkosságának, amikor az ellenségeinek kiszolgáltatta, elárulta a második isteni személyt, aki valójában egylényegű az Atyával. „Aki engem lát, látja az Atyát is”.
Hétköznapi Hitvédelem
Utolsó kommentek:
IC XC NI KA 2023.03.08. 09:00:40
Bejegyzés: Az idő
IC XC NI KA 2022.03.06. 16:25:52
Köszönöm a visszajelzést. Mielőtt továbbléphetnénk (amennyiben óhajtja):
1. Az indítékom (sem elsődleges, sem sokadlagos) nem a vitatkozás önmagában, hanem annak felszínre kerülése "ami van" és "amint van". Továbbá, a "viaskodik azzal, hogy van-e idő vagy nincs", nem az én esetem, csupán megörvendtem, hogy Ön ezzel a témával foglalkozik és szívesen társultam, és kitartanék is, ha nem zavarok.
2. Azt írja: "Isten nem emberként érzékeli az időt, ezért nekünk végső soron fogalmunk sincs az Ő (szubjektív) időfogalmáról." Isten az egyetlen szükségszerű (tehát abszolút) objektív létező. Tulajdonságai között a saját változatlan örökkévalóságának, mindentudásának, mindenhatóságának, végtelen bölcsességének és végtelen szabad akaratának megfelelő módon teremti a teremtmények mindenikét és viszonyul azokhoz, beleértve az időt is, ami kizár bármiféle antropomorf jellegű viszonyulást, pl. "fogalmiságot" és "érzékelést".
3. Elkerülendő a szubjektivizmus végkifejleteként fémjelezhető fenomenológia, ami nem csak figyelmen kívül hagyja a korábbi gondolkodási paradigmában lét és létező közötti különbség abszolút objektív tényét, hanem egyáltalán végső megismerhetőségüket is kétségbe vonja, szélsőséges fenomenológiai redukció formájában pedig
egyenesen tagadja!
Bejegyzés: Az idő
Yoan 2022.03.05. 23:11:34
Abba pedig, hogy Isten hogyan érzékeli az időt, szerintem nem érdemes belemenni, mert ezek csak spekulációk: mivel Isten nem emberként érzékeli az időt, ezért nekünk végső soron fogalmunk sincs az Ő (szubjektív) időfogalmáról. Amikor pedig a Logosz megtestesült, emberként nyilván hasonlóan érzékelte az időt, mint mi, de mivel tökéletes Isten és ember is volt egyben, az Ő esetleges kettős időérzékelésébe megint fölösleges belemennünk, mert fogalmunk sincs róla , de nem is fontos üdvösségünk szempontjából. Néha pont egyszerűnek nehéz lennünk. :)
Bejegyzés: Az idő
IC XC NI KA 2022.02.28. 14:08:42
Az ember, mint szubjektív megfigyelő többnyire pszichológiai, biológiai, fizikai idő kategóriákkal számol, amelyek egyaránt a szubjektív „Kronosz” építőkövei. A metafizikai retrospektíva helyessége is feltételezi a „Kairosz” posztulálását, amely a Kronosz "fölötti", mintegy annak meghatározó forrása és célja. A Kairosz az Abszolút Személy megnyilatkozása a Kronoszban, azaz „kegyelmi idő”, amelyben az Abszolút Személy kommunikál a feléje nyitott szubjektív személlyel. Ez a fizikai világra nézve pozitíve metafizikai értelemben ahhoz hasonlítható, ami a fekete lyuk negatíve fizikai értelemben. Az analógia persze sántál, mert az Abszolót Személy Mindeható Teremtő, Aki a fekete lyuk hatásait Abszolút Rendezőként szabályozza.
Bejegyzés: Az idő
IC XC NI KA 2022.02.28. 12:44:20
Tehát az "objektíve nem létező idő" Isten által alkalmazott "forma" hatására szubjektivált "anyaggá" lett. Analógiát használva mondható úgy is, hogy Isten a pillanatok egymásutáni sokaságának "semmijéből" teremtett "szentelményt", ami Isten erejéből már létezik, ámde nem a bukott emberi természet számára, hanem csak a megváltott emberi természet számára. Ez pedig a "kegyelmi idő", azaz a "Kairosz". Innen pedig visszakövetkeztetve meghatározható a bukott emberi természet számára tapasztalható tartam nélküli pillanatok egymásutáni sokaságából álló "Kronosz", ám a meghatározás szavakba öntésére Önt kérem tisztelettel.
Bejegyzés: Az idő
IC XC NI KA 2022.02.28. 12:34:30
Abban megerősítem, hogy olyan mint Idő, azaz objektív időtartam nincs. Ugyanis amennyiben "a pillanat az elmúlt és az ezután lesz tartam nélkül megélhető élménye", akkor a pillanatok egymásutáni sokaságából álló idő nincs, mert éppen "alkotóeleme", a pillanat nemléte cáfolja az idő létét. Ámde, ha már "hitvédelem" blog keretében eszmélkedünk az időről, valami mégiscsak van ami ide tartozik.
Bejegyzés: Az idő
IC XC NI KA 2022.02.28. 12:02:53
Köszönöm szépen a próbálkozást. Esetleg megpróbáljuk együtt tisztázni/meghatározni az idő fogalmát? Ugyanis ilyen igényes céllal indított eszmélkedéshez szükséges meghatározás elhárításához messzemenően elfogadhatatlan érv.
Bejegyzés: Az idő
Yoan 2022.02.28. 11:17:28
Bejegyzés: Az idő
IC XC NI KA 2022.02.03. 08:40:28
Ez is korrigálásra szorul: "Az idő fogalma ugyanis a megfigyelőben keletkezik és tisztázódik le pontosan." Valójában: Az idő ÉRZETE a megfigyelőben keletkezik és NEM tisztázódik le pontosan. Éppen ezért szükséges lenne meghatározni az idő fogalmát!
Bejegyzés: Az idő
IC XC NI KA 2022.02.02. 15:44:11
D. J. Kr.!
Nagyon fontos téma.
Az összeállításban hol található az idő fogalmának a meghatározása?
Bejegyzés: Az idő
dröcsi 2020.07.23. 15:11:14
Megölni Istent
Mindennek oka és következménye a szabad akarat. Lucifer és a vele tartó, Istenhez hasonlóvá lenni akaró „rossz angyalokat” szabad akaratuk követése taszította le a mennyből, Az első emberpár szabad akarata szerint döntött, amikor istenné válás lehetőségére vágyva megismerte a jót és a rosszat. Az emberiség története a szüntelen kísértések miatt: szembeszállás, harag és rossz döntések hullámzásában zajlott, Az egymást követő generációk rövid élete elkerülhetetlenül szembetalálkozik ezzel az örök problémával: az elpártolás és követés állandó dilemmájával az Indusoktól nyugatra az egy Igaz Isten teremtményeként, az Örök Élet reményében szabad akaratunk szerint dönthetünk, hogy követjük, vagy elpártolunk az emberré vált isteni személytől Jézus Krisztustól. Szent Pál Timóteushoz írt levéléből idézve: ha meghalunk vele, majd élünk is vele. Ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Ebben a tanításban is tükröződik Jézus kettős – emberi, isteni – természete. ha mi hűtlenné válunk (emberi szinten) ő hű marad (isteni szinten) és mindig várja megtérésünket, őszinte bűnbánatunkat.
Még Júdás Iscariots esetében is, aki nélkül tehát nem létezne a kereszténység központi alkotóeleme, a megváltás és a feltámadás. (Igaz erről már jó ideje vitatkoznak, és még vitatkozni is fognak, de most nem erről szeretnék írni) Jézus gyakran figyelmeztette tanítványait, hogy nem térhet el az írásban lefektetett eseményektől. (Például, amikor Péter levágta a katona (Malkus) fülét). Robert Cargill, az Iowa Egyetem vallási tanulmányok segédprofesszora szerint “azért adja át Jézust a főpapoknak és véneknek, hogy megállítson egy nagyobb lázadást. A történet ezen változatában maga Jézus kérte arra Júdást, hogy árulja el őt a hatóságoknak, hogy megszabadulhasson a fizikai testétől, és beteljesíthesse sorsát, „megmentve és megszabadítva az emberiséget”. Ez kissé ellentmond az utolsó vacsorán történt eseményeknek, mert ott az látszik, hogy Jézus közvetve inkább arra ösztönzi tanítványát, amikor mosta Júdás lábát, hogy ne kövesse el azt a bűnt, amit a sátán sugall neki, majd amikor átadta néki a borba mártott kenyeret, mintegy felajánlva testét és vérét, vagy akár kezét nyújtva ajánlott neki segítséget, mint annak idején Péternek, amikor elbizonytalanodott vízen járástól. Júdás nem fogadta Jézus segítő kezét és átvitt értelemben elsüllyedt, amikor megszállta az ördög. Szabad akarata szerint a rosszat választotta, és ezután ment a vénekhez felajánlani szolgálatait. Júdás csak későn és rossz helyen – a vallási hatóságoknak – bánta meg tettét, amikor visszavitte harminc ezüstpénzt. Nem volt képes azt mondani Jézusnak, mint Péter apostol: Uram tudod, hogy szeretlek Téged! (Igaz ez már a feltámadás után hangzott el.) Júdás eszerint nem szerette Jézust, aki tudva ezt meg sem kérdezte tőle, hogy Júdás szeretsz te engem? Júdás egy máig érvényes antiszemita gondolattal nyugtathatta lelkiismeretét. Azért csalódott Jézusban, mert kevés érdeklődést mutatott a rómaiak elleni lázadás és Izrael független királyságának helyreállítása iránt. Lényegében tehát Júdás szerencsétlen eszköze lett az emberiség első nagy istengyilkosságának, amikor az ellenségeinek kiszolgáltatta, elárulta a második isteni személyt, aki valójában egylényegű az Atyával. „Aki engem lát, látja az Atyát is”.
Bejegyzés: Ökumenizmus
dröcsi 2020.07.23. 15:10:12
Megölni Istent
Mindennek oka és következménye a szabad akarat. Lucifer és a vele tartó, Istenhez hasonlóvá lenni akaró „rossz angyalokat” szabad akaratuk követése taszította le a mennyből, Az első emberpár szabad akarata szerint döntött, amikor istenné válás lehetőségére vágyva megismerte a jót és a rosszat. Az emberiség története a szüntelen kísértések miatt: szembeszállás, harag és rossz döntések hullámzásában zajlott, Az egymást követő generációk rövid élete elkerülhetetlenül szembetalálkozik ezzel az örök problémával: az elpártolás és követés állandó dilemmájával az Indusoktól nyugatra az egy Igaz Isten teremtményeként, az Örök Élet reményében szabad akaratunk szerint dönthetünk, hogy követjük, vagy elpártolunk az emberré vált isteni személytől Jézus Krisztustól. Szent Pál Timóteushoz írt levéléből idézve: ha meghalunk vele, majd élünk is vele. Ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Ebben a tanításban is tükröződik Jézus kettős – emberi, isteni – természete. ha mi hűtlenné válunk (emberi szinten) ő hű marad (isteni szinten) és mindig várja megtérésünket, őszinte bűnbánatunkat.
Még Júdás Iscariots esetében is, aki nélkül tehát nem létezne a kereszténység központi alkotóeleme, a megváltás és a feltámadás. (Igaz erről már jó ideje vitatkoznak, és még vitatkozni is fognak, de most nem erről szeretnék írni) Jézus gyakran figyelmeztette tanítványait, hogy nem térhet el az írásban lefektetett eseményektől. (Például, amikor Péter levágta a katona (Malkus) fülét). Robert Cargill, az Iowa Egyetem vallási tanulmányok segédprofesszora szerint “azért adja át Jézust a főpapoknak és véneknek, hogy megállítson egy nagyobb lázadást. A történet ezen változatában maga Jézus kérte arra Júdást, hogy árulja el őt a hatóságoknak, hogy megszabadulhasson a fizikai testétől, és beteljesíthesse sorsát, „megmentve és megszabadítva az emberiséget”. Ez kissé ellentmond az utolsó vacsorán történt eseményeknek, mert ott az látszik, hogy Jézus közvetve inkább arra ösztönzi tanítványát, amikor mosta Júdás lábát, hogy ne kövesse el azt a bűnt, amit a sátán sugall neki, majd amikor átadta néki a borba mártott kenyeret, mintegy felajánlva testét és vérét, vagy akár kezét nyújtva ajánlott neki segítséget, mint annak idején Péternek, amikor elbizonytalanodott vízen járástól. Júdás nem fogadta Jézus segítő kezét és átvitt értelemben elsüllyedt, amikor megszállta az ördög. Szabad akarata szerint a rosszat választotta, és ezután ment a vénekhez felajánlani szolgálatait. Júdás csak későn és rossz helyen – a vallási hatóságoknak – bánta meg tettét, amikor visszavitte harminc ezüstpénzt. Nem volt képes azt mondani Jézusnak, mint Péter apostol: Uram tudod, hogy szeretlek Téged! (Igaz ez már a feltámadás után hangzott el.) Júdás eszerint nem szerette Jézust, aki tudva ezt meg sem kérdezte tőle, hogy Júdás szeretsz te engem? Júdás egy máig érvényes antiszemita gondolattal nyugtathatta lelkiismeretét. Azért csalódott Jézusban, mert kevés érdeklődést mutatott a rómaiak elleni lázadás és Izrael független királyságának helyreállítása iránt. Lényegében tehát Júdás szerencsétlen eszköze lett az emberiség első nagy istengyilkosságának, amikor az ellenségeinek kiszolgáltatta, elárulta a második isteni személyt, aki valójában egylényegű az Atyával. „Aki engem lát, látja az Atyát is”.
Bejegyzés: Ökumenizmus