A családdal kapcsolatos hitvédelem
2017. július 19. írta: Yoan

A családdal kapcsolatos hitvédelem

Mindenki érzi, hogy jelenleg a család, a férfi-nő, szülő-gyermek kapcsolatok, a magzat védelme nagy válságban van. Nem pusztán átmenetről van szó, hiszen a régi struktúrákat lebontók az égadta világon semmi jobbat nem tudtak a helyükben felépíteni - nyakig benne vagyunk a válságban. Ez nemcsak azért tragikus, mert a társadalom alapját veri szét vele az ember Ősellensége, hanem azért is, mert ezek olyan alapok, amiket Isten tett az Isten-ember kapcsolat mintájává. Nagy, sokrétű téma ez, de érdemes alaposan körüljárni apologetikai szempontból is.

Mint az Alapozó cikkben láttuk, minden tévtan valahol lerombolja az ember gyermeki viszonyát az Atyaistenhez, mert az üdvösség lényege, hogy Isten gyermekeivé válunk. Ennek eszköze pedig a Fiú szeretete Menyasszonya, az Egyház iránt és a Szentlélek újjászülő ereje. A szülő-gyermek, férfi-nő viszony tehát üdvösségünk alapvető mintázatai, és azzal, hogy az Ellenség ezeket a kapcsolatokat rombolja szét az emberi társadalomban, a végső célja az, hogy az ember Istenhez való viszonyának alapját tegye tönkre, hogy az ne jöhessen létre egészséges minták alapján. Mivel Isten a teremtő, nem a Vele való viszonyunk hasonlít valami szép költői asszociációval a házassághoz, szülő-gyermek viszonyhoz, családhoz, hanem a családi kapcsolataink lettek az ideális isteni mintákra nézve megalkotva, amely képnek nem szabad elhomályosulnia, mert akkor nem tudunk Istenhez sem normálisan viszonyulni. A szerzetesi életforma nem a párkapcsolati, családi minták tagadása, hanem a jelképektől való felülemelkedés az eredeti mintázat felé. Ha azonban a plasztikusabb jelképeket nem látjuk tisztán, a finomabb isteni mintákat még kevésbé fogjuk tisztán látni.

Férfi-női dimenzió, homoszexualitás

Az Isten és az Egyház, mint kozmikus Férfi és Női karakter témáját érintettem már a Szentségek szentsége cikkben, az ellenfél egyik legnagyobb támadását, a homoszexuális propaganda agymosását pedig a Született gyilkosokról írt cikkben mutattam be (ha esetleg valaki nem jött rá, miről írtam leginkább). A homopropaganda ugyanis arról szól, hogy egy abnormális devianciát hogyan adjunk el a társadalomnak normális dologként. Ha eleve normális lenne, nem kellene ekkora propagandát működtetni érdekében, nem kellene agymosó technikákat alkalmazni, pl. a szavak - meleg, büszke, szabad stb. - értelmét átírni, nem kellene hazugságokkal, gyűlölettel megbélyegezni a normálisan gondolkodókat - homofób, maradi, gyűlöletkeltő, látens homokos stb. Különösen a két utóbbi bélyeg nagyon visszás. Az első képmutatását könnyen igazolhatjuk a következő kísérlettel: egy homo témájú internetes fórumon egyszerűen álljunk ki a Biblia tanítása, a család (apa, anya, gyermek) értékei mellett, de személyesen ne támadjunk, ne sértsünk meg senkit. Ezzel elvileg semmilyen szabályt nem sértünk, élünk a szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás jogával. Nem kell azonban sokat várni és a másik oldal automatikusan személyesen minket fog támadni, megbélyegezni, igaztalanul vádolni, gyűlölni, kiutálni, törölni a fórumról. Vannak persze agyament agresszív kommentelők a konzervatív oldalon is, de a gyűlölet és személyes megbélyegzés semmivel sem kisebb másik oldalon; aki nem hiszi, tesztelje le nyugodtan. A "homofób félelmekről" meg annyit, hogy az egész homopropaganda hazugságokra épül, miért pont az lenne igaz, amit "bábpszichológusok" csúsztatnak e téren? Megnyugtatok mindenkit: ez is csak egy hazug megbélyegzés, a normálisan gondolkodó emberek egyszerűen azért viszolyognak a homokosoktól, mert valóban undorító a farkunkat bedugni más seggébe (hogy egész konkrét legyek), bármennyire is fújják körül ezt ők rózsaszín ködfelhővel a vírus-taktika részeként. A homokat bíráló heterok nem félnek egyáltalán attól, hogy homok lesznek, se tudatosan, se tudat alatt; ennek bekövetkezte esélytelen, csak a beteg másik oldal akarja a saját képére formálni embertársait ezzel a nevetséges eszközzel is. Lássuk át a visszásságokat és azt is, hogy egyébként hatalmas nagy üzlet a deviáns emberek élére állni, azt mondani, hogy normális, amit csinálnak, vállalják fel, mivel a deviancia és a függőség kezeletlenül teljesen biztos rajongótábort biztosít nekünk, akik mindenre képesek értünk és dollár- vagy eurómilliókkal támogatják szervezetünket. Nagyon jó azt hallani, hogy büszkék lehetünk akkor is, ha az égadta világon semmi teljesítmény nem indokolja büszkeségünket (pride), a Sátán amúgyis a legbiztosabban mindig a gőgre épít, mert ő maga is ezt ismeri a legjobban, mint a bukás legbiztosabb módját. (A kábítószerkereskedelem is egyébként hasonló okokból nagy üzlet.) Az LMBTQ szervezetek ma elképesztő támogatásokat, publicitást és cselekvési lehetőségeket kapnak, nem véletlenül tudtak szert tenni ilyen magas szintű befolyásra. Egyáltalán nem céljuk nekik, hogy megváltozzanak klienseik, sőt, ők akarják megváltoztatni a kívülállókat valamifajta agresszív hittérítőkként. Ma már nemcsak a politikába és a jogba, törvényhozásba szűrődtek be az LMBTQ jogok, hanem egyházi berkekbe is, és már a házasság intézményét ostromolják követeléseikkel. Nemsokára megérhetjük azt az időt is, amikor papoknak kell bíróság előtt védekezni azért, mert nem adtak össze azonos nemű párokat.

A hívőknek, hitvédőknek különösen résen kell lenniük és tisztán látniuk ebben a kérdésben. Mindenféle agyament "progresszív" álteológus véleményével szemben a Biblia nagyon is konkrét és világos ebben a kérdésben. IIIMóz 20:13-ban egyértelműek ki van mondva, hogy a férfi férfival hálása a legsúlyosabb következményt, a halálbüntetést vonja maga után. Szodoma és Gomorra története egyértelművé teszi, hogy nem nőkkel akartak hálni elpusztulása előtt a város férfiai, mivel konkrétan fel lett nekik ez is kínálva, hanem férfiakkal. Nem ez lehetett valószínűleg az egyetlen bűnük, mégis ez a mozzanat lett egyértelműen kiemelve a történetben mindenki okulására, és látjuk, hogy mit tett az Úr: nem kímélte meg a várost - bár irgalmában akár öt igazért is megtette volna még ezt -, hanem csak egyetlen családot menekített ki belőle úgy, hogy a menekülők hátra nézését is a legszigorúbban büntette. Ne legyenek illúzióink az Úr véleményét illetően. Hiába ment fel egy világi bíró, ha az Úr nem fog felmenteni. Ő nem változik és egy napon mindenki Elé fog állni ítéletre. Pál Apostol is arról írt a római levél elején (különösen Rm 1: 27-ben), hogy a homoszexualitás az emberek általános erkölcsi züllésének és Istentől való eltávolodásának a része és tünete. Sajnos kevésbé ismert szakasz, de nagyon beszédes az is, hogy Isten mennyire őrzi a férfi és női karakter különbözőségét, ugyanis VMóz 22:5 egyértelművé teszi, hogy Isten undorodik már attól is, ha egy férfi női vagy egy nő férfi ruhába öltözik. Egyáltalán nem tetszenek Neki a transzvesztiták! A Törvény idejében nyilván nem voltak nemváltó műtétek, transzszexuálisok, de ezzel a törvénnyel Isten minden ilyennek elejét veszi és egyértelműen jelzi, hogy mindenki maradjon abban a nemében, amit teremtőjétől kapott. Ez a Teremtő Úr tanítása, nem pusztán egy szubjektív vélemény vagy egyéni értelmezés. A tanítások terén tehát kibékíthetetlen ellentét van. Ha valaki megpróbál egy fenékkel két lóra ülni, megpróbál keresztény is lenni és a keresztényellenes homopropagandát is támogatni, az nem fog hosszú távon sikerülni, az a ló, amelyiket hagyja megerősödni, kilöki majd a másikat alóla. A Sátán nem olyan, hogy ha sikerült egy kis éket ütnie az ember lelkébe, akkor megáll, hanem akkor egyre jobban tovább nyomul.

Egy jó apologéta azonban nemcsak a tanításban lát tisztán, hanem mindig megőrzi emellett az emberszeretetet. A kereszténység a tiszta isteni tanítás mellett mindig is a bűnbánatról és felebarátaink vétkeinek megbocsátásáról szólt, ez a krisztusi Örömhír lényege, azután, hogy az Ószövetségi törvény hatásosan megtanította az embereket arra, mi a bűn. Az igazi hívő a bűnöst nem megveti, kirekeszti, megalázza, hanem bűnbocsánatot és Isten megigazító kegyelmét hirdeti neki. Mivel maga is követ el bűnt, küzd az ellen önmagában is és reménykedik Isten bocsánatában. De ha a bűnt nem tartjuk bűnnek, ott nincs bűnbocsánat sem! Nem kell mást alkalmaznunk ebben a kérdésben sem. Bevallom, konkrétan én nem találkoztam azzal a homopropaganda által hangoztatott állítólagos gyűlölettel, amit az igaz keresztények (és nem politikai agitátorok) - a propaganda és a hazug tanítások helyett - konkrétan homoszexuális egyének iránt táplálnak, egyetlenegyszer nem láttam, hogy egy igaz hívő megalázott volna egy homokost emiatt. Nem állítom, hogy ilyen nincs, és ha van, az valóban kerülendő, de én mindig azt látom, hogy az igazi keresztények, akiknek fontosabb a vallás a politikánál is, nem felebarátaikkal állnak szemben e téren, nem őket gyűlölik, bélyegzik meg személyesen, hanem trendekkel, szervezetekkel, tömegekkel, társadalmi jelenségekkel, tévtanításokkal küzdenek, tanúságot téve Isten tanításáról. Ilyen csoportok, tanok ellen Krisztus is kemény szavakkal fellépett (lásd: farizeusok és a többi tévtanítás képviselőit, akikről Krisztus mindig többesszámban, tömegként beszélt), de egyénileg az embereket mindig szelíden segítette és tanította (lásd: a farizeus Nikodémust Jn 3-ban). Ezek inkább hazug csúsztatások, amely "vádló lélekkel" szemben jogunk van megvédeni magunkat - amennyiben tényleg szeretettel bánunk minden emberrel -, hogy ne homályosodjon tovább az igazság. Ne vádolják meg azt az orvost, aki a betegség ellen küzd, azzal, hogy a betegek ellensége! A homoszexuálisok - legalábbis a mi kultúrkörünkben - szerintem sokkal inkább szenvednek konkrétan magától a homoszexuális hajlamaiktól és azoknak az életükre gyakorolt hatásától, illetve nekik behazudott valótlan (de valósnak vélt) félelmektől és mesterségesen gerjesztett problémáktól, mint konkrét személyes üldözésektől. Nem mondom, hogy nem alázzák meg őket soha konkrétan adott esetben emaitt - amit én is helytelenítek - de nagy aránya van a fenti, pusztán képzelt üldözésnek vagy amikor a homopropaganda visszásságainak bírálatát és saját hitünk melletti kiállást személyesen a saját bírálatuknak érzik - holott nem ezt tesszük!

Véleményem szerint természetesen azonos neműek is megkedvelhetik egymást, ebből szokott a jó barátság lenni, amivel nincs semmi baj. Dávid és Jonatán barátságának is egyértelműen volt "érzelmi dimenziója" is, mégse szól elítélően a kapcsolatukról a Biblia. Testi, szexuális kapcsolat viszont nem volt köztük! (Ha esetleg valaki mégis azt hinné, hogy volt, az gyönyörű öngólt készül lőni, mivel a Biblia beszámol Dávid számos feleségéről és mellékfeleségéről, egyértelművé téve, hogy hetero volt, vagy ha mégis korábban homo, akkor a homoszexualitásból kiválóan ki lehet gyógyulni!) A baj általában ott kezdődik, hogy ahogy a normálisan gondolkodókra is mindig negatív plecsniket aggatnak a homo aktivisták, ugyanúgy erre a kedvelésre vagy esetleg apró kis érzelmi túlzásokra, amik úgy elillannának, ahogy keletkeztek, egyből rányomják a bélyeget: homoszexuális vagy, vállald az érzéseidet, menj tovább erre és kezd el gyűlölni azt, aki téged más irányba terelne! Amikor a tiszta érzelmi kapcsolat átmegy testi vágyba, akkor már aberráltságról beszélünk, túlzott kéjvágyról. A tudományos kutatások nem bizonyították egyértelműen és objektíven, függetlenül, hogy valóban vele született hajlam lenne ez a szexuális orientáció, sokkal egyértelműbbek a környezeti hatások. A valóságban szerintem pont a homopropaganda fenti plecsnizése az, ami - egyebek mellett - a legfőbb oka az emberek homokossá válásának illetve az a légkör, ami eleve támogatja a szexualitás nyílt, aberrált, túlzott kiélését minden téren; ha nem hallottak volna az emberek erről a propagandáról és arról az életstílusról, amit képviselnek, akkor az azonos nemű barátságokban sohasem kezdtek volna el gondolkodni azon, hogy esetleg szexuális vonzalmat is érezhetnének a másik iránt, nem lennének erre kíváncsiak. És persze ha azt adjuk be, hogy ez egy megváltoztathatatlan hajlam, és mindenkit bátorítunk, hogy erősítse ezt magában és ne akarja elhagyni, akkor azzal sokkal jobban megőrizzük törzsközönségünket, akikből élünk. De még ha történetesen velünk született defekt lenne is ez, egy igaz keresztény hívőnek az ilyen velünk született hajlamokkal is mindig kötelessége harcolni, nincs erre más szabály. Mindenki bűnös, és mindenkinek az utolsó ítéletig harcolni kell a bűnnel. Ebben a harcban viszont nincs egyedül, nem magányos. Istennek az ilyen erős hajlamokkal általában az a célja, hogy az illető elkerülje a gőgöt (azaz, amitől tuttira elkárhozik) azzal, hogy állandóan tudatában van gyengeségének, de a harcban meg is edződjön olyan tulajdonsága, aminek meg kell edződnie. Pál Apostolnak is megmondta Isten, amikor ő hiába próbált szabadulni egy gyötréstől: "Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem." (IIKor 12:9). Isten a megtapasztalt erőtlenségünkkel szokta szorosabbra fűzni velünk a kapcsolatát - ha megmaradunk Mellette, és nem a gyengeséget tartjuk erénynek, hanem az ellene való harcot. Nem kell kétségbeesni, már csak azért sem, mert alapvetően mindenkiben igen erős a normális hetero szexuális vágy is, mégis mindenkinek kötelessége ezt kordában tartani és adott esetben a szerzetesi ideálokat követve teljesen lemondani mindenféle testi kapcsolatról. Ezek egyáltalán nem elérhetetlen és érthetetlen dolgok Istennel együtt a keresztény tanításban, a kívülállók viszont nem csoda, hogy nem fogják fel és nem látnak ilyen lehetőségeket egymagukban.

Tulajdonképpen az összes LMBTQ+ aberráltságban nemcsak a túlzott, célt tévesztett kéjvágy a közös, hanem az is, hogy - minden hazug propagandával ellentétben - az illetők képtelenek elfogadni önmagukat, kaotikus identitástudatuk, személyiségzavaruk van! A férfiak nem férfiak, a nők nem nők, pontosan ezért aberráltság ez és akadályozza meg azt, hogy egy ember kiteljesítse önmagát és azzá váljon, amivé válnia kellene. A férfi erő alkotó, megtermékenyítő, aktív. A női erő befogadó és a befogadott magból életet épít fel. Két homokos férfiből az "aktív" tag eleve olyan "edénybe tölti a magját", amiből sosem fog élet születni, olyat akar megtermékenyíteni, amit nem lehet, ezért ősi férfi dimenziója sérül, nem tud kiteljesedni alkotóereje. A homokos pár "passzív" tagja pedig befogadót játszik akkor, amikor ő alapvetően nem tud befogadni, képtelen arra, hogy az élet magjának valódi befogadó edénye legyen és abból életet hozzon elő. Ő még jobban elveszti férfiasságát, és olyan úton jár, ahol sohasem tudja kiteljesíteni önmagát. A transzvesztiták ugyanígy képtelenek önmagukat elfogadni, se nem férfiak, se nem nők, vagyis ahelyett, hogy valamik lennének, valójában semmik lesznek. Lehet színezni ezt az aberráltságot, de a végeredmény mindig az, hogy ezeknek az embereknek saját legbelső ősi önazonosságukkal van baj, így sosem tudnak kiteljesedni, teljes emberré válni, sem önmagukat nem tudják kiteljesíteni, sem nem találnak olyan párt, akivel együtt kiteljesíthetnék a férfi és női egység teljes dimenzióját. Jobban szenvednek ők saját maguk zavart egyéniségétől, mint a társadalom elítélésétől!

Másfelől: ahogy a homopropaganda és a kereszténység áll az üldözéshez, abban is kibékíthetetlen ellentét van. A homopropaganda szerint ha - ténylegesen vagy csak a mi fantáziánkban - üldöznek minket, akkor hisztizni kell, sajnáltatni kell magunkat, hazug, agymosó propagandagépezetet kell indítani az üldözők ellen, gyűlölni, megbélyegezni kell őket - hacsak nem lesznek olyanok, mint mi. Az igaz keresztények ezzel szemben tisztában vannak azzal, hogy ha kiállnak Isten tanítása mellett, akkor üldözni fogják őket. Ez nem meglepő dolog, hanem egyszerű realitás. A szenteket is mindig üldözték, igen keményen. Ők viszont nem hisztiztek, nem sajnáltatták magukat, nem indítottak gyűlöletkampányt üldözőik ellen. Ehelyett Krisztusért elviselték az üldözést, nem a világtól várva vigaszt, hanem Istentől a túlvilágon. Aki ma tapsol a homopropagandának, az dicséretre, elismerésre tehet szert, aki pedig nekimegy ma Isten nevében a homopropagandának, azt egész biztosan üldözni, lehurrogni, cenzúrázni fogják. De ne lepődjön meg ezen, hanem vállalja mindezt, mert 

"Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örvendezzetek és vigadjatok, mert nagy a ti jutalmatok a mennyekben: mert így üldözték a prófétákat is, a kik előttetek voltak." (Mt 5: 10-12).  

A homopropaganda - akárhogy is színezik - semmi másról nem szól, mint hazugságokról, Isten tanításának elvetéséről, és arról, hogy a bűnhöz, az ellene való küzdelemhez és a hitünk miatti üldözéshez a kereszténységgel teljesen ellentétes viszonyuljunk! Nem lehet tehát valaki egyszerre hiteles keresztény és a homopropaganda aktivistája.

Mivel a hazugság sosem tudja 100%-ban lefedni a valóságot, mindig is irreális cél marad az, hogy a társadalom egésze maradéktalanul fogadja el a homoszexualitást ugyanolyannak, mint a heteroszexualitás. Marad tehát kb. három forgatókönyv: 1) A két tábor tovább öli egymást, és attól függ, melyik érvényesül jobban, hogy az adott helyen a liberális vagy konzervatív politika erő van aktuálisan felül - ettől azonban nem kell függővé tenni Isten világfeletti tanítását. 2) Az istentelen propagandának egyre jobban bedőlnek a keresztények, aminek az a célja, hogy azt, ami Isten szemében utálatos és halált érdemel, ők normálisnak tartsák, sőt tapsoljanak neki és támogassák; és aztán ne csodálkozzunk, hogy ha ezt az éket beverte az Ellenfél, akkor egyre több dolgot fogunk elhagyni a keresztény tanításból, mert a Sátán csak tovább nyomul, ha látja, hogy sikereket ér el. Így működik. Sajnos jelenleg ez is egy reális alternatíva. 3) A keresztények ne engedjenek a tanításból, de tudják, hogy e tanítás része az is, hogy a bűnös embereket magukat szeretettel segítik az úton saját bűnös voltukkal együtt, ahol mindnyájan utolsó leheletünkig küzdünk a bűn ellen az Utolsó Ítéletig. Ezzel a keresztények megmaradnak Isten útján, és esetleg a másik oldal is észreveheti (ha még nem teljesen homályos a szeme), hogy emberként nem alázzuk meg, bélyegezzük meg, gyűlöljük az LMBTQ embereket, de szeretetünknek része, hogy a hazugságoktól az igazság felé próbáljuk őket terelni, vagy legalábbis tanúságot teszünk saját hitünkről. Egy igaz keresztény sosem bélyegzi meg a bűnöst, mert pont a bűnbocsánat örömhírét hordozza, a bűn felé a bűnbánat, megbocsátás és az Isten segítségével történő győzelem eszközeivel fordul. A hívő tudja, hogy Isten erejével jóval nagyobb győzelmeket lehet aratni, mint pusztán önmagunk erejére támaszkodva!

Tegyünk itt éles különbséget! A tévtanok olyanok, mint egy homokzsák: csak arra jók, hogy az ember verje őket. Az emberek azonban Isten képmásai, egész kis komplex univerzumok, Isten legdrágább kincsei, akikért Ő az életét is feláldozta! Haragunkat fordítsuk a Sátán ellen, akit Isten Ellenségünkké tett, de sose azok ellen, akiket Isten felebarátunkká tett, akiket Ő szeret, akikért Ő meghalt!

Azért pedig, hogy ne csak a negatív kritikáról legyen szó, nézzük most meg, hogy mi is az az isteni ideális kép, amit az Ellenfél eltorzítani igyekszik, miért olyan fontos Isten teremtett világában a nemek különbözősége. A Sátán Isten dolgainak nem világos ellentéteit hozza létre - az túl feltűnő lenne az embernek, aki mégiscsak Isten képmására lett megalkotva -, hanem annak homályos torz karikatúráit. Minden jó forrása Isten, aki önmaga is egy lényegileg egységes közösség, ahol személyi szinten különbözőségek vannak. Ennek részleteiről lásd a Szentháromságról írt cikkemet. A Szeretet lényege ez a tökéletesség, amelyben - bár nehéz emberi szavakkal megfogalmazni - lényegileg azonos, mégis személyes szinten, szerepeikben különböző létezők egyesülnek, hoznak létre önmaguknál nagyobb létezőt, közösséget, teremtenek újakat. Mindenek tökéletessége, forrása és célja ez a minta, mivel ez Isten. Az isteni szeretettől elválaszthatatlan a teremtés, az új dolgok alkotása, az élet továbbadása. Isten ezt a mintát "ragyogta ki" az általa teremtett világba is. Egy egyszerű vízmolekula is különböző elemekből, oxigénből és hidrogénből jön létre. Az új dolog, az élet különböző elemekből jön létre (lásd a Biblia kezdetét is, ahol a később Pünkösdkor tűz formájában leszállt Szentlélek lebeg a vizek felett az élet születésekor; de említhetném azt is, hogy az angyaloknak nincs nemük, ezért nem is házasodnak és gyermeket sem nemzenek.) Ha nem különböző elemek egyesülnek, az oxigén oxigén, a hidrogén hidrogén marad, semmi új nem jön létre. Számos szinten fel lehet fedezni az isteni mintának ezeket a nyomait, ahol mindig az a magasabb rendű, ha különböző dolgok tudnak egyesülve új, önmaguknál nagyobb dolgot létrehozni. A teremtett világ szaporodó-képessége Isten áldása volt, ezért tartják az emberek a meddőséget is legnagyobb átoknak, mert nem tudnak életet tovább adni! Az Alfa és Omega pedig Maga Krisztus, aki a legmagasabb szinten, a legegyértelműbben mutatta meg az isteni lényegnek ezt a dimenzióját, amikor Ő önmagában egyesítette az Istent és az embert, az eget és a földet, a teremtőt és a teremtést. Pál Apostol ezt tartja a felette nagy titoknak, hogy a Fiú elhagyta Atyját, hogy egy test legyen Asszonyával, az Egyházzal. Ebben az egyesülésben lényeges Krisztus (Isten) és az ember (Egyház) különbözősége és egysége, mert ez az egész teremtő és teremtett világban (azaz a legteljesebb mindenségben) kifejezésre jutó Szeretet legtökéletesebb megnyilvánulása és ebben tud a kozmosz legnagyobb szeretet-dinamikája a legtökéletesebben megvalósulni! Isten erre a képre a menyasszony és vőlegény képet használta, és a Biblia menyegzői jelenettel zárul, mint az egész teremtett világ végső célja és értelme. Az Isten és ember közötti férfi-női dimenziójú egyesülés a kereszténység sajátossága, más vallásokban vagy sohasem jön létre ilyen szoros egyesülés, vagy eleve azonosnak tartják istent az emberrel (összetévesztve a képet a hasonlatossággal és lehetetlenné téve a szeretetteli önkéntes egyesülést) vagy istennek adnak női karaktert - egyszóval: sosem jön létre ez a legtisztább minta, amelyet Isten a Fiú által kinyilatkoztatott és ránk bízott, hogy hirdessük.

A tökéletesség eltorzítása a Sátán műve. Ő sosem tud ilyen egységet létrehozni. Az az egységkép, amin az Ősellenség fáradozik, nem a különböző dolgok egyesülése szeretetben, amelyből új élet fakad, hanem annak eltorzítása. Eltorzítja úgy, hogy azt hirdeti: azonos dolgok (nemek) is ugyanúgy egyesülhetnek, ez is ugyanaz a "szerelem" (pedig homo pár nem tud új életet alkotni közösen) vagy tagadja a férfi és a nő különbözőségét, vagy azt mondja: kibékíthetetlen ellentét van férfi és nő között. Sőt: lényegileg különböző dolgok egyesüléséért is küzd, pedig az állatokkal való közösülést ugyanúgy tiltja a Biblia! Végigzongorázik mindig mindenféle deviáns tant, hogy minden irányba eltorzítsa Isten tökéletes mintáit és teljesen relatívvá tegye ezt a kérdést.

A tökéletes, teremtő szeretethez ugyanis szükség van a különbözőségre. Ha önmagammal azonossal egyesülök, tulajdonképpen önmagamat szeretem és ebből nem jön létre semmi új. Ha önmagamtól lényegileg különböző dologgal egyesülök, akkor önmagamat tagadom meg és veszítem el. Ádám ezt a tökéletes isteni szeretetet kereste, amikor egyedül volt és nem talált az állatokban társra, és erre volt Isten tökéletes válasza Éva, az asszony! Ugyanis, mint mondtuk, az isteni lényegből egyaránt elválaszthatatlanul fakad a szeretet és a teremtés is, azaz új dolog létrehozása, az élet továbbadása. Csak akkor hozok létre új dolgot, ha önmagamtól különbözőt szeretek, ha a szeretetem ezt a különbséget fogadja magába, integrálja, és így alkotunk együtt egy nagyobb egységet, amiből új élet fakad! A szeretet akkor áramlik, ha abban aktuálisan különböző szerepek jönnek létre: a gyengét az én erőm segíti, amit én adok, azt a másik befogadja, amit befogadott, abból újat alkot és visszaadja nekem. Ha egyszerre vannak "adások" elfogadás nélkül vagy egyszerre "elfogadások" adás nélkül, abból sosem jön létre szeretet. Ez az állandó interakció a szeretet működési közege, és erre tökéletes példa Isten teremtett világában a férfi-nő közötti kapcsolat.

A férfi és női tulajdonságok ugyanis egymásban nyerik el értelmüket, egymást tudják megtermékenyíteni, kiegészíteni egy nagyobb egységgé, illetve ellensúlyozni egymás túlzott kilengéseit! Ha nincs meg a kapcsolatban ez a különbözőség a felek között, akkor nem is tud az a pár magasabb rendű közösséget létrehozni. Az eltérő tulajdonságok célja nem az, hogy sose tudja megérteni egymást a férfi és a nő, hanem pont az, hogy ezt a magasabb rendű kapcsolatot, szeretetet, közösséget tudják együttműködve, egyensúlyozva létrehozni, hogy benne a felek meghaladják önmagukat! Teljesen mindegy, hogy az Ősellenség éppen a társadalmi nemekkel, genderekkel próbálja eltüntetni ezt a különbséget vagy a feminizmussal teszi férfiassá a nőket (egy teljesen torz férfi-kép alapján) vagy a férfias tulajdonságoknak támad neki a nőies hímeket dicsérve, vagy azt adja be, hogy sosem tudják különböző neműek egymást megérteni, vagy azt, hogy a nemek átjárhatók - a végcél mindig ugyanaz: az isteni minta elhomályosítása, annak megakadályozása, hogy az ember azt követni tudja, hogy az emberek önmaguknál nagyobb közösségeket tudjanak létrehozni. Az azonos nemű párok is egyébként próbálnak valamifajta férfi-női szerepet felvenni a kapcsolatukban, ahol valakinek bizonyos mértékig fel kell adnia saját teremtett nemét, jelezve, hogy a zsigereik nyomokban még próbálják követni az eredeti mintát, de közösen sosem hozhatnak létre új életet, és ezt az örökbefogadás sem fogja megoldani, mert azt az életet nem közösen hozták létre, hanem minimum még egy idegen szülő; ezzel csak azt érhetjük el, hogy egy ártatlan gyermeknek lesz továbbörökítve a torz nemi minta, ami legjobb esetben sem hitelesebb, mint egy "kínai hamisítvány" (akkor is, ha az "árusok" hangoztatják, hogy az márpedig "original"). De az Ellenségnek sosem az a célja, hogy segítsen az embereknek, hanem az, hogy súlyosbítsa a bajt ravasz húzásaival.

A férfi maradjon meg férfinak és vegyen példát Krisztusról. Mit tett Ő Menyasszonyáért? Gyakorlatilag mindent, amit csak el lehet képzelni. Létrehozott neki egy csodálatos otthont, ahol az Asszony élhet, és amelyet az Asszony megtölt élettel. Óvta az eltévelyedéstől (nem úgy, mint egykor Ádám), megküzdött az Ellenfelével és legyőzte, példát, utat mutatott neki, megbocsátott neki, pedig az Asszony Őt megvetette, sőt: az életét is feláldozta azért, hogy Menyasszonya éljen! A Vőlegény hatalma nem azon alapszik, hogy zsarnokoskodik Asszonya felett, hanem azon, hogy önmagában legyőzhetetlenül Erős, és még az életét is képes feláldozni érte, abban sem bukik el, sőt azzal viszi be a végső győzelmi csapást! A férfiassághoz, a férfias szeretethez igenis hozzátartozik az áldozathozatal - olyan áldozathozatal, amiben ő nem törik össze, hanem amiből győztesként emelkedik fel, mert ez jelzi legjobban erejét, és a felemelkedés után maga mellé emeli a nőt is!

Nézzük meg emellett a tökéletes nő ikonját is, aki az Istenszülő Mária. Megfigyelhetjük, hogy a gender-elméleteket és emancipációt támogató tévelygő álteológusok általában nem használják ki Mária képét a nők "egyenjogúsága" témájában, mert ez el van takarva a szemük elől. Pedig Mária mint Istenszülő vagy Isten Anyja - az ortodox keresztény teológiában - minden teremtmény felé emelkedett tiszteletben, ami a nők "egyenjogúsága" témában mindent söprő "adu ász" akkor is, ha az Egyház papjai férfiak (ez maximum "adu király" lehet). Sokan azt hiszik, hogy a teremtett örök rend a férfi uralma a nő felett. Pedig a Biblia eléggé egyértelmű ezzel kapcsolatban: eredetileg Éva Ádám oldalbordájából lett teremtve, ami egy mellérendelt viszonyra utal, a férfi nő feletti uralma csak a bűn következménye volt, mert csak akkor mondta ezt az Úr, miután az ember elbukott. Az ellenfél ugyanis előszeretettel választja célpontjául a nőt, mert rajta keresztül könnyebb elbuktatni az erősebb férfiakat is, és Isten leginkább ennek csökkentésére rendelte el a férfi nő feletti uralmát - ami azonban nem az eredeti teremtett rend, ezért létjogosultsága csak addig lehet, amíg maga az ok, a bűn meg nem szűnik. Krisztus pedig pont azért jött, hogy megszüntesse a bűnt és annak következményeit. Erre kiváló példa volt már maga az emberré válása is, amikor egy emberi anyától született meg. Isten bármilyen világot teremthetett, de Ő olyat teremtett, ahol az egyik legnagyobb parancs az lett, hogy a gyermek tisztelje az Apját és az Anyját! Nincs különbség: nemcsak az apát, hanem ugyanúgy az anyát is tisztelni kell. Amikor a Fiú Isten vállalta, hogy emberi gyermekként megszületik egy anyától, nyilván ugyanúgy alávetette magát ennek a törvénynek is, és Ő Istenként tisztelte anyját, aki viszont ember! De még tovább megyek: Ő volt a kezdet nélküli Élet, mégis alávetette magát annak, hogy egy asszony emberként életet adjon neki, hogy egy ember szülje meg az isteni Életet a földön! Ő önmagában hordozza az egész mindenséget, mégis úgy akarta, hogy Őt Magát egy asszonyi méh hordozza magában! Ezek felfoghatatlan, elképesztő dolgok. Isten az Asszony megteremtésével és a Vele való egyesüléssel olyan elképesztő dinamikákat indított meg az egész kozmoszban, amit felfogni sem tudunk és amin az angyali rendek is ámulnak...! Nézőponttól függően lett hol a férfi, hol a nő nagyobb, azért, hogy elfelejtsük végre a kicsinyes, világi, torz hatalmi versengést és sokkal nagyobb misztériumok előtt nyíljunk meg! Éva Ádámból vétetett, de a fiaik már Éva méhéből születtek. Isten az emberben lakozik és az ember Istenben. Isten nagyobb, mint az ember, de nagyobb a kegyelme és hatalma is, amivel Maga mellé emeli az embert! Ők közös dinamikával hoznak létre egy új dolgot. Abba talán nem is érdemes belegondolni, mert úgyis minden fantáziánkat túlszárnyalja, hogy ha a jelen történelem végén összeházasodik a Fiú és az Asszony (melynek - ha nem szúrjuk el - mi is részese leszünk az Egyház tagjaként), akkor a kozmikus férfi és nő, Isten és ember milyen csodálatos új alkotást fog létrehozni. De ennek az új világnak pont Isten és az ember különbözősége és tökéletes harmóniája, egyesülése és szeretet-dinamikája lesz az alapja. Mert eddig Isten kezdeményezett, az Új Égen és Földön viszont már mindent együtt fog alkotni Isten és az ember!

A férfi és nő közötti "hatalmi" dinamikával kapcsolatban érdemes még azt a jelenetet is megvizsgálni, ahogy Mária és Jézus együttműködött a kánai menyegzőn. Minden részlet hatalmas titkokat és tanulságokat rejt magában. Mária tudomást szerez egy problémáról és ezt jelzi isteni Fiának. Krisztus először hárít (és érdekes azt is megfigyelni, hogy nem anyának, hanem Asszonynak szólítja Máriát, mivel Ő a kozmikus Asszony ikonja). De itt nem ér véget a történet, hogy Isten/Krisztus/a Férfi valamit karhatalommal eldöntött és kész. Mária mégis eléri, hogy Krisztus cselekedjen az emberek érdekében, beindul az új dinamika, együtt formálják a világot. És vajon úgy éri ezt el Mária, hogy erőből ráparancsol a fiára, hogy márpedig tegye azt, amit ő mond? Rákényszeríti a nő a férfira az akaratát úgy, hogy a férfi hatalmát csorbítja, letöri, elnyomja? Nem: és ez a csodálatos és zseniális a történetben és Máriában! Ő ezután ugyanis odamegy az emberekhez és azt mondja nekik, hogy bármit mond Krisztus, tegyék azt meg. Azaz, pont hogy a Férfi hatalmát biztosítja, előkészíti rá a terepet, aztán visszamegy a Férfihoz és azt mondja, hogy bármit tehetsz vagy mondhatsz, de az emberek engedelmeskedni fognak neked. A férfias isteni cselekvésnek és akaratnak enged teret, nem ezt szorítja ki! Mária nem döntötte meg a férfi uralmát, hanem tulajdonképpen erősítette, megfelelő irányba terelte azt, mégis az történik, amit Mária eredetileg akart és nem állnak meg az események Krisztus kezdeti visszautasításánál! Mária azt akarja, hogy Isten akarata érvényesüljön a földön, és ehhez anyai tekintélyét is felhasználja. Igent mondott arra, hogy az Ő testéből szülessen meg az Istenember Messiás, nem csinált presztízs-kérdést abból, hogy amikor ő hordta a méhében az isteni gyermeket, az angyal mégis Józsefnek jelent meg látomásban és nem neki, hanem engedelmeskedett emberi férjének is, aki gondoskodott róla az úton. Az Ő alázata a mindent legyőző erő! Az Istenszülő azért is tökéletes Nő, mert tökéletesen együtt tudott működni a Férfival!

Az anyaság hatalom! Más jellegű, mint a férfi hatalom. De gyönyörű, szeretnivaló hatalom! A rossz modern női főnökök általában ott szokták elszúrni, hogy férfias tulajdonságokat próbálnak felvenni (de ténylegesen a torz férfiképük miatt olyan tulajdonságokat szoktak felvenni, amit a férfiak maguk között is gáznak tartanak), amivel eltorzítják saját személyiségüket, pedig az anyaság egy természetes női vezetőszerep! Egy nőies főnöknőt, aki gondoskodik a jó munkahelyi körülményekről, aki elsimítja az érzelmi konfliktusokat, fejleszti az alattvalóit és bátorítja azok előremenetelét, dicséri őket stb. - azaz anyai tulajdonságokat valósít meg - sokkal jobban elfogadnak a férfi beosztottak is, mint egy önmagából kifordult feminista vezetőt, aki azt hiszi, a férfiak ereje az agresszióban van (holott pont a gyengék szoktak agresszívek lenni, mert az erősek nem félnek), és torz férfiképéből fakadóan a fentieknek pont az ellentétét csinálja: megnehezíti a munkakörülményeket, konfliktusokat gerjeszt, könyököl, nyalizik és tapos, nem engedve senkit továbbfejlődni maga körül stb. Az emberiség nagyon nehezen talál rá ma a helyes női-férfi szerepekre, mert az Ellenfél minden szinten gátlástalan agymosást folytat e téren. El van oldozva az idők végén, hogy ha lehet, még a választottakat is megtévessze. Pedig nem véletlenül lettek megteremtve ezek az alapvető struktúrák, hogy az ember családban nőjön fel, ragaszkodjunk hozzájuk keményen!

Férfi és Nő között tehát alapvetően egy különbözőségeken alapuló együttműködésnek kell létrejönnie, amihez az egyik legjobb mintát Krisztus és az Istenszülő szolgáltatja. Ez az együttműködés jóval gazdagabb, szebb és örömtelibb, mint ahogy az evilági társadalmak és pszichológusok keresik az utat. Van azonban néhány biztató útkeresés is, pl. a férfias értékeket igen sikeresen felkarolta a (Bedő Imre alapította) Férfiak Klubja; a nőknek is itt lenne az ideje, hogy megtisztítsák saját nőiességük ideálját a ráragadt szennyektől (amit a legvastagabban a populáris feminizmus kent rá, azzal a ki nem mondott, de nyomokban nagyonis jelenlévő abszurd sátáni alapgondolattal, hogy a férfiak rosszak, tehát a nők legyenek olyanok, mint a férfiak), illetve kezdje el mindenki a saját kapcsolatában megteremteni a megfelelő együttműködést.

A házasság a kapcsolatoknak az a formája, ami azt emberivé teszi, hiszen a társas kapcsolatok többi formájára az állatok is képesek. A házasság teljes biológiai, testi, lelki, társadalmi, jogi, gazdasági egyesülés két személy között, akik onnantól kezdve egy magasabb egységet hoznak létre teljes emberi dimenzióval. Hacsak nem lépünk a szerzetesség szintjére, a házasság az, ahol a legjobban megértjük és begyakoroljuk, miről szól a Szeretet, miről szól Isten és ember évezredes kapcsolata, ami a kozmosz szíve. Isten és az ember évezredes kapcsolata nem egy rózsaszín felhő, hanem alapvetően sok vesződséggel jár, viszont sok csodálatos dolog is történik benne. A szerelem felhőtlen örök boldogsága a végcél előíze, de jelenleg még sok harcot kell addig megharcolni. De érdemes kitartani! Ha az ember megmarad a családjában, a családja majd megtanítja mindenre. A házasságnak pont a felbonthatatlanság dimenziója az, amit ha megőrzünk, akkor értjük meg, hogy miről is szól az egész. Hűtlen felek sosem értik meg, mi a házasság lényege.

Végül, ha megnézzük a szeretkezés/gyermeknemzés és a házasság viszonyát a Bibliában - amit az Ellenfél nagyon igyekszik szintén szétválasztani - abban nagyon egyértelmű az alapgondolat: ha valakik egymással hálnak, azok ketten egy test lesznek. Nem költőien, hanem Isten szemében a legkonkrétabban (és bízhatunk benne, hogy legjobban Ő látja a dolgok lényegét). Ha egy független férfi megragad egy független nőt és vele hál, ez nem számított paráznaságnak a mózesi törvényben sem, nem járt érte megkövezés, hanem a feleknek össze kellett házasodnia annak formai követelményeivel együtt, mert ők már akkor egy testté váltak (VMóz 22: 28-29). Ha valaki házasságot tört, akkor halált érdemelt mindkét fél (IIMóz: 20-10), de Krisztus szemében házasságtörésnek számított az is, ha valaki elvált asszonyt vett el (Mt 5:32). Csak akkor lehetett újraházasodni, ha valaki megözvegyült. A logika végig ugyanaz, amit komolyan kell venni: ha Pisti és Mari lefekszik egymással, ők ketten már egy testet alkotnak. Ha tehát Géza lefekszik ezután Marival, akkor ő már nem csupán Marival fekszik le, hanem Pistivel is, az ő testével is egyesül! Látható, hogy Isten a házasságtörés büntetésével a közvetett homoszexuális kapcsolatot is bünteti! Ez nem spekuláció, hanem az isteni parancsok megértése és következetes, logikus továbbgondolása. Az olyan természetellenes testet, ahol nem csupán egy nő és egy férfi egyesül, meg kell semmisíteni, vissza kell küldeni a személytelen földbe, ezért járt halálbüntetés a paráznaságért, ezért volt házasság és nem halál a következmény a mással még nem egyesült párok esetében és ezért házasodhat újra valaki mégis akkor, ha az a test, akivel korábban egyesült, már meghalt (azaz az adott fél megözvegyült). Nem olyan bonyolult ezeket átlátni. Vegyük tehát nagyon komolyan az egy férfi és egy nő egyesülését ma is, mivel Isten is komolyan veszi. Ha mégsem sikerül, nem a kimagyarázás a megoldás sohasem, hanem a bűnbánat, hiszen tudjuk: Krisztus megbocsátott a parázna asszonynak (de ha figyeltünk, ott a parázna férfit is meg kellett volna kövezni, ő meg valahogy nem volt ott), de azzal bocsátott meg, hogy "többé ne vétkezzen." A törvényből semmi nem vész el, Isten nem gondol ma sem mást azokról a dolgokról, mint amit Mózes törvényében a népére hagyott, hanem a bűn "kezelése" lett más, ahol Krisztus bűnbocsátó áldozata, az egyén megtérése és az újjászületés útja lett az Új Szövetség alapja.

Gyermeknevelés, abortusz

Az isteni mintára történő tökéletes teremtő egyesülés képét az Ellenfél azzal is alaposan eltorzította, hogy a szeretkezést nemcsak a házasságtól, hanem a gyermeknemzéstől is elválasztotta. Ugyan bizonyos egyházi vélemények megengedik a házasságon belüli(!) születésszabályozást, ha ezzel nem vész el a gyermeknemzés alapvető dimenziójának célja abban a kapcsolatban és még foganás előtt hat az adott módszer, de vigyázni kell itt is, nehogy egy kis kovász átformálja az egész tésztát. Ezen a téren a világban megint a szóhasználatbeli agymosás végzett nagy kárt: a fogamzásgátlás egyszer csak átment "védekezés"-be. Védekezni a veszély ellen szoktunk, ha ezt a szót használjuk a gyermek esetében, akkor a gyermek veszély, ellenség lesz! Nem csoda, hogy ilyen előkészítés után a magzat megölését is elfogadhatónak tartjuk, hiszen mi "egy veszély ellen védekezünk" az abortusszal! Látjuk, hogy működik a sátáni agymosó propaganda? A jogvédők pont azokat nem védik, akik a legjobban szorulnának a védelemre: a tehetetlen, ártatlan magzatot, a megfogant új életet! A gyermek nem veszély, ami ellen védekezni kell, hanem felelősség, amire fel kell készülni!

A Biblia megint elég egyértelmű abban a kérdésben - és ne csodálkozzunk azon, hogy aki Istentől távol van, az bizonytalankodik -, hogy a gyermek már foganásától kezdve önálló embernek tekintendő. A prófétákat Isten már anyjuk méhében kiválasztja és formálja, Keresztelő János is ujjongott anyja méhében, amikor a Jézust váró Mária meglátogatta őket, de a legkonkrétabb ez a törvény:

IIMóz 21: 22-23: Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgy hogy idő előtt szül, de egyéb veszedelem nem történik: bírságot fizessen a szerint, a mint az asszony férje azt reá kiveti, de bírák előtt fizessen. De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.

Nem kell hozzá nagy szövegértelmezési bravúr, hogy már a magzat kisebb károsításáért is kártérítést kell fizetni, a nagyobb veszedelem pedig azt jelenti, hogy elmegy a magzat, mivel életet kell adni életért, vagyis a magzat megölése egyenlő a gyilkossággal, ami a magzatot megölő fél halálát vonja maga után! Ez megint Isten tanítása, és ha valaki ezt áthágja, annak nem kimagyarázni kell a dolgot, hanem bűnbánatot tartania és Isten bocsánatát kérnie. A lényeg az, hogy a magzat mindig ártatlan, semmi olyasmit nem követ el, amiért halállal kellene őt büntetni. Ha mégsem tudják felnevelni saját szülei, még mindig ott van a lehetőség az abortusz helyett, hogy felajánlják örökbefogadásra. Más meddő párok örömmel felnevelik az ilyen gyermeket is. Ugyanakkor szoktak az abortusz-pártiak bizonyos (valós vagy mondvacsinált) ellenérveket felhozni. Nézzük meg ezeket.

Az anya dönt a saját testéről. Ugyan egy férfi számára elképzelhetetlen megtapasztalni azt a kapcsolatot, ami egy anya és a magzat között van, de akkor sem igazán az ő teste a magzat, az ő teste az, amely otthont ad a magzatnak. Már egy megtermékenyített petesejt is különbözik a nő testétől, mert genetikailag teljesen önálló génkészlettel rendelkezik (ami az élőlények önálló egyediségét adja), amely viszont legalább annyira áll az apa testéből is, mint az anyáéból! A petesejt ugyanis a férfi teljes génkészletét hordozó férfi ivarsejtet fogadja be. Ha a magzat életéről dönt a nő, már nem csupán a saját testéről dönt, hanem a férfi testéről is, de leginkább meg egy olyan új, egyedi gyermek életéről, aki nem tudja magát megvédeni! Az anyai test azért van, hogy védelmezze és táplálja a gyermekét, az abortuszhoz egy nőnek nagyon ki kell fordulnia önmagából, eredeti testi szerepéből! Továbbá, pont ez a retorika, hogy az "én testem" iktatja ki a gyermeknemzésben a férfi felelősségét, holott pont arra lenne szüksége a nőknek, hogy a férfiak is legalább annyira magukénak érezzék és legalább annyira felelősen gondolkozzanak a megfogant gyermekükről! Ezenkívül akkor sem hivatkozhat senki a bíróság előtt arra, hogy a saját teste felett egyedül ő rendelkezhet, ha ez a döntése az, hogy a kezét úgy irányítja, hogy azzal megfojt mást, azaz más teste életének vet véget! Csak addig rendelkezhetünk saját testünk felett, amíg azzal nem ártunk másik testnek! Ez az érv tehát minden szempontból a legkreténebb érv (beszédes, hogy mely mozgalom képviselői találták ki...)...

Orvosi veszély. Aki ismeri az orvostudomány mai állását, az tudja, hogy az a kérdés ma már nem nagyon merül fel, hogy a magzat vagy az anya életét mentsük-e meg, mert általában mindkettőt meg tudják menteni. A magzat is páciens, akin tudnak adott esetben műtéti beavatkozást végezni, amivel még születés előtt korrigálhatnak rendellenességeket. Nagyon durva rendellenesség esetén pedig spontán vetélés is bekövetkezhet. Természetesen ha mégis fogyatékossággal születik meg egy gyermek, az nagyobb felelősséget hárít a szülőkre, de tisztában kell lenni azzal, hogy a szülőség igenis felelősség, ami azzal jár, hogy bármi történik a gyermekkel, a szülőnek védelmeznie kell őt. Ezért mondtam azt, hogy a családban az ember az isteni szeretetből kaphat ízelítőt, azt, ahogyan ő viseltetik irányunkba, milyen áldozatot hoz értünk - és nem abból, hogy két focimeccs között hogyan kell pénzt dobni a gyermekemnek, hogy maradjon csöndben. Ma már egyébként a fogyatékosokat is sokan támogatják és küzdenek a velük szembeni előítéletekkel. Akik pedig fogyatékosokkal élnek együtt vagy foglalkoznak hivatásuk részeként, azok mind azt tapasztalják, hogy a fogyatékosság nem a legjellegzetesebb tulajdonsága az adott személynek, aki emellett egy teljesen normális ember, olyan, mint a többiek.

Nemi erőszak. Ez egy komplexebb téma, mert itt nem csupán a gyermeket, hanem az erőszakot elszenvedő nőt is fel kell karolni és támogatni. Érthető, hogy egy nő minden szempontból szabadulni akar e traumától és annak következményeitől. És nyilván, amíg nem születik meg a gyermek és válik láthatóvá a maga aranyos pofijával, addig csak a traumára tud egy nő gondolni. Elsősorban tehát az anyának kell érzelmi, lelki támogatást nyújtani ilyen helyzetben, amíg ez nincs meg, addig nem várható el, hogy az egyébként teljesen ártatlan magzat megfelelő védelmet kapjon. Ebben a témában sokat segíthet a megelőzés is. Bár nem mindig kerülhető el, de azért annyit nem árt minden nőnek tudni, hogy a legerősebb férfinek is elmehet a kedve az erőszaktól (vagy akár az élettől is), ha egy nő emberesen tökön rúgja. Ehhez nagyon erőset se kell rúgni és annyi időt mindenképp nyerhetünk, hogy elmeneküljünk. Ugyanakkor a társadalomnak is segítőkésznek kell lenni ilyen helyzetek megakadályozásában. VMóz 22 vonatkozó versei feltételezik, hogy ha lakott területen ér erőszak egy nőt és az segítségért kiált, akkor az emberek segítenek is rajta. Az erőszakoló ugyanis egy frusztrált pöcs, aki titokban akarja tettét elkövetni, ha már egy harmadik fél odamegy hozzájuk, nem valószínű, hogy folytatja az aktust. Nem kell ehhez karatemesternek lenni, elég csak annyit elérni, hogy a nő el tudjon menekülni.

Nem tudunk gondoskodni a gyerekről. Na, ezt pedig pont a normális gondolkodással lehet csak megelőzni, ha felszámoljuk az Ellenfél agymosásait. Egyrészt ne válasszuk el a szeretkezést a házasság és gyermeknemzés dimenziójától. Ez nem pusztán egy kellemes testgyakorlás. Gondolom az isteni ideáról korábban elmondottak alapján (lesznek ketten egy test) ezt nem kell tovább magyarázni. A "védekezés" szót felejtsük el, ne használjuk, mert nagyon megtévesztő, még a semlegesebb "fogamzásgátlás" is szerencsésebb nála. A "terhesség" helyett is használjuk a "gyermekáldás" és hasonlóan szép kifejezéseket (vagy minimum a semlegesebb "várandósságot"), mert a gyerek nem teher, nem ellenség, nem veszély, hanem öröm, két ember szerelmének megkoronázása, egy gyönyörű folyamat betetőzése, aminek a várása is öröm! Erre fel kell készülni és az ehhez vezető utat kellőképpen hosszúra nyújtani és élvezni azt is. Egyébként a pszichológia használja a "bevésődés" fogalmát. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amikor új élményt próbálunk ki, a legelső alkalom nagyon meghatározó. Ha csak azért fekszünk le valakivel, mert már ciki a környezetünkben, hogy szüzek vagyunk (13 évesen, jaj!), de nem is szeretjük az illetőt, technikailag görcsölünk, félünk a lebukástól, a veszélyektől, nem tudjuk önmagunkat adni, elengedni stb., akkor mégis milyen élmény vésődik be a szeretkezésről? Tudat alatt totál szarságnak fogjuk tartani a szexet, vagy legalábbis egy rakás kellemetlen élmény fog még hozzá kötődni, és könnyen lehet, hogy később sem fogjuk élvezni. Megfigyelhető, hogy akik korán kezdenek szexuális életet élni, azok bizony korán ki is égnek és nem okoz nekik olyan nagy örömet az egész, inkább csak valamit pusztán csillapítani vagy bizonygatni akarnak! Akárhogy is bűvészkednek és majmolnak másokat technikailag, a lényeget sosem fogják megtapasztalni. Ezzel szemben képzeljük el, hogy azoknak a pároknak milyen élmény fog bevésődni, akik tényleg nagyon szeretik egymást, egy életre elkötelezték magukat egymás mellett, az udvarlás és jegyesség ideje alatt megtanultak egy csomó mindent egymásról, hogyan okozhatnak örömet egymásnak a szeretkezésen kívül is, vagyis gyönyörű előjáték vezetett el egy teljesen nyugalmas, biztonságos, szeretetteli és örömteli együttléthez, amiből még akár gyermek is foganhat nyugodtan, semmilyen következménytől nem kell tartani, hanem mindennek csak örülni lehet? Hát bizony nagyon nem mindegy, milyen az első élmény és ezek a párok életük végéig csak egyre jobban élvezhetik a szeretkezést egymással! Nincs csodálatosabb dolog, mint szűzen házasodni! Akik előtte próbálkoznak, hogy együtt tudnak-e élni, azok nem feltétlenül mennek bele a házasságba azzal az erős, életre szóló elhatározással és szeretettel, hogy bármi történik, tűzőn-vízen át kitartanak egymás mellett - ami pont a házasság lényege! Nem feltétlenül lesz rossz hatása a házasság előtti együttélésnek, ha komoly a kapcsolat és nem bánják meg utólag, hogy nem jó félnek adták át magukat, de annak nincs káros mellékhatása, ha az esküvő után költözik össze csak a pár, elhatározva, hogy bármi történik, kitartanak egymás mellett. Erről szól a házasság, és azért nem nagyon szoktak nagy bajok történni. A szülői szerepre pedig igenis fel kell készülni, meg kell teremteni a gyermeknevelés alapjait, mind anyagilag, mind emberi érettségben, felelősségvállalásban. A "felvilágosításnak" arról kellene szólnia, hogyan készüljünk fel felelősségteljesen a gyermeknemzésre, nem arról, hogy hogyan "védekezzünk" életünk legnagyobb öröme ellen! 

Az emberiség Ősellensége és csatlósai azonban nemcsak a gyermeknemzés dimenzióját akarják eltorzítani, hanem a már megszületett gyermekeknek is minél bénább nevelést akarnak nyújtani. Számos modern nevelési technika szól arról a szemfényvesztésről, hogy a problémák gyökeres orvoslása helyett hogyan teremtsünk a tudatokban olyan alternatív valóságot, ami a problémát elfedi és hogyan legyen a szülő a gyermek vezetője helyett a kiszolgálója, aki óránként új kreatív ötlettel próbálja rávenni elkényeztetett gyermekét, hogy emeljen fel egy kiskanalat. Látszólag nagyon tudományosan alátámasztják a nevelési technikákat, aminek elvileg ahhoz kellene vezetnie, hogy csupa nagyszerű gyerek nő fel, ehelyett azonban számtalan antiszociális, pszichés zavarokkal küzdő fura gyereket látunk felnőni. Meg olyan szülőket, akik nem szülők. Fogalmuk sincs, mit kezdjenek a gyerekkel. Lemondtak a gyerekükről. A szülőségnek pont az a lényege, hogy sosem mondhatunk le a gyerekünkről! A házastársak közötti problémákat csak közösen tudják megoldani a felek, a gyerek azonban sokkal jobban rá van utalva a szülőre, akármi történik, nem hagyhat magára egy szülő egy gyermeket vagy várhatja tőle, hogy majd magától megjavul. Egyébként is a gyermek a szülői mintákat szokta követni, tehát a szülőnek önmagán is állandóan dolgoznia kell, hogy jó mintát tudjon nyújtani a gyermekének. Az azonos nemű szülő megmutatja a gyermekének, hogy milyen legyen ő ha felnő, az ellentétes nemű szülő pedig megmutatja, milyen párt válasszon a gyermeke. Ideális esetben, ami felé törekedni kell. Akkor lehetünk nyugodtak afelől, hogy a gyermekünk jó felnőtt lesz és jó párt választ magának, ha mi magunk szolgáltattunk ezekre jó példát.

Sokan hangoztatják, hogy a törvény bünteti a gyermek fizikai bántalmazását, de nem tudják, hogy a törvény ugyanúgy bünteti a gyermek elhanyagolását, információs félrevezetését, fejlődésének és a társadalomba való beilleszkedésének gátlását. Ha egy életidegen rózsaszín világot teremtünk neki, ahol ő mindent megtehet, amit akar, gyakorlatilag az összes fenti jogszabályi követelményt megsértjük és jóval nagyobb törvénysértést követünk el, mintha egy önkontrollt veszített gyermek puha fenekére csaptunk volna, hogy magához térjen. Ahhoz, hogy fejlődni tudjon a gyermek, nemcsak megfelelő pozitív mintát kell neki mutatni, hanem a negatív mintától is el kell terelni következetes visszacsatolással. Ha azt tanulja meg, hogy ha rosszat tesz, azért nem ő hibás, hanem az, aki ezt szóvá teszi, akkor nem fog se fejlődni, se a társadalomba beilleszkedni (azaz legalább két törvényes jogában korlátozzuk őt). Én nem száműzném se a bűntudatot, se a büntetést, se a bűnbocsánatot a nevelésből (ahogy azért a modern pszichológia küzd). Ezek ugyanis évezredek óta működőképes dolgok minden típusú gyermek esetében, és Maga Isten is alkalmazza ezeket az eszközöket, Nála jobban pedig senki nem ismeri az embert, ne akarjunk Nála okosabbak lenni! Ha a szülő következetes a korlátok kijelölésében, akkor fog tudni a gyermek önfegyelmezéssel és tudatossággal fejlődni. Ehhez tudnia kell, mi a helyes és mi a helytelen viselkedés, és azt is, hogy mi ezeknek a következménye. Ehhez tud önmaga fegyelmezésével alkalmazkodni; nem törik össze tőle, mert kezelni, irányítani tudja a helyzetet, el tudja kerülni saját maga fegyelmezésével a kellemetlen büntetést. A "feltétel nélküli szeretet" (erről azért tudjuk, hogy nem bibliai fogalom) nem arról szól, hogy elhanyagolom a gyermeket és ráhagyom, hogy kövesse a rosszat, hanem arról szól, hogy ha még hibázik is a gyermek, de belátja a hibáját és meg akar javulni, akkor a szülő meg tud neki bocsátani, bármekkora is volt a vétek, tisztára tudja mosni a gyermeket, segít neki, hogy új életet tudjon kezdeni. Ez a tékozló fiú apjának szeretete. Az atya nem a fiú múltjával foglalkozott, hanem örült a megtérésnek. A megbocsátás egyúttal felejtést is jelent: eloldozzuk a bűnös múlttól az embert, nem hánytorgatjuk fel. A megbocsátáshoz azonban a bűntudat, bűnbánat és bocsánatkérés vezet, más nem fog oda vezetni. Az "önmagunknak való megbocsátás" teljesen abszurd fogalma semmire nem jó, a valós probléma megoldása helyett csak egy alternatív tudati valóságba ringat. Önmagunknak nem megbocsátani tudunk (a történet valójában csak a fogalom átértelmezéséről szól), hanem a rossz utainkat tudjuk elhagyni és úgy dönteni, hogy másképp cselekszünk. Mi megtérni tudunk, de megbocsátani csak másvalaki tud nekünk. Ha megtanítjuk a gyermeket bocsánatot kérni és megbocsátunk neki, csak akkor fogja tudni, hogy a jó erősebb a rossznál!

Egy másik tipikus modern gyermeknevelési hiba az, hogy azt mondják: majd a gyerek eldönti magától ezt meg azt, de semmi támpontot nem adnak neki, semmi hiteles információt vagy értékelési szempontot arról, ami alapján meg tudna hozni ilyen döntéseket. Ez is jó meg az is jó - na akkor most ez alapján hogy döntsön a gyerek? Azt fogja érezni, hogy ha valaminek az ellentéte is ugyanolyan jó és igaz, akkor minek kell egyáltalán dönteni? Aztán később felteszi a kérdést, hogy egyáltalán minek éljen? Miért küzdjön? Mi értelme van az életnek? Hát történhet ennél rosszabb valakivel?! És látjuk, hogy egyre több az olyan gyerek, aki ezeket a kérdéseket teszi fel és nem kap választ. A szülőnek igenis át kell adnia azt a tudást, tapasztalatot, kritikai elemzést, ami alapján a gyermek, ha már kellőképpen érett az értelme, meg tud hozni döntéseket, nem szabad ebben magára hagyni! Még gimnazistáknál is megfigyeltem, hogy egy hittanóra keretében, amikor többféle teológiai vélekedést mutatott be nekik a tanár egy adott témáról, ezután megkérdezték: "És melyik az igaz?" A relativizmus egyszerűen zsigerellenes és abszurd, mivel nem lehet arccal "semerre" fordulni, valahová mindig fordulunk. Meg kell tudni mutatni a gyermeknek, hogy még akkor is, ha nehéz döntenünk egy kérdésben jelenleg, milyen tisztességes kritériumok alapján lehet mégis kritikailag rangsorolni az alternatívákat és milyen irányba érdemes tovább kutatni. Az Atyán kívül senki sem tud mindent, de mindenkinek haladnia kell az egyre jobb megismerésben ahelyett, hogy egy helyben állnánk széttárt karokkal.

Kimondottan kamasz korban fontosak ezek a dolgok, mert a gyermekek értelme akkor nyílik ki igazán a világ felé, akkor kezdenek feszegetni nagy kérdéseket, akarják megismerni a világ, a társadalom működését, és hogy abban ők milyen szerepet tudnak betölteni. Figyeljünk oda: a fiatalok igenis keresik az ideákat, azokat az értékeket, amikért érdemes élni, de erről csak azoknak az embereknek beszélnek általában, akivel bizalmas a kapcsolatuk. A létező legrosszabb dolog, amit egy szülő tehet ilyenkor a gyermekével, az az, hogy tagadja a világfeletti értékek létét, az élet értelmét, a napi robotot meghaladó célokért való küzdés létjogosultságát! Számos szülő megkeseredett, elvesztette a küzdelmet a világgal szemben, és semmi valódi mondanivalója nincs a gyermeke számára az élet kapuján. Pedig a kamaszoknak hatalmas energiáik vannak, amiket képesek önmaguk fejlesztésére fordítani vagy olyan harcra, amiért úgy érzik, érdemes küzdeniük! Ekkor még a családfenntartás kötelességei se kötik le energiáikat. Ha ilyen mértékű energiáknak nem adunk megfelelő célt, akkor fogják a kamaszok önmagukat és környezetüket puszítani, drogozni, nihilistává válni! Nagyon érzékeny a kamasz korosztály, talán a legérzékenyebb. Nekik kell leginkább olyan követendő célokat és értékeket felmutatni (nem pusztán szavakkal, bár a kamaszokkal egyébként különösen jól lehet nagy beszélgetéseket folytatni az élet dolgairól, de hiteles tettekkel is, mert a kamaszok nagyon kritikusak, jól visszatükrözik, hogy a szülők hordoznak-e kipróbált, erős értékeket), amelyekért érdemes élni, amellyel legyőzhetik a világot. A kamaszokban forronganak az energiák, változások, ezért viselkednek néha furán, szélsőségesen, hullámzóan, és ekkor nyitnak a világ felé, aminek része az addigi családi kötelékek meglazítása, a szüleikkel szembeni kritika, adott esetben lázadás. Nem rosszindulatból teszik ezt, és néha még kifejezetten vicces és szórakoztató is, ahogy a kamaszok viselkednek. De tudjuk, hogy ez az az időszak, amikor nyilvánvalóvá válik, mint a tűzbe dobott ékszernél, hogy mi az a valódi érték, amit átadtunk/át tudunk adni nekik az élet küszöbén. Hogy később ők is jó családot hozhassanak létre!

A bejegyzés trackback címe:

https://daypologetics.blog.hu/api/trackback/id/tr1012669517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása