Reinkarnáció és feltámadás
2014. augusztus 13. írta: Yoan

Reinkarnáció és feltámadás

A vallások közötti párbeszédben számos izgalmas egyéni téma van, amelybe ha értő szemmel behatolunk, számos közös és eltérő dolgot fedezhetünk fel, amellyel gazdagíthatjuk az embert és közelebb kerülünk a végső igazsághoz. A reinkarnáció és feltámadás kérdése az egyik leggyakrabban előforduló ilyen téma, mégis ebben elég sok félreértés van. Sokan úgy gondolják, a kettő valamilyen szinten ugyanarról szól vagy a két tanítást lehet – sőt: kell! – kombinálni egymással, de mindezek a vélemények általában csak a felszínt kapargatják és nem kellően tág és reális szemlélettel közelítenek hozzá. Ha kellőképpen belehatolunk a témába, gyakorlatilag egyértelmű lesz a végkövetkeztetés, miszerint: a reinkarnációban azok az emberek hisznek, akik nem ismerték meg a feltámadás örömhírét.

Mint a Vallásközi párbeszédben is kifejtettem, véleményem szerint minden vallás valamilyen valós tapasztalaton alapszik, de az, hogy ezt minek értelmezik, az függ az egyéni lelki szinttől, az embert körülvevő kultúrától, gondolkodási rendszertől és az Igaz Istentől való távolságától. A hinduk/buddhisták önmaguk és a világ megfigyelésével felfedeztek az emberben egy maradandóbb lényeget és azt is lehet tapasztalni, hogy a mi "öntudatunk" függetlenül képes létezni a testünktől is (az egyszerűség kedvéért nevezzük így, mert a keresztény és a hindu emberkép egy kicsit más, valójában nem lehet azt mondani, hogy a keresztény fogalom szerinti lélek megy át egyik testből a másikba a reinkarnáció során, mert a hindu/buddhista lélekfogalom más, összetettebb, változóbb dolog, bár az ortodox kereszténység és az Egyetemes Zsinatok is számos egyéb princípiumot is megkülönböztet a létezőkön belül a klasszikus test-lélek mellett). Nemcsak abban marad meg öntudatunk integritása, ha esetleg elveszítjük az egyik karunkat, a lábunkat, tagjainkat, stb., hanem bárhol a világ tájékán előfordulhatott, hogy az ember meghal és megtapasztalja, hogy kívül kerül a testén (ezt több független résztvevő is leírta már több vallásban vagy éppen ateisták), de ha sikerül visszatérnie a halálból (pl. klinikai újraélesztés), ezt el tudta mondani, tehát ez megerősítette azt a hiedelmet, hogy a tudatos lélek a testtől függetlenül is tud létezni (és a speciális tudatállapotokat, pl. a transzt most mellőzzük), és a nem fizikai valónk sokkal inkább hozzánk tartozik, mi magunk vagyunk. Emiatt a hindukban kialakulhatott, hogy akkor valószínűleg valahogy bekerült a testbe a lélek valami magasabb minőségből, és a test csak egyfajta "vendégszállás", de akkor akár átmehet egyik testből a másikba is, stb., és a testtől függetlenül vándorló "lélekből/öntudatból" kialakult a reinkarnáció tana (ami tegyük hozzá: az indiai kasztrendszer okozta társadalmi feszültségeket is kellőképpen levezeti), bár szigorú értelemben az öntudat vándorlása azért kérdéses, mivel az ember alapból nem emlékezik előző életeire, és a tudat is állandóan változó dolog. Tehát egy rendkívüli, de alapvetően valós lelki tapasztalatot a saját logikájukban helyeztek el.

Az elme pedig emellett képes kiszolgálni a meggyőződést, olyan értelemben is, hogy ha erősen hiszek ebben és azt akarom, hogy felidéződjenek előttem korábbi életeim, akkor beindul a fantáziám és az elmém szépen szolgáltat nekem ilyen élményeket, mintha azok tényleg megtörténtek volna (álmunkban nem hasonlót csinál?), mert hát ha a lelkem független a testtől, akkor ez megtörténhet. Ehhez járult még a karma/kamma tanítása, vagyis az a megfigyelés, hogy az élet eseményeiben van egyfajta "ahogy te mérsz, úgy mérnek neked is" elv, vagy szimplán ezt érezzük igazságosnak, és innen már felépítik a kirakójukat és szép elképzelések születtek az életeken átívelő tökéletesedő vagy büntetését elszenvedő, korábbi tartozást leróvó létezők útjáról. Sőt, a test és a lélek viszonyára többféle bardo állapotot is megalkottak...

No de, és itt van egy érdekes fordulat, mert egyszercsak megvilágosodott a fa alatt Shakjamuni Gautama Sziddhártha királyfi (közismertebb nevén: Buddha, pontosabban az első buddha állapotba eljutott személy, a buddhizmus megalapítója), aki az egész hindu reinkarnáció rendszerét egy rabságnak érezte, amiből szabadulni kell. Egy rossz dolognak, ami véges és szenvedéssel teli, és amiből ki kell menekülni (azok már csak a dilettáns nyugatiak, akik azt hiszik, a reinkarnáció egy jó dolog, a buddhisták szerint ez nem annyira jó). Ő is alapvetően a számára ismert hindu világkép logikájában gondolkodott és saját tapasztalataiból indult ki, és ebből következtetett arra, hogy az embert a földi élet iránti vágyak húzzák mindig vissza, és a cselekvések generálnak karmát, tartozást, hogy ismét újraszülessen a földön, ezért a menekülés útja, ha minden földi vágytól megszabadulunk és nem cselekszünk, nem hozunk létre karmikus tartozást, csak meditálunk. És tapasztalta, hogy a földön úgyis minden hiábavalóság, mert ő még mélyebbre ásott és felfedezte, hogy az ember valódi éne egy örök változatlan én, és a múlandó boldogságok iránti vágy nincs összhangban az ember valódi énjével. A világ múlandó változékony állapotát nevezte el a Szamszára körforgásának, amiből szabadulni az önmagában felfedezett tiszta örök én természetének jobban megfelelő Nirvánának elnevezett állapotba lehet.

Még ha a fenti levezetés leegyszerűsített is pár dolgot, mindenesetre egy valós keretből indult ki, megkísérelve logikusan kikövetkeztetni, hogy miért értelmezték így a tapasztaltakat a hinduk a maguk vallási keretei között. Mert hogy valóban ha tapasztaljuk, hogy a lélek magasabb, maradandóbb minőség, mint a változékony, múlékony, a föld alkotóelemeiből álló test, és a lélek a test halálát is túléli, akkor abból lehet arra is következtetni – a pár évszázaddal Buddha után jött isteni kinyilatkoztatás hiányában –, hogy az ember valódi énje a lelke, és a jelen fizikai világ csak valami ideiglenesebb büntetés, amiből saját logikájuk szerint szeretnének szabadulni. Mindez teljesen érthető, ha nem ismerjük az isteni kinyilatkoztatást, ami arról szól, hogy a földi világnak is megvan a maga értelme, jónak lett teremtve, és van egy Isten, aki bűnbocsánatot ad, elengedi a tartozást és képes örök életet és romolhatatlan testet adni az embereknek, mert a teljes embert üdvözíti. De nézzük ezt meg részletesebben.

Ami a fentiből valós élettapasztalat, az tulajdonképpen megvan a kereszténységben is, csak mint mondtam, a hinduk ezt a saját kultúrájuk rendszerében helyezték el, ahol ismeretlen volt Krisztus megváltó terve, hiszen Buddha pár évszázaddal Krisztus előtt élt, a hinduizmus pedig már előtte is létezett párezer év óta. Tehát amit tapasztaltak az egyrészt az volt, hogy a világ béna, múlandó, de az emberben van egy olyan belső természet, amely a világi múlandóságoknál magasabb rendű. A kereszténység is vallja, hogy az erdetileg jónak teremtett föld a mi bűnünk miatt meg lett átkozva és a hiábavalóságnak alávetve, és már nem ez a mi vágyott hazánk, az igaz keresztény itt átutazóban van, amíg el nem éri igazi hazáját a Mennyben (vagy pontosabban az újjáteremtett Mennyben és Földön). Az "ahogyan ti mértek, úgy mérnek nektek is" elvet Krisztus is megerősítette, de Nála ez nem egy személytelen törvény, nem a karma könyörtelen vastörvénye, hanem inkább egyfajta pedagógiai elv, amelyet a személyes és igazságos Isten alkalmaz (a hindu-buddhista tanításban az istenek gyakorlatilag szintén alá vannak vetve a karma univerzális elvének, csak a buddhák szabadulnak meg tőle! Ilyen szemszögből egy ember buddha gyakorlatilag magasabb szintre kerül, mint egy isten a buddhista logikában - ebből is látszik, hogy azok az istenek, akiket ők imádnak egy politeista látásmódban, bénábbak, mint az az Isten, akit a keresztények imádnak, hogy nem ismerték meg telejsen az Igaz Istent (bár bizonyos nyomokban azért közelíthettek felé)), illetve a megbocsátás isteni hatalma (amit Krisztus a tanítványainak is átadott) tulajdonképpen übereli a karma erejét, vagyis aki megbocsát, az elengedi a tartozást, az erősebb, mint a hindu karma törvénye! A buddhisták számára ilyen hatalom nincs, hiszen ha lenne, nem ezt az utat tartanák a Nirvánába eljutás útjának. A bűnbocsánatot hirdető Krisztus tehát erősebb, mint bármelyik "hindu isten", mert olyan hatalommal bír, amellyel azok nem és felette áll az ő kikezdhetetlen univerzális törvényüknek!

Az a tapasztalat is okés, hogy az ember ne a múlandó földi dolgokra vágyjon (és véleményem szerint Buddha leásott az ember teremtett természetéhez, amely a bűn torzulása alatt ott lapul mindenkiben - csak éppen azt nem tudta, hogy ez a természet Valakiről mintázva van, akit Isten Fiának és Megváltónak hívnak, így nyílván maradt az a lehetőség, amire az akkori tudása és tapasztalata kiterjedt), mert ezek a földi dolgok nem elégítik ki teljesen az embert. A keresztény ezen felül viszont tudja, hogy az egész világ újra lesz teremtve, és a célja az, hogy a jelen múlandó földi világ szenvedésein megtisztulva végül ebben az új égben és földben leljen igazi hazára, ebben keresse a céljait, a megdicsőülését, erre vágyjon jobban, mint a jelen múlandó földre. Mind a keresztény, mind a buddhista alapvetően vágyik a jelen világból való szabadulásra, de a buddhista a keresztény reménységnél megfoghatatlanabb Nirvánában reménykedik, és a keresztény látja a jelen világ értelmét is. Ezen kívül a keresztény a teljes világ újrateremtésében hisz Az által, aki azt az idők kezdetén létrehozta, szemben a buddhizmus egyik iskolájának "Tiszta Föld" tanításával, ami ismét szűkebb, korlátozottabb, kisebb egyének "hozzák létre" és nem terjed ki a teljes valóságra. A keresztény is azért hagyja hátra a jelen földi világot, hogy ne abba térjen vissza, hanem egy romlatlan világba, ahová Isten kegyelméből és nem saját bizonytalan kimenetelű és évezredeken átívelő erőfeszítéseiből (vagy egyes vélelkedések szerint esetleg más emberek erőfeszítései nyomán szerzett érdemből) kerül, ami ismét kevésbé biztos. Tehát itt nem szimplán a vágyak kioltása van, hanem a vágyak magasabb szintre való emelése, magasabb szinten való betöltése (valójában egy buddhistának is vágynia kell arra, hogy eljusson a Nirvánába, abszolút értelemben nem olt ki MINDEN vágyat önmagában, csak azokat, amelyek a szamszárába visszahúznák).

A keresztény egyházatyák tanítása szerint alapvetően nem a vágyakkal vagy a teremtett dolgokkal van gond, minden jónak lett ugyanis teremtve a földön, hanem azok téves célra fordításával, a dolgokkal való visszaéléssel, nem rendeltetésszerű használatával, a vágyak alacsonyabb szintű kiélésével, amelyekben megmarad a kielégületlenség érzése, ami torzítja a lelket (olyanhoz tapasztva azt, amely idegen tőle) és a földhöz kötözi az embert. Pl. alapvetően mind az étel, mind az étvágy jó dolgok, mert a testnek táplálékra, a föld anyagából utánpótlásra, energiára van szüksége, és a teremtett táplálék is abban teljesíti ki léte értelmét, ha bekerül egy magasabbrendű szervezetbe, pláne, ha ez az ember (ezért is ostobaság sajnálni a táplálékot, hiszen a legjobb dolog történik vele), de ha betegre zabáljuk magunkat egészségtelen dolgokkal, az már nem jó nekünk. A táplálkozás tökéletes beteljesülése pedig az, amikor az ember a tökéletes táplálékot veszi magához, ami az Eucharisztia, amikor Magával Istennel egyesül, Őt fogadja magába. A többi táplálék is hasznos, de ez a csúcs. Hasonlóképpen a dicsőségre való vágy sem rossz eredetileg, hiszen az embert ez hajtja a lelki fejlődésre is, az erények szerzésére, önmaga ragyogóbbá tételére, a bűnös világ legyőzésére is, de ha ezt defektesen éljük ki, akkor fogunk elégtelen (és éppen ezért folyton több és több, de sosem elég) földi javakra vágyni, halmozni az értelmetlen gazdagságot, másokat eltiporni, megfúrni, mocskolni, zsarnokoskodni felettük, gőgösen tetszelegni az emberek hízelgésében – ami mind-mind káros hatással van a lelkünkre és nem éppen fényesíti azt. Mert hogy a dicsőség iránti vágy csúcsa, teljes kielégülése szintén nem pusztán földi keretek között jöhet létre, hanem a földi világ felé emelkedésre, az egész világ legyőzésére, a mennyei dicsőség elnyerése felé hajtja a földre teremtett embert. Ebben maradéktalanul kielégül. Vagy akár a szexuális vágy is ilyen. Alapvetően nem rossz, tehát nem elfojtani kell (nem is nagyon lehet ), de itt se pótolja a mennyiség a minőséget; aki promiszkuitásra, felszínes tömeges csajozásra-pasizásra, paráználkodásra adja a fejét (hogy ne más testrészt említsünk), az sosem fog igazából kielégülni, nem jut el a teljes örömre, akármilyen technikával vagy váltogatással igyekszik azt pótolni, csak egyre jobban ki fog égni. Mert a szexuális energia tökéletes lefolyási útja kb. az, amikor első körben önfejlesztésre fordítjuk azt, hogy valódi értéket építsünk fel magunkban, hogy azt adjunk megfelelő partnerünknek, elnyerjük a tetszését (a kamaszoknak pont ezirányban kell levezetni ezt az energiát, mert a szexuális vágy elemi erejével rengeteget dobhat az önfejlesztés a személyiségükön ha nem hagyják ki ezt a szakaszt!), majd pont abban tudja elérni a célját ez a roppant energia, ha egy kizárólagos társért mindent megteszünk, minden mást hátrahagyunk, mindenre képesek leszünk, minden hibánkat lefaragjuk - és akkor kapunk meg minden örömet is ebből a kapcsolatból. De ez a vágy is a maga tökéletes céljával túlmutat a földi, emberi kereteken, amiről a Szentségek szentsége cikkben írtam, amikor e révén egyesülünk a legtökéletesebb társsal, az isteni Vőlegénnyel, mi magunk is átistenülve. Tehát nem a dolgok, nem a vágyak rosszak, hanem a dolgokkal való visszaélés, a vágyak rosszul megválasztott célpontja. Ha a vágyakat nem elégítik ki a földi javak, akkor nem lejjebb kell ereszteni a mércét (pl. „az út a fontos, nem a cél” sehová nem vezető fals filozófiája), hanem megkeresni azokat a magasabbrendű célokat, amelyekben beteljesülhet a bennünk lévő elemi vágy. A végső beteljesedések a Krisztusban kinyilatkoztatott igazságokban, célokban történnek csak meg, válnak számunkra világossá, és amíg nem látjuk tisztán a végső célt, addig a vágyaknak is inkább a rossz oldalát érzékeljük csak, mivel a bukott, nem megvilágosult ember sajnos hajlamos rossz célok felé fordítani vágyai energiáit, mivel az önmagában és a világban lévő dolgok értékével nincs még teljesen tisztában. Alapvetően tehát ebben is korrekt volt Buddha tapasztalata, de az általa látott kivezető út Krisztus megváltó Örömhírének hiányában ahhoz képest defektesebb lett és az alapvető okokat is meglehetősen nyitva hagyta.

Tovább folytatva a hinduk tapasztalatait, az is igaz, hogy a halál pillanatában a lélek elválik a testtől. De alapvetően a testünk nem egy vendégszálló, hanem a földi úrnak teremtett ember létének hozzátartozója. Az ember alapvetően a testén keresztül képes megvalósítani kozmikus küldetését, teremtésének célját, hogy a földi világ ura legyen. A test és a lélek között szoros egység van, mert a kettő együtt adja ki azt, amit embernek hívnak, mi vagyunk a legtökéletesebb "kozmikus kétéltű", a látható és láthatatlan világ összekötője. És éppen ezért is Istennek elég az embert megváltania, hogy az egész világot megváltsa! A távolkeleti elképzelés az, hogy a test nem menekül meg, a lélek tud csak megmenekülni, mivel csak a kettő közti minőségi különbséget érzékelik, és azt, hogy a kettő el tud válni egymástól, de nem ismerik Isten terveit, aki a testet is megváltja és hatalma van az anyagot is romolhatatlanná tenni, hiszen Ő Maga is testté lett! (Az is nagy téma, hogy Krisztus magasabb rendű az avataroknál is vagy egyéb állítólagosan megtestesült istenektől, hiszen Ő tulajdonképpen a Mindenség Alapja és fenntartója, aki nem ideiglenesen vagy látszólagosan, hanem végérvényesen és valóságosan vált emberré!) A keresztény nem menekül a világtól, mert tudja, hogy a világban lévő rossznak ő maga is okozója, és neki magának is felelőssége van a világ megjavításában. Továbbá az, hogy a halál pillanatában a lélek elválik a testtől, sokkal inkább Isten kegyelme, mint az emberi lélek önmagában fennálló normális tulajdonsága, mert Isten az, aki nem hagyja, hogy a lélek a személytelen megsemmisülésbe kerüljön az elporladó, földdé váló testtel együtt, ha az ember meghal. De az emberi létet, test és lélek egységét helyreállítja Isten. Pontosan ezért lényeges az, hogy az utolsó ítélet, az üdvözülés előtt az alvilág kiadja halottait és feltámadunk, mert az ember csak teljes emberként, test és lélek egységeként tud ítéletre menni és üdvözülni, feltámadt testtel együtt! A halál után a lélek nem kifejezetten és feltétlenül a földi létre vágyik még (a klinikai halálból visszatértek szerint ők is mind jobb világba kerültek, nem vágytak vissza annyira a földre), hanem inkább a teljes emberi létre vágyik, amihez a test is hozzátartozik, akkor teljes ember. A testi-lelki egységet nem csak a múlandó, szamszárikus földi keretek között nyerheti vissza az ember úgy, hogy visszatér a földre és megint átmegy a halandóság körforgásán. Ebből a megvilágosult Buddha is szabadulni akart a rendelkezésére álló lehetőségek szerint. Elképzelhető egyébként, hogy testi halála után Buddha is találkozott az alvilágba leszálló Krisztussal, ő is hallott az Ő örömhíréről és elfogadta Isten üdvözítését – de önmagában a buddhizmus csak az üdvözülés előszobájába viheti el az embert, amikor már nem akar visszatérni a földre, de a teljes testi-lelki emberségét és az Új Égen és Új Földön való örök életét csak a feltámadással Isten kegyelméből nyerheti el ő is és nem saját erőfeszítéseivel. Emellett azonban el kell ismerni, hogy a saját útján a buddhizmus mégis igen következetes, mély meglátású és valóban lélekfejlesztő, sok tekintetben a legfejlettebb pogány vallás és a kereszténység csúcsának, az ortodox hészükhaszta szerzetesi hagyománynak egyfajta előfutárának is tekinthető (talán erről is írok majd a jövőben, "meditáció és ima" témában). Amit érzékelt az ember önmegfigyelésével, azt valóban jól fel is használta a saját keretei között.

A feltámadás tanítása pedig arról szól, hogy a romlott test valóban elpusztul, visszatér a földbe és gyakorlatilag viszi magával a romlottságot a megsemmisülés felé. Ez a bűnös világ megsemmisül, de újra lesz teremtve egy más minőségben, újabb ciklusok nélkül, végtelen tisztaságban és romolhatatlanságban, a feltámadó ember már a romlatlan földből nyeri el romlatlan testét, amelyben ismét elérhető számára az Élet Fája! A hinduk/buddhisták fantáziája max. addig terjed ki, hogy a lélek ismét a jelen romlottságba tér vissza, ha erre vágyik (ezért rosszak alapvetően ezek a vágyak az ő szemükben is), és ha meg is szűnik egy igen hosszú világciklus után a jelen világ, utána Istenből kiáramlik egy újabb világ, ami ugyanolyan halandóságnak és ciklikus körforgásnak van alávetve. Semmi új. Ezzel szemben a kereszténység nem egy újabb ciklusról beszél, hanem arról, hogy az esetleges hindu "ciklusoknak" is vége szakad és az egész világ, az ég és a föld belép egy örök romlatlan minőségbe, új, el nem múló végtelen korszakba. A feltámadt test már nem romlandó, nem halandó, nem hordoz bilincseket, korlátokat, hanem a lélekhez hasonlóan örök és szabad létező. Láthattuk, hogy Krisztus feltámadt teste hasonló lett tulajdonságaiban a lélekhez, vagyis pl. akadálytalanul átment bezárt ajtón, eltűnt és megjelent máshol, a mennybe emelkedett, stb., amellett, hogy enni ezzel a testtel is tudott fizikai táplálékot, tehát nem pusztán szellem volt. Na, ez megint az, amire a hinduk fantáziája nem terjedt ki, mivel nem ismerték Isten kinyilatkoztatását, amit Krisztus adott az emberiségnek és az Egyház őrzött meg. Náluk nem lehet a test romolhatatlan, és a világ sem mehet át egy az addigi ciklusoknak véget vető teljesen új minőségbe, a szamszára kereke örökké forog. Érthető, hiszen a kinyilatkoztatás ebben olyan döbbenetes örömhírrel szolgál, amit maguktól nem tapasztalhattak az addigi világban és nem is igazán gondolhattak rá. De tulajdonképpen a ciklusok (vélt) körforgását a vegyes elemek hatóerői és változásai okozzák, az utolsó ítéletkor viszont a jó és rossz elemek végleg szétválnak, és eldől minden létezőnek a végső útja: az örök kárhozatba vagy az örök életbe. Az utolsó ítélet és feltámadás a hindu ciklikus világkép végét jelenti!

Egyszóval, a reinkarnáció elmélete egy könyörületet nem ismerő személytelen törvény automatizmusán alapszik, ahonnan Krisztus örömhírének még meg nem ismerése miatt csak igen nehéz, bizonytalan és természetellenes módon látnak kiutat a vágyak kioltásával és nem-cselekvéssel. Ugyanakkor ez a világkép olyan látásmódon alapszik, ahol a test, a fizikai világ rossz dolog és az ember csak abból eltávolodva (csonka emberként) képes megszabadulni. A megtestesült Isten kinyilatkoztatott örömhíre nélkül valóban ilyen következtetésekre juthatunk. Ezzel szemben a keresztény örömhír az, hogy valóban van egyfajta természeti távolság, és ezért alacsonyabb minőség a testben a lélekhez képest, hiszen a tökéletes Isten lelki természetű (bár később felvette a testet is), és a teremtett ember lelki énje mélyén Vele rokon, de ettől még a test nem alapvetően rossz, hiszen egyrészt az ember így nyer egy világot, ahol Ő az úr (erre lett teremtve, hogy gyakorolja Isten-képmás társuralkodói szerepét egy saját mikrovilágban); másrészt itt Isten nem nyomul közvetlen evidenciaként elé, hanem önkéntes szeretetből kereshetik és találhatják meg egymást, ahogy Isten is kinyilvánította megtestesülésekor, hogy keresi ezt az egyesülést velünk; harmadrészt, ebben a fizikai világban létrejöhet az az isteni Test, az Egyház, amelybe az emberek bekerülhetnek és szerves egységet alkothatnak egymással és Istennel, az Élettel, amellett, hogy a világ múlandóságával, végső megszűnésével megsemmisíti a bele került rosszat is, egy egész világ képes így elmúlni a múlandó fizikai természete révén, de Isten képes ezután egy tiszta romlatlan világot is újrateremteni, ahol a mindenek egyesülnek az ember (Egyház) és Isten (Krisztus) közötti házasság révén. Ezenkívül a fizikai világ egy igen jó pedagógiai gyakorlóterep is, hiszen a tiszta mennyei igazságokat egyszerűbb, jelképesebb, plasztikusabb formában képes megjeleníteni (ahogy a tanár is magyaráz a táblán ábrákkal), nagyobb szerepe marad benne az igazság önkéntes felismerésének vagy elvetésének, fokozatos megértésének, kibontakozásának, illetve még a testi halál is egy olyan eszközzé válhat, ami kellőképpen tragikus és elrettentő, mégsem okozza az ember végleges megsemmisülését, és hasonlóképpen a testi szenvedés is fájdalmas, és kellőképpen elrettentő, a rossztól visszahúzó erejű, de nem végtelen, mint a lélek örök kárhozata és szenvedése. Mi olyan gyermekek vagyunk, akik tanulnak, fejlődnek, akik számára fokozatosan bontakozik ki az isteni igazság, és választható lehetőségeink vannak kozmikus értelemben is. A test másodrangúsága a lélekhez képest tehát az isteni tervben nyeri el értelmét, ugyanakkor szűnik is meg gyakorlatilag benne. Óriási jelentősége van annak is, hogy amint Krisztus Isten emberré lett, a mi fizikai világunk, testünk, beemeltetett a mindenség alapjába és csúcsába, Istenbe! Már a teremtéskor se mondhattuk a testre, hogy rossz, hiszen Isten a maga magasrendű mércéjével nyilvánította azt jónak, de miután Isten megtestesült, a test részévé vált Istennek, végképp nem tarthatjuk azt rossznak, mert akkor a tökéletes Isten felett is ítélkezünk! A keresztény tehát megőrizheti testi-lelki teljességét, az ő lényegét, az üdvözüléshez, mert ez a teljesség emeltetett a Megváltó Krisztus révén az Atyához, a mindenség legmagasabb helyére, ezért a kereszténynek nincs önmagáról és a világról egy szomorú, illúzórikus, defektesnek érzékelt képe, ugyanakkor a szabadulás útja se olyan sivár és bizonytalan, mint a Krisztust nem ismerő tervekben. Ha hiszünk egy minden törvény felett álló hatalmas és szerető Istenben, aki az univerzum csúcsaként bűneink bocsánatát hirdeti, akkor az egész több életen átívelő bizonytalan reinkarnációs út egy csapásra értelmetlenné válik, mert ez sokkal jobb annál, ez egy hihetetlen Örömhír. Egyetlen élet is elegendő ahhoz, hogy Isten megbocsássa bűneinket és elengedje tartozásunkat, ehhez csak hinnünk kell az ilyen hatalommal rendelkező Krisztusban, aki maga az Út, és kérni az Ő bocsánatát. Mert Ő képes az örök életre feltámasztani minket.

A bejegyzés trackback címe:

https://daypologetics.blog.hu/api/trackback/id/tr516600401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása