Az Istenszülő Mária alakja megosztó szokott lenni az egyes felekezetek között, pedig jó lenne az Ő - kozmikus - szerepét egységesen helyesen látniuk a keresztényeknek, mivel ameddig az Ő alakját nem látjuk tisztábban, addig a keresztény Örömhír legkáprázatosabb színeit és - mondhatni - "luxus kategóriás kínálatát" sem látjuk eléggé tisztán és nem értjük meg teljes egészében, milyen hatalmas dolgokat vitt végbe és fog még véghezvinni Isten.

A protestánsok általában azért ódzkodnak Mária tiszteletétől, mert szerintük a katolikusok szinte egyfajta "istennőként" imádják, ami inkább pogány kultuszokra jellemző. Ezért fontos, hogy megértsük: Máriát nem Isten helyett, hanem mint Isten emberi szülőjét kell tisztelnünk - ahogy a Bibliában is tisztelték őt! Pont az a csodálatos - és a lényeg - az Ő alakjában, hogy Ő nem vált istennővé ahhoz, hogy Isten szülője lehessen, hanem megmaradt embernek! Ráadásul nem egy félistent, titánt, avatárt, egyet a sok isten közül vagy hasonlót szült, mint egyes pogány mítoszokban, és nem is csupán egy embert, hanem Ő az egyetlen Atyaisten egyetlen Fiát szülte meg a mi világunkban, azaz a Legmagasabbat, Aki csak születni tud és a Legmagasabb Teremtővel vált - a maga létsíkjában - egyfajta társ-szülővé - emberként! Mert Krisztus Istenként anya nélkül, emberként pedig apa nélkül született érettünk, hogy szülei gyermekeként tökéletesen összefogjon minden létezőt a maga isten-emberi természetében. Éppen ezért azzal, hogy Mária Krisztust megszülte, az egész kozmoszban új világrend állt be! Az ő alakjában értjük meg azt, hogy miért az alázat a legnagyobb erény és miért nagyobb egy EMBERI Istenszülő, mint egy pogány istennő vagy anyaisten! 

A hagyományos világképekben általában Isten a Teremtő és világkormányzó pantokrátor, Aki az életet adja, uralja, kormányozza a magasból, transzcendenciaként elválva a világtól, Akinek minden alá van rendelve. Anélkül, hogy ez a szerep elhomályosulna, a keresztény világkép - pontosabban Maga Isten - mégis teker egy óriásit az Ő elképesztő szeretetéből ezen a gyakorlatilag egyoldalú világrenden és egy új dinamikát és rendet emel bele az ember - és annak legtökéletesebb ikonja: Mária - szerepével. Isten nem pusztán "jóindulatú" az emberrel, hanem a maga elképzelhetetlen kegyelméből beemeli az embert a legfelsőbb körökbe, a szeretet leghatalmasabb kötelékébe, azzal hogy a Fiú emberré lesz emberi Anyától születve! Erre a hatalmas misztikára utal - többek között - János Evangéliumának 15. fejezete is, nagyon egyszerű szavakkal. Először Krisztus arról beszél, hogy milyen szoros, szerves kapcsolat jön létre közte és a tanítványai között. Aztán továbbmegy ennél és egyre egyértelműbben beszél arról, hogy az Atya iránta való szeretetét terjeszti ki a Fiú az Egyház tagjaira, a Fiú és a tanítványok közötti kapcsolat egyes lényeges elemeit az Atya és a Fiú közötti kapcsolathoz hasonlítja. Az Atya és a Fiú közötti szeretet-kapcsolat pedig nem csupán valami szép romantika, hanem a mindenség leghatalmasabb ereje, amely a Szentháromság Istenben létezik öröktől fogva, mielőtt még bármi teremtve lett, amely a személyeket egyetlen Istenné kapcsolja össze! A szeretet és öröm szavak többször ismétlődnek, mintha egy csodálatos költeményt hallanánk, sőt itt hangzik el az a mondat is, hogy "Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért." Ha ennél nagyobb szeretet nem létezik, akkor miért gondoljuk, hogy Isten szeretete nem haladja meg jócskán azt a fogalmat, amit mi a legtökéletesebb szeretetként egyáltalán el tudunk képzelni vagy fel tudunk fogni?

Ezzel a szeretetközösséggel pedig szorosan összefügg az akarat-egység is, az "energiák harmóniája", mert a szeretetben való megmaradás feltétele az isteni parancsolatok megtartása - ahogy a Fiú is engedelmes az Atyának -, ugyanakkor viszont ez nem egyoldalú kapcsolat, mert Krisztus ígéretet tesz arra is, hogy bármit kérünk az Atyától az Ő nevében, azt megadja nekünk, tehát a kölcsönös együttműködés, a kérések kölcsönös teljesítése, akarati szimfónia, szinergia jön létre az egyoldalúbb kapcsolat helyett! A fordulatot Krisztus - a fejezet közepén - azzal is hangsúlyozza, hogy nem szolgának nevezi TÖBBÉ azokat, akik teljesítik a parancsolatait, hanem a barátainak, mivel mindent tudnak, amit az Atya átadott a Fiúnak, azaz a tudás megosztása, kiterjesztése, egysége is létrejön. Ez radikálisan más rend, mint a többi monoteista vallás világképe, ahol az isten távolsága megmarad az embertől, az életét meg végképp nem adja oda az emberért; ezt legfeljebb fordítva várja el, de akkor itt isten nagyobb szeretetet kérne az embertől, mint amivel ő szereti az embert, nagyobb szeretet lehet egy emberben, mint istenben? Vegyük tehát észre, hogy a keresztény üdvtörténetben Isten példátlanul radikálisan lecsökkenti a távolságot önmaga és az ember között! De már lecsökkentette azzal is, hogy Ő Maga emberré lett és az is maradt (istensége megőrzése mellett), mint arról a Megtestesülésről szóló cikkben is írtam.

Még radikálisabban bontakozik ki ez a hihetetlen fordulat Mária szerepében, ami már az emberi felfogóképesség határain is túlmutat! Krisztus a legszorosabb személyes egységbe hozta Önmagában az Istent és az embert, tehát Mária méltán nevezhető Istenszülőnek - természetesen a mi világunk téridejében és nem úgy, ahogyan az Atya az időn túl szülte a Fiút, de nem tudta Mária az embert megszülni az Isten nélkül. Az, akit Mária a méhében hordott, az ugyanaz az Isten volt, Akiben, Aki által és Akire nézve - IKol 1 szerint - minden teremtetett, ami az égen és a földön van és Akiben minden fennáll. A Fiú hordozza tehát önmagában az egész mindenséget - a Fiút viszont Mária hordozta magában! Ő "hordozója Annak, Aki a mindeneket tartja, legszentebb Hajléka a Szeráfokon Járónak" (Akathisztosz Hymnosz) Istennél nincs hatalmasabb, mégis szeretetében, alázatában, kegyelmében elment addig, hogy a Mindenséget, Önmagát tette le az ember elé, engedte, hogy "az Úr szolgálóleánya" befogadja Őt az emberi világba, hordozza önmagában a Mindenséget és életet adjon Annak, Aki Maga az Élet!

Ennél gyönyörűbb és elképesztőbb tettet senki nem vitt véghez az egész mindenségben. Isten, a mindenség Ura, az alázatával mutatja meg leginkább a hatalmát! Azzal, hogy nem pusztán egy felfoghatatlanul jól működő, hatalmas és ámulatba ejtő világot teremtett, hanem képes az ember iránti szeretetéből bármilyen megalkotott szabályt és rendet felülírni - és mégis egyben marad minden, sőt ezzel teljesedik ki minden. Mária szűz maradt anyaságában is, hordozza a mindeneket hordozót, életet ad az Életnek, megszüli saját Teremtőjét, Anyjává válik annak, akit az Atya szült minden idők előtt, táplálja minden javak adományozóját, anyaként neveli fel a Mindenség mindenható Urát stb.! Nincs szabály, amin Isten ne tudna felülemelkedni az ember iránti szeretetében, semmi sem köti meg, még az öröknek és kikezdhetetlennek hitt törvények sem, ne gondoljuk, hogy bármilyen törvény belekényszeríti Istent bármibe és akadályt képezhet Istennek a mi megváltásunk útjában! Az igazi földi szerelemben is megtapasztalhatjuk, hogy minden más lényegtelenné válik, az akadályokat egy mozdulattal szétrúgjuk, csak az számít, hogy együtt legyünk a szerelmünkkel! Ha a Mindenható szerelmes, vajon mit nem képes megtenni, mi képes Őt visszafogni?

Itt érjük el tényleg azt a pontot, ahol a legkiválóbb teológiai lángelme is kapitulál, mert semmi mást nem lehet mondani azon kívül, hogy Isten szereti az embert és ezt a hatalmas szeretetet mi nem vagyunk képesek felfogni, megfogalmazni, vagy ha mégis megpróbálnánk, rögtön saját emberi értelmünk szűk korlátaiba ütközünk, amit szeretnénk átlépni, mert érezzük, hogy nálunk sokkalta nagyobb igazságot ízleltünk meg, de bölcsebb és őszintébb, ha hallgatunk arról, amit gyarló szavainkkal csak elrontanánk... Éppen ezért talán hasznosabb, ha inkább megpróbáljuk egy kicsit gyakorlatiasabban az egyszerű hívő szintjén valamelyest megfogalmazni, hogy ez a hatalmas misztérium miért is jó nekünk.

Ha Krisztus nekünk adta isteni örök Atyját, hogy mi is Hozzá hasonlóan részesüljünk a gyermekségből a Szentlélek által, akkor logikátlan lenne, ha emberi Anyját visszatartaná mégis magának. A kereszt alatti jelenet, amiben Jánosnak adta Krisztus az Anyját, szintén ezt támasztja alá. Mert Mária volt az, aki tulajdonképpen lehetővé tette beleegyezésével, hogy Krisztus megváltsa az emberiséget, megszülessen, Egyházat alapítson, véghezvigye üdvözítő tervét. Krisztus az Ajtó, amit Mária nyitott meg. Krisztus az Út, Mária az Útmutató. Krisztus a Király, Mária a Trón. Mária nem pusztán egy asszony a sok közül, hanem Krisztus Anyja, Istenszülő - önmagában ezért is már mindenkinek tisztelnie kellene Őt. Nincs az Istenszülő Máriánál nagyobb teremtmény, mégis ha megfigyeljük, Ő alázatában mindig háttérbe húzódik. Tudtuk például, hogy Karácsony másodnapja Mária Fő ünnepe? A legtöbben ezt a napot is Krisztus születéseként ünneplik meg, pedig Krisztus nem két napon át született, a 2. napon Máriát ünnepeljük - úgy, hogy Maga az ünnepelt szerényen visszahúzódik itt is Fia mögé! Tudjuk azonban, hogy "aki megalázza magát, azt Isten felmagasztalja" - tehát ha valakit igazán dicsőítenünk kell nekünk is, azok pont az ilyen hihetetlenül alázatos emberek! Őket kell nekünk is felmagasztalnunk, ha Istent követjük! Ahogy Krisztus Istenként megalázta magát, amikor emberré lett, úgy dicsőült meg Mária és lett minden teremtménynél nagyobbá, akit még Maga Isten is tisztelt, hiszen meg van írva: nem csak az Atyát, hanem az Anyát is tisztelni kell! Az Istenszülőnek tulajdonképpen nincsenek saját tiszteletére vonatkozó parancsai - Ő Maga mindig az Isten iránti engedelmességere buzdított -, nem kér számon, ha valaki nem fordul hozzá, annak nincsenek az üdvösségére vonatkozóan olyan káros következményei, mintha ezt Istennel szemben tenné meg az ember, mégis, ha ez az ember egyszer is Hozzá fordul - még ha csak olyan kéréssel is, hogy érezze mindenki jól magát egy ünnepségen - tapasztalja, hogy hamar jön a segítség, mert Mária kérése nagy hatással van a Legfőbb Úrra! 

Vannak akik mégsem tisztelik Máriát, pedig a fentiek alapján szerintem eléggé egyértelmű, hogy tisztelni kell Őt akkor is, ha Ő Maga nem követeli ezt meg, de még kevesebben vannak azok, akik bármi szerepet szánnak Neki saját lelki életükben. Pedig gondoljuk végig saját tapasztalatból is a következőket: Isten valóban mindent megtesz az emberért, Krisztus önmagában tökéletesen egyesítve a két természetet tökéletes közbenjáróként, az életét is adva barátaiért munkálkodik a mi életünk teljességéért. Mégis Ő emellett kétségtelenül ítélő, főpap és úr szerepben is megjelenik, aki próbára is tesz minket és hatalmában áll elveszteni, ha nem talál rajtunk gyümölcsöt. Ráadásul Ő annyira tiszta, hogy egyszer még Péter Apostol is kérte, hogy távozzon el tőle, mert érezte, hogy a saját bűnösségével nem fér össze Krisztus szentsége. Van olyan, amikor mi is szeretnénk meghitten, harmonikusan imádkozni, de háborog a lelkünk, érezzük tisztátalanságunkat, sötéten gondolkodunk, lázadunk, nem akarjuk meghallgatni Istent, csak azt akarjuk, hogy Ő mindenáron teljesítse, amit kérünk, egyszóval: nem tudunk ráhangolódni Istenre. A hiba persze bennünk van, nem Istenben, de ez egy létező hiba és valós tapasztalat. Isten is tudja ezt és hatalmas szeretetében és megértésében ennek orvoslására is gondolt, és - nekünk adta Máriát! Mária Isten anyja és mint ilyen, a Fiú akkor is tiszteli és szereti Őt, ha a Fiú Isten, Mária viszont hozzánk hasonló ember. Mert Isten írta az Apa és Anya együttes tiszteletére vonatkozó törvényt és Ő alázta meg magát úgy, hogy emberi anyja legyen. Mária pedig nem ítélkezik, nem kér számon, nem büntet - ő egyesegyedül csak könyörög érettünk az Ő Fiához. Ahogy a kánai menyegzőn is láttuk, Ő Krisztus elé viszi a mi problémáink orvoslását és arra buzdítja az embereket, hogy tegyenek meg mindent, amit Krisztus kér. A Máriával való kapcsolatunk így a Krisztussal való kapcsolatunkat erősíti - akkor is, ha valami ok miatt nem vagyunk képesek közvetlenül Krisztushoz fordulni! Ha nem tudunk saját hibáink miatt imádkozni, akkor Mária közbenjár értünk az Uralkodónál, Akinek Ő az Anyja. Nem tudjuk, hogy a kánai menyegzőn az emberek kérték-e Máriát, vagy ő magától vette-e észre, hogy az embereknek gondjuk van, mert már csak az van megírva, hogy Mária Krisztus elé viszi a násznép gondját. Krisztus először hárít, de Mária mégis ezután olyan zseniális módszerrel járt közben az emberek érdekében a Fiúnál, amit sajnos a mai nők már nem nagyon tudnak, pedig ennél biztosabb módszer nincs, ha egy igazi Férfinél egy Nő el akar érni valamit!

Mária alázatos, így annak ellenére, hogy Jézus anyja, mégsem erőszakkal, kiabálással, veszekedéssel, saját hatalmának demonstrálásával, erővel a férfi felé kerekedve vagy az engedetlen fiú fenyítésével éri el, hogy Krisztus teljesítse a kérést és segítsen az embereknek. Mária pont alázatával éri el ezt, úgy, hogy terepet készít az Isteni Férfi erejének működéséhez. A Fiú hatalmát tereli alázattal a megfelelő mederbe, azzal, hogy a Iránta való engedelmességre biztatja a népet! Erről írtam a Családos cikkben is. Mária egy elképesztő gyöngyszem az egész üdvtörténetben, gyakorlatilag egy lenyűgöző ráadás Isten már eleve tökéletes tervében és Gondviselésében!  A tökéletes tökéletesítése! (És íme, Mária misztikája után a "gyakorlati szerepében" is nyelvi visszaélésekbe szaladtunk...) 

Ugyanakkor Mária nem csupán "közbenjár a Közbenjárónál" a mi erőtlenségünk esetén - és egyébként tényleg mindenki tapasztalata, hogy ha Őt kérjük, tényleg gyorsan érkezik segítség -, hanem maga Mária személye is egy tökéletes példa előttünk, amit már csak azért sem szabad margóra helyezni, mert saját lelki fejlődésünk legnagyobb jutalma és célja van Mária példájában. Nemcsak az alázata, hanem az Isten-hordozása és bűntelensége is példaértékű. Máriánál tökéletesebb temploma nincs Istennek, Benne fogant meg Isten Fia, Ő hordozta, növelte önmagában Istent majd adta a világnak. Nem minden kereszténynek ugyanezt kellene tennie? Erre utal Krisztusnak az a mondata is, hogy aki Isten akaratát cselekszi, az az ő anyja az emberek között (Mk 3:35). Nekünk, keresztényeknek, az életünk célja az, hogy - Máriához hasonlóan - Istent befogadjuk, Őt növesszük önmagunkban, Őt hordozzuk, elválaszthatatlanul együtt éljünk Vele, és a világnak adjuk annak megváltására. Hogy meglássuk az emberek baját és imádkozzunk értük Istenhez, az embereket pedig arra tanítsuk, hogy tegyenek meg mindent, amit Krisztus mond. Hogy egyengessük Krisztus útját, teret adjunk Neki a cselekvésre. Ne ítélkezzünk, csak közbenjárjunk és segítsünk mindenkinek, aki csak hozzánk fordul. Egész életünkkel mutassunk alázattal mindig Krisztusra. Az ortodox tanítás szerint Mária ugyanúgy született, mint minden más ember, mégsem követett el soha ténylegesen semmilyen bűnt. Van ennél nagyobb remény számunkra saját hibáinkkal küszködve? Hogy elérhető az, hogy soha ne kövessünk el bűnt, ha olyanok leszünk, mint Mária? Nem ez lenne a normális, mint Isten képmásainak és edényeinek? Bátran éljünk tehát az Istenszülő anyai segítségével és példájával, és ha megértjük, mit adott nekünk Isten Máriában, még jobban fogjuk dicsőíteni Istent!