LGBTQLIE
2021. június 21. írta: Yoan

LGBTQLIE

Tulajdonképpen ezt a témát már érintettem a Született gyilkosokról és a Családdal kapcsolatos hitvédelemről írt cikkeimben, de hasznos talán önállóan, allegóriák nélkül is beszélni is róla, mielőtt még a jelenleginél is jobban eldurvul a helyzet. Az antihetero mozgalom (talán egyszerűbb és stabilabb így nevezni az LMBTQI/LGBTQ+ stb. mozgalmat) ugyanis nem pusztán arra a hazugságpropagandára jó példa, amelyet a Sátán és hadai szoktak alkalmazni, hanem keresztényellenes is, sőt, megvan a potenciál benne arra is, hogy elindítsa a kereszténység törvényes úton való üldözését - mint az első századok Római Birodalmában, amelynek egyébként szintén fejlett jogrendszere volt. Ráadásul, egyre inkább úgy látom, hogy az egész ma már csak élősködik magukon a nemheterokon is, nem akarja a végső feszültséget megszüntetni a társadalomban, mert így sokkal több pénz áramlik be hozzá! Ezzel a témával már annyit foglalkozott mindkét oldal, hogy én most nem azt tűzöm ki célul, hogy az eddigieket elismételjem vagy akár összefoglaljam, hanem inkább az, hogy néhány olyan - eddig kevésbé elhangzó - jellegzetességre hívjam fel a figyelmet, ami alapján olyanfajta egyéni hitvédelmi morált lehetne kialakítani önmagunkban, amivel embertársaink helyett a valódi ellenfélre tudunk összpontosítani, aki (még) nincs annyira felkészülve egy viszonylag új harcmodorra e téren.

Tulajdonképpen az antihetero mozgalommal sem történik más, mint minden emberi mozgalommal a történelem során, amely Isten nélkül vagy kifejezetten Vele és az Ő eszközeivel szemben akart egyfajta ideológiai alternatívát, valláspótlékot létrehozni, kezdetben jónak tűnő célokkal - amiket aztán sohasem valósítottak meg. Mert hiába építették az építők a tornyot Bábelben, hogy eljussanak az égbe, ha az Úr nem építi a tornyot (mert nem is kérték meg rá), akkor az új világba emelő torony nem épül fel (Zsolt 127:1). Az ember sosem tanul (szó szerint, mivel már többezer vagy millió ismétlés történt) a történelem zsákutcáiból, ha elvakítja a gőg. Az antihetero mozgalom is kezdetben lehet, hogy egy jogos célt tűzött ki, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés, bántalmazás egyik embert sem, de aztán sosem volt elégedett a már elért eredményekkel, elvakította a megszerzett hatalom, és az eredeti célkitűzést meghaladóan követel ma már olyan dolgokat, amikkel az őket elfogadni készülő többséget egyre inkább provokálja, így az eredetileg védett csoportnál jóval nagyobb csoport érdekeit kezdi sérteni, és ezzel önmaga eredeti céljai ellen fordul, azokat az eszközöket alkalmazva a többségre, amik ellen küzdött kezdetben a kisebbség védelme érdekében. A LMBTQ+ mozgalomnak ugyanis valójában nem az az alapvető célja, hogy megszűnjön a heterok és homok megkülönböztetése és a teljes elfogadás megvalósuljon - mivel ez esetben értelmét veszítené a mozgalom, meg kellene ezt a hatalmas gépezetet és jövedelmező üzletet szüntetni! Nekik pont az a céljuk, hogy örökké fennálljon a feszültség heterok és nemheterok között, így továbbra is tudják a tömegeket befolyásolni és rajtuk élősködni. Persze van egy nagy frontvonal, ahol valóban az emberek elfogadásaról, a diszkrimináció felszámolásáról és a szeretetről beszélnek a harcosaik, ami egyébként még üdvözlendő cél is, de mögöttük mindig kirajzolódik egy másik mintázat is. Nézzük csak, hogyan épül fel tudatalatt ez a véget nem érő ördögi kör, és milyen módszerekkel lehetne ellenük új taktikával küzdeni ezek alapján ebben a stádiumban.

Először is: a "másság" szót megfigyelhetjük, hogy ők maguk erőltetik. Ezzel tudatalatt létrehozzák azt az alapot, amely fenntartja a megkülönböztetést és feszültséget a két tábor között. Magukban a nemheterokban megerősítik a tudatot, hogy ők másságukkal kívülállók a társadalomhoz képest, így erre alapozva lehet hergelni őket a többségi heterok ellen, a nemheterok hamarabb elfogadják, hogy őket maga a társadalom, a kormány, az "establishment" gyűlöli, mint kívülállókat, míg a heterokban erősítik, hogy valóban olyan emberekhez kell viszonyulniuk, akik idegenek számukra, ezért őket mindig nehezebb elfogadni. Hiába beszélnek elfogadásról, ha másfelől ők maguk mindent megtesznek azért, hogy az elfogadás tudat alatt(!) egyre nehezebb legyen! Mert így lehet megint ujjal mutogatni a "gonosz" heterokra és szítani a gyűlölködést!

Ennek az ellenszere - mint az összes többi szavakkal való gondolati manipulációiknak - az, hogy tudatosítjuk és megvalljuk, hogy A NEM HETEROK NEM MÁSOK! Ők is alapvetően ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, nincs kétfajta ember, csak egy! Ezen az alapon jöhetne létre a valódi elfogadás - de mivel nem ezen a lélektanilag jóval nagyobb sikerrel járó alapon akarja azt létrehozni az antihetero mozgalom, ebből is látszik, hogy valójában nem az elfogadás, hanem az állandó feszültséggerjesztés a céljuk. Azért is lenne könnyebb és hasznosabb úgy gondolkodni a nemheterokról, hogy ők nem mások, mert jelenleg az antihetero mozgalom már annyira elmérgesítette az ellentétet a két tábor között, hogy komolyan aggódni kell mindkét oldalon a felebaráti szeretet megszűnése miatt. Krisztus és a Biblia nem foglalkozik olyan sokat magával a nemi orientáció kérdésével, a felebaráti szeretet viszont a két legfőbb parancsolat közül az egyik, így ezt nagyon komolyan kell venni és sokkal súlyosabb az Isten és a felebarát iránti szeretetre vonatkozó parancs megsértése, mint bármely más parancsé vagy előírásé. A keresztényeknek minden embert szeretni kell, még ellenségeiket is, a gyűlöletkeltés (bármilyen táborban keletkezik is, vagyis még ha akár a konzervatív oldal is akar gyűlöletre szítani!) sosem az isteni parancs követése. Nem az emberek az ellenségeink, mert egy család az emberiség, hanem a Sátán és démonjai lehetnek csak az az idegen "más faj", ami kívülről jött a világunkba, hogy megrontsa azt, és ami ellen meg kell védenünk magunkat

Nem meglepő azonban, hogy a megosztás hazug mesterei saját praktikáikról úgy terelik el a figyelmet, hogy az Egyházra vetítik ki a megosztásnak és gyűlöletkeltésnek ezt a módszerét (azzal együtt, hogy valóban lehetnek ilyen visszásságok, de nem látom úgy, hogy ez lenne a mainstream, így ha ilyenekre hivatkoznak, mindig hozzá kellene tenniük, hogy ugyan vannak ilyen esetek, de a többség nem ilyen). Tipikus érv az ő oldalukon, hogy az egyház az, amely bűnösökre és hívőkre osztja az emberiséget és az előbbiek akármit csinálnak, örök tűzben égnek el, míg a hívők bármit csinálnak, üdvözülnek. A kereszténység központi üzenete minden, csak nem ez. A kereszténység pont azt hirdeti, hogy minden ember a létező leghatalmasabb és legszentebb létező, Isten közvetlen képmása, másrészt minden ember egyöntetűen bűnös, akiben ez a magasztos kép eltorzult, és azt helyre kell állítani. Ebben alapvetően nincs megkülönböztetés az emberek között, mert mindenki bűnös, én is, te is, a jobbosok és a balosok, a hívők és a hitetlenek, a keresztények és a muszlimok vagy ateisták is stb. - mindenki bűnös, senki sem helyezheti magát e tekintetben bárki más fölé! Másfelől a központi Örömhír pont az, hogy Isten bűnbocsánatában, Krisztus megváltásában, üdvözítésében bárki részesülhet, aki azt elfogadja, sőt: Isten Maga pont azt szeretné, ha senki nem veszne el, hanem mindenki üdvözülne! (Jn 6:40, Jn 3:16, Rm 3:22 stb.). Tehát nincs itt se az emberiség kétfelé osztása, sem az, hogy Isten elkerülhetetlenül örök kárhozatra szánja annak egyik felét. Helyette az van, hogy mindenki bűnös és mindenki megtérésre és megváltásra szorul, amit bárkiben véghezvisz Isten, aki megtér, ezt kéri és elfogadja. Az összes valláshoz képest a kereszténység az, amely leginkább a bűnbocsánatról szól - ami más, mint a bűnök büntetése. Ha Krisztusnak az lett volna a célja, hogy kettéossza és ebben az állapotban konzerválja az emberiséget, ahhoz nem kellett volna Máriától megszületnie, tanítania és életét adnia az emberek megmentéséért. Elég lett volna csak ítélkezni a felhők között. Ő ezzel szemben ezt mondta: "És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot." (Jn 12:47) "Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre." (Mk 2:17) Teljesen egyértelműek ezek a szavak! Ezért mi azt hirdetjük, amit Krisztus is hirdetett: "Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!" (Mt 4: 17. - Ez szerintem elég nyílvánvalóan különbözik attól, hogy ott rohadtok meg, ahol vagytok, mert nyakatokon a tüzes pokol!)

Az antihetero mozgalom tehát nemcsak az üdvösség krisztusi útját akarja elhomályosítani vagy egyenesen elzárni a nemheterok elől, rossz és valótlag fényben tüntetve fel az Egyházat és annak üzenetét, hanem ezzel a kommunikációval magukat a nemheterokat is megnyomorítja tudatalatt! Nemcsak azt ülteti beléjük, hogy őket, mint kívülállókat gyűlöli a látható emberi társadalom, ahol élnek, hanem még vagy azt, hogy Isten elkerülhetetlen örök tűzzel sújtja őket, vagy - ami még ravaszabb, ezért sokkal inkább szeretik alkalmazni - azt, hogy nem bűnösök, ezért nem is szorulnak megváltásra, nincs szükségük Krisztus bűnbocsánatára. A bűnbocsánat mindenkinek jár, aki azt akarja, hogy a bűne bocsánatot nyerjen. Ezt jelenti ez a fogalom. De ha nincs bűntudata valakinek, akkor megmarad a bűnben - attól még, hogy nem vesz róla tudomást. A beteg sem gyógyul meg attól, hogy nem vesz tudomást a betegségről és nem megy orvoshoz, vagy hallgat arra, aki azt mondja, hogy nem beteg - hanem ilyenkor meghal. Pedig megmenekülhetett volna. Hogy mi a bűn fogalma és miért tartozik ide a nemhetero viselkedés, ahhoz pedig mindenképpen meg kell kőkeményen érteni, hogy miről szól a nemiség és az ezen alapuló emberi kapcsolatok.

Sokszor idézték már IIIMóz 20:13-at, amely halállal sújtotta a homoszexuális egyesülést, de megfeledkeznek arról, hogy minden parancsolatnak van egy összefüggésrendszere, amelyben egyik parancs sem öncélú, hanem az a célja, hogy az ideális állapot képét megőrizze normatív célként az ember gondolkodásában. Az adott vers előtt és után is számos olyan parancsolat van, amely történetesen bizonyos különböző neműek közötti (azaz hetero) kapcsolatokat tilt! Nemcsak vérszerinti közeli rokonok között, hanem különböző generációk közötti házasság révén szerzett rokonok közötti kapcsolatot is (pl. meny és após, vő és anyós stb.) A homoszexualitásnak nincs kitüntetett helye, hanem számos más olyan hetero kapcsolattal együtt szerepel egy "tiltólistán", ami eltér az ideális, tiszta emberi kapcsolatoktól. De ez még mindig csak a közvetlen környezet. Ahhoz, hogy megértsük a nagy képet, tudatosítani kell azt, hogy az ember mint Isten képmása, a legcsodálatosabb teremtmény, éppen ezért számára a legkisebb eltérés is a tökéletes mintától, bűnnek, "üzemzavarnak", lelki betegségnek számít! Mert a legtökéletesebb teremtménynek kellene lennie, ha azonos akar lenni önmagával!

Ha megnézzük az összes nemiséggel kapcsolatos parancsolatot és az azokért járó büntetést, akkor egy eléggé egyértelmű kép rajzolódik ki. Egy férfi és egy nő ketten egy testté válnak! Ezt nagyon fontos megérteni, mert nem valami költői kép, hanem ez az emberi mivolt ténylegesen is megvalósuló isteni dimenziója! A Szentháromság egy olyan egység, amely több személyből áll. Mégis egyetlen Istenről beszélünk, a Szentháromság-hívők monoteisták! Hasonló több személyből álló egységet alkot a férfi és a nő egyesülése. Egy házastárs egy új, egyetlen létező! Az emberek szintjén csak a férfi és a nő képes egy ilyen szoros egységet alkotni! Nemcsak testileg, hanem lelkileg is kiegészítik egymást. A férfi és a női tulajdonságok nem azért különböznek, hogy mindenki a maga útját járja, mert úgysem értik meg egymást, hanem azért, mert ahhoz, hogy valami nagyobb egység jöhessen létre, amelyben a felek meghaladják önmagukat, nem azonos tulajdonságokkal kell rendelkezni - az legfeljebb csak mennyiségi, de nem minőségi többletet hozhat létre -, hanem olyanokkal, amik egymást kiegészítik, erősítik, egymásba tudnak folyni, egymásban nyerik el értelmüket, valósítják meg céljaikat, és még egymás káros szélsőségeit is enyhíteni tudják - ezzel nemcsak nagyobb, erősebb, hanem stabilabb egységet is hozva létre! A férfi kezdeményezőerejéből a nő építi fel a világot, a férfi stratégiai biztonságteremtésének a nő fészke ad értelmet, a férfi harcolja ki a területet, amit aztán a nő tölt meg élettel (adott esetben a romokon), a férfiak könnyebben oldják meg a problémákat, a nők pedig könnyebben viselik el azokat (mindkettőre szükség van), és pl. ketten együtt tudják megőrizni azt a stabilitást, hogy a férfi taktikai harca nem megy át érzelemmentes kíméletlenségbe, de nem is fogadják be érzelgősen a kertbe a gyomot, hogy hosszútávon tönkre tegyen mindent stb. Minden tipikusan férfi vagy női jellegzetesség egymással együttműködve nyeri el valódi értelmét.

A másik isteni dimenziója a férfi-nő egyesülésének a teremtő erő: ők tudnak ketten önmagukból (és nem kívülről) új életet, gyermekeket létrehozni! Nemcsak a több személyből álló közösségegységet hozzák létre, hanem új élet is születik ebből az egységből - a Teremtő Isten képmására. Kizárólag a férfi és a nő egyesüléséből. Amely nem ezt az egységet valósítja meg, az olyan deformált vagy csak imitált, valótlan egyesüléseket hoz létre, amely ellen tulajdonképpen jogos volt a megszüntetés (de ne felejtsük el, hogy Krisztus a parázna asszonynak is megbocsátott, ahol két férfi egyesült egy női testtel - azzal, hogy többé ne vétkezzen). Férfi-férfi kapcsolatban a férfi olyan testbe hatol be, amely nem tudja őt (a magjában bejuttatott testét) befogadni, és önmaga részévé tenni, hanem kilöki azt, két nő pedig egymásba sem tud hatolni úgy, mint egy férfi. Nem azért nem jó, hogy azonos neműek házasodjanak, mert a társadalom nem elfogadó, bekerült az Alkotmányba a vonatkozó passzus, vagy mert alapból gyűlölik a nemheterokat, hanem egyszerűen az ember nem képes azonos nemű partnerrel megvalósítani a fenti tökéletes egységet, amellyel önmaguknál nagyobb valódi egységet hoznak létre (pszichésen is csak imitálja az egyik fél a másik nem tulajdonságait, de az, hogy imitálnia kell, jelzi, hogy tudatalatt ők is érzik, hogy különböző energiáknak kellene egyesülnie valami nagyobb dologhoz) és önmaguk létét tovább tudják közösen adni egy új életnek. Az azonos nemű kapcsolatok akkor is híjával lennének ennek az isteni dimenziónak, amely őket jóval magasabb létszintre emelné, ha a társadalom teljesen elfogadná őket, jogilag is lehetővé válna a házasság és az örökbefogadás számukra. Az egész csak egy ontológiai átverés lenne így is. A valóságnak sokkal őszintébb és igazabb leképezése az a jogban, ha különbséget teszünk a különböző neműek egyesülésével létrejött - szentségi - házasság és a - nemheterok számára jelenleg is elérhető - élettársi kapcsolat között. Mert  ha a fentieket megértettük, láthatjuk, hogy tényleg nem ugyanaz a kettő. Ezt kellene elfogadni! De ebből is látjuk, hogy az ő oldalukon keletkezik a valóság konok el nem fogadása. Nem beszélve arról, hogy az örökbefogadással már a harmadik fél gyermek jogai is durván sérülnek, mert nem vér szerinti szüleivel fog együtt élni és nem kap tiszta mintát a nemi viselkedésre és a kétfajta nem magasabb szintű egyesülésére és együttélésére. Nem a társadalom, hanem a homoszexualitás maga az, ami megfosztja az embert fenti isteni dimenziójának megvalósításától! A társadalom pusztán próbálja a valóságnak megfelelően védelmezni a többségi érdekeket - és addig nem omlik össze, amíg ezt teszi.

Az LMBTQ+ mozgalom tulajdonképpen kifejezetten káros magukra a LMBTQ+ emberekre! Hazugságokkal éri el, hogy megmaradjanak saját ontológiai zsákutcájukban. Elfogadásról beszél, de az egész mozgalom olyan emberekre épít, akik nem hajlandók elfogadni önmagukat (pl. a nemüket) és helyzetüket! El kell fogadni, hogy ha nem heterok, akkor nem lesz olyan közösségük, ahol más neművel tökéletes nagyobb egységet hoznak létre és önmaguk életét adják tovább. De nemcsak ezt, hanem az üdvözülésnek azt az útját is bezárják előttük, ami azon alapszik, hogy mindenki bűnös és mindenkinek meg kell szabadulnia a bűntől, a tökéletes ideál felé haladva Isten segítségével. Az összes ötletük, hogy a homoszexuális hajlam valami megmagyarázhatatlan módon egyébként hetero szülőktől öröklődik (mert nem tud máshonnan), hogy a deviancia normalitás, a (nem egyenlő alapokra épített) egyenlő jogok, a látens homokosság valótlan vádja és még sorolhatnám - mind egy szemfényvesztés, és semmi más célja nincs, mint hogy megtartsa és növelje a mozgalom tömegbázisát, akiket mozgatni és befolyásolni tudnak, és akikből busás üzleti hasznuk is származik. A kábítószerkereskedők is tudják, hogy a legnagyobb üzlet az (és tényleg az), ha olyan függőkből húznak üzleti hasznot, akik előtt bezárják a változás és szabadulás minden lehetőségét! Hogy aki változni akar, az se tudjon! Mert akkor emberanyagot veszít a mozgalom! Én jelenleg kifejezetten sajnálom az átlag nemheterokat, mert nem veszik észre, hogy egy hazug propaganda játékszereivé váltak, amely állandóan hergelni fogja őket, félelemben, frusztráltságban tartva, ahelyett, hogy tényleg az elfogadásukat segítené.

Ehhez hozzájárul az is, hogy a hetero többséget folyamatosan provokálja az antihetero mozgalom, őket bélyegzi meg és csorbítja az előrejutási lehetőségüket (különösen nyugaton és tudományos berkekben), az ő gondolataikat és szóhasználatuk akarja erőszakkal befolyásolni, ami folyamatos feszültséget és ellenszenvet kelt a mozgalom iránt a heterokban. Jelenleg a hetero és nemhetero emberek békés együttélésének legnagyobb akadálya maga az LMBTQ+ propaganda! Azt már mindenki felfogta, hogy nem jó nekik, ha gúnyolják őket (mint ahogy ez senkinek nem jó), de ma már nem békét, hanem egyre durvuló ellenségeskedést teremt maga az antihetero propaganda! Azt, hogy valaki homofób, szinte bárkire rá lehet mondani (és rá is mondják érvek helyett), aki egyszerűen saját józan véleményét szeretné kifejteni a témában és ez nem szimpatikus valakinek. Mert a legveszélyesebb számukra az, ha valaki józan véleményt fejt ki. Igyekeznek ezt elkerülni azzal, hogy pusztán kétféle kategóriába akarják beerőszakolni a heterokat: vagy homofób, gyűlölködő vagy és utálod a nemheterokat, vagy elfogadod velük együtt mindazt a hazug agyrémet is, ami a mozgalomhoz - és tulajdonképpen nem szorosan magához a nemi identitástudathoz (!) - kötődik. Pedig az igazság és a helyes viselkedés és gondolkodás pont az, hogy egyrészt minden embert szeretni kell, megkülönböztetés nélkül (Mt 5:43-48) és segíteni őket az üdvösség útján, azaz magukat a nemheterokat valóban nem szabad gyűlölni, hanem őket is, mint embertársainkat, szeretni kell. Azért is, mert a nemi orientáció csupán csak egyetlen tulajdonság egy összetett emberben, aki kismillió egyéb tulajdonsággal, erénnyel vagy hibával rendelkezik. Az embereket nem elsősorban nemi orientációjuk alapján kell megítélni a keresztény tanítás szerint sem, hanem sokkal fontosabb tulajdonságokat kell figyelembe venni, úgy, hogy leginkább semmi alapján ne ítéljünk el senkit, mivel Isten tud csak helyesen ítélni bárkiről. Az emberben az embert lássuk. Ne a homot, heterot, transzt, jobbost, balost: az emberek felszínes címkézése, számozása (0 vagy 1) megalázó és sérti Isten képmását! A bináris kódnak teljesen megvan a maga létjogosultsága és praktikussága a programozásban, ott rendben van, de nem az ember esetében, aki jóval több mint elektromos töltés.

Másfelől viszont el kell felejteni mind azt a hazug, irreális agyrémet, amit az LMBTQ mozgalom akar mindenkire ráerőltetni. Különösen az, amit a genderlobbi csinál, alapvetően nem más, mint pszichés zavarok erőszakos elfogadtatása normálisként, sőt: általános normaként. Hogy mindenki legyen elmebeteg! Egy régi magyar mondás szerint, ha valaki nagyon össze van zavarodva, arra azt mondjuk, hogy "azt se tudja, fiú-e vagy lány." Mert azzal fejezzük (fejeztük?) ki ezt a nagyfokú zavarodottságot, hogy valaki az identitásához tartozó egyik legbiztosabb dologban is kételkedni kezd. Ha valaki nem tudja, hogy nemileg hová tartozik, az egyszerűen pszichés probléma, identitászavar. Fel kell tárni az okait, hogy miért nem fogadja el önmagát az illető és kezelni a problémát úgy, hogy helyreálljon lelki békéje, identitásbeli stabilitása. Nem kell erősíteni és konzerválni ezt a zavart állapotot az illetőben, nem kell mindenkire ráerőltetni, hogy ha nem fogadja el, hogy ez normális dolog, akkor ő a hülye és a gyűlölködő és végképp nem kell a stabil, vagy gyermekkorban formálódó identitástudatot megzavarni és labilissá tenni, megnyomorítva az embert és elzárva előle a nemi alapon történő isteni dimenzió megvalósításának lehetőségét. Csak azért, hogy növeljük egy mozgalom tömegbázisát. Mert ez nem normális dolog, maguk a transz emberek is szenvednek tőle, csak ezt a tudatot akarják elnyomni bennük, külső ellenséget jelölve meg okként kellemetlen érzéseikre. A transzok tulajdonképpen önmagukban próbálják pótolni azt, amit egy ellenkező nemű társsal alkotott egységben egyébként megkapnának. Az antihetero és gendermozgalom nemcsak hazugságokon alapszik, hanem pont hogy megnehezíti az emberek békés együttélését, mivel a létalapja a társadalmi feszültség állandó megőrzése, amit leginkább a heterok provokálásával, üldözésével és gondolkodásuk megerőszakolásával, valamint a nemheterokban gerjesztett állandó frusztráltsággal, áldozattudattal érnek el, amivel folyamatos gyűlöletet tudnak szítani egymás iránt a két tábor között. Társadalmi feszültség nélkül nem létezne, értelmét veszítené az LMBTQ+ mozgalom, ezért igyekszik azt valójában mindig fenntartani! Pedig olyan egyszerű az ősi recept: a bűnt megvetni, a bűnöst szeretni és segíteni. A betegség ellen küzdeni, a beteget gyógyítani. De az antihetero mozgalom mindent megtesz, hogy ez az üdvös magatartás senkiben ne alakulhasson ki, csak az lehetséges számára, hogy valaki mindkettőt gyűlölje vagy mindkettőt elfogadja. De ez senkinek nem hasznos, mert egyik esetben sem tudunk felebarátunknak segíteni.

Összefoglalva tehát: semmit ne fogadjunk el abból a zsákutcából, amit az antihetero mozgalom képvisel azon kívül, hogy személyesen ne vessük meg a nemheterokat. A bűnöst szeretni kell, de a bűnt gyűlölni. Minden bűn, ami - kisebb vagy nagyobb - eltérés az isteni mintától az ember számára, mert az ember Isten képmása. Egyaránt bűn, lelki betegség a pedofília, a homoszexualitás és a nem tiszta hetero kapcsolat, nincs alapvető különbség, mert mindez eltérés az isteni céltól, ezért mindez ellen fel kell lépni! Ne kövessük az antihetero mozgalom tudatmódosító szóhasználatát (de ne is használjunk durva szavakat, mert azok senkinek sem esnek jól), mert jogunk van saját gondolatainkhoz és nyelvben gondolkodik az ember! Tiszteljük Isten legcsodálatosabb alkotását, az embert annyira, hogy nem soroljuk pusztán két bélyeg alá az emberiséget. Ne hagyjuk, hogy bárkit - beleértve önmagunkat is - alaptalanul megbélyegezzenek, vádoljanak és diszkrimináljanak! Elvileg az antihetero mozgalom ez ellen küzd, akkor meg tegyen rendet a saját háza tájékán is, nem adva teret a heterofóbiának sem. Védjük meg az agymosástól gyermekeinket is, mert őket könnyebb befolyásolni, és ezért igyekeznek is olyan út felé terelni a gyerekeket, amely csak a mozgalomnak szerez új tagokat, de magukat az embereket megnyomorítja és zsákutcába kényszeríti! Lássuk meg és leplezzük le minden ravaszságukban a hazugságot és képmutatást: önmaguk eredeti céljával ellentétes irányba haladnak, olyan célokért nyomulnak, amely egyrészt látszatmegoldás, ontológiai átverés, irreális, másrészt provokálja a többséget, és elmérgesíti az emberek közötti kapcsolatokat. Nem a nemheterok mások, hanem az antihetero mozgalom származik nem-emberi fajtól (v.ö. pride, büszkeség - ami tipikusan a Sátán tulajdonsága). Az antihetero mozgalom olyan tipikusan sátánian ravasz struktúrakialakítás jegyeit hordja magán, amivel látható, hogy a mozgalom vezetőit és agitátorait az emberiség Ősellensége tévesztette meg. Szabadítsuk fel a nemheterokat és heterokat egyaránt a LMBTQ+ propaganda gondolatrabságából és hirdessük nekik Krisztus Örömhírét! Mert az igazság szabaddá tesz!

A bejegyzés trackback címe:

https://daypologetics.blog.hu/api/trackback/id/tr7116599634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása