A Mennyek Országa
2016. augusztus 17. írta: Yoan

A Mennyek Országa

A leépülés biztos útja, hogy abnormális beteg dolgokat, érveket, szabályokat, gondolatokat, viselkedést fogadunk el normálisnak. Feladva a reményt, hogy létezik vagy megvalósítható más alternatíva. A világ ma teljesen abszurd, rengeteg pszichopata van benne kulcspozícióban, akik megtanulták, hogy kell érdeket érvényesíteni, érvelni, hatalmukat fenntartani és másokra erőszakolni követendő normaként saját betegségüket. Ugyanakkor a Szentlélek Isten és Krisztus Teste is a földön van, tehát ma a két szélsőség igen közel került, tulajdonképpen ugyanolyan karnyújtásnyira van a teljes téboly, mint a legtisztább rend és béke. Az egyéni felelősség, döntés ma különösen fontos.

Ahhoz, hogy jó irányba haladjunk, mindig tisztán tudatában kell lenni, mi a cél, hogy jobban lássuk a követendő ideákat, hogy miért küzdünk, és reálisabban lássuk, hol tartunk az úton és merre megyünk. Az egyik legtipikusabb ezos tévtan, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, amit azért hangsúlyoznak hogy az embert ne érdekelje, milyen tévúton halad, és azt se vegye észre, hogy valójában semmilyen pozitív haladást nem mutat fel. Cél nélkül csak bolyongunk, és egyre homályosabban látunk, egyre inkább a jelen káoszba szűkülünk bele. A durvább gyümölcs az, ha teljesen feladjuk a reményt és megkeseredünk vagy egy álomvilágba menekülünk. De enyhébb formában ugyanez jelenik meg abban, ha az Új Eget és Új Földet is pusztán a jelen világ egy fokkal jobb alternatívájának vagy saját primitív álmaink kivetítéseként képzeljük el, így nem lesz tiszta képünk arról, mi felé kellene haladnunk, aminek elvileg már az előszobájában kellene élnünk. Tipikusan ekkor születnek hedonista elképzelések a Mennyről, vagy mondjuk, hogy unalmas lesz az örök élet vagy valami végtelenített statikus állapotként képzeljük azt el. Én ugyan nem ragadtattam el az Égbe, mint Pál Apostol, semmilyen látomásom nincs erről, csak az Egyház jelenlegi tanítása és annak összefüggései valamint az élet realitásai alapján érzek néhány olyan dolgot, amik ellentmondanak ezeknek az elképzeléseknek, sokkal jobb örömhírt megcsillantva az ember előtt. Amit most leírok, az minden józan megfontolás alapján pusztán néhány halvány, erőtlen szilánkja lesz annak (ha egyáltalán jól lőttem be az irányt), amit ha üdvözülünk, átélhetünk, de arra talán mégis jó lesz, hogy egy-két marhaságtól eltávolodjunk hitvédelmi szemszögből is, és – akármennyire is megkergült ma a világ – ne tartsunk normálisnak abszurd dolgokat, amikor a célunk, amiért küzdünk, amelyre meghívást kaptunk, ennél sokkal csodálatosabb.

 

Örök fejlődés

A jelen világunk alapvető tapasztalata, hogy az élőlények vagy dolgok kicsiben kezdődnek, majd életük közepén érik el kiteljesedésüket, ragyogásukat, erejük teljét, amit ismét a hanyatlás és az elmúlás szakasza követ. De miért lenne logikus az, hogy valami egyszerűen az idő előrehaladtával elkezd hanyatlani és pusztulni? Az emberi szervezetben állandóan megújulnak és cserélődnek a sejtek, elméletileg bármeddig fenn tudna maradni (ha pl. nem lenne programozott sejthalál). Az öregedésnek valójában nincs teljesen logikus magyarázata, pusztán azért uralkodik ez a visszaforduló ciklikusság a természetben, mert Isten akaratlagosan a hiábavalóságnak és halálnak vetette alá a jelen világot. De ez a fajta elöregedés, végesség pusztán a mi fizikai világunkban az uralkodó vezérelv.

A Mennyben más lesz a fejlődés, másfajta logika érvényesül benne. Mivel az Új Földön nem lesz semmi az elmúlásnak alávetve, semmi nem fog egy idő után elöregedni, hanyatlani, egyszerűen tök logikátlan lenne, hogy ez bekövetkezzen, mivel nincs rá ok. Ugyanakkor nem statikus lesz az állapota a dolgoknak. Isten a végtelen, Aki minden elképzelésünket, határunkat felfoghatatlan mértékben meghaladja. Isten megismerése, az Ő ragyogásával való eltelés lesz a fejlődés mozgatórugója. Minél közelebb jutnak a lények a végtelen Istenhez, annál jobban fejlődnek, annál fejlettebbek lesznek. Ez nem pusztán az idő függvényével passzívan bekövetkező növekedés lesz, hanem az ember részéről Isten megközelítésének, megismerésének, az ember fejlődő befogadóképességének a függvénye. A személyek közötti önkéntes szeretet-dinamika lesz tulajdonképpen mindenki fejlődésének az alapja. És mivel a végtelen Isten nem érhető el teljesen sosem, a fejlődés is végtelen lesz.

Ezt csak azért nehezebb jelenleg elképzelnünk, mert a jelen világunkban felszínes, véges dolgok vesznek körül. Ha egy fizikai objektumban befelé haladunk, akkor egy idő után elérjük a középpontját és már kifelé fogunk haladni, míg el nem érjük a felszínt. A „befelé” önmaga visszájára fordul és már „kifelé”-t fog jelenteni. Pedig ugyanabba az irányba haladtunk végig. Ez a felszínes fizikai testeknek a (tulajdonképpen paradox) geometriája. A lélek „geometriája” viszont nem ilyen. Ott a dolgok valódiak, nem fordulnak önmaguk ellentétébe. A lelki dimenziókban a befelé haladás mindig befelé haladást jelent. A végtelenségig. Ha Istenhez közeledünk, az sosem fog megállást vagy távolodást jelenteni, az mindig közeledést fog jelenteni, ugyanaz az irány lesz mindig. De jelenleg is tapasztalhatjuk, hogy a lelki világ ilyen dimenziók struktúrájából épül fel, és valójában ez logikusabb is, mint a fizikai dimenziók struktúrája. Már jelenleg is a lelki fejlődés, nagykorúság alapja az, hogy az ember mennyire halad Isten felé. Nem pusztán az idő függvénye, hogy ki milyen idős lelkileg, hanem annál fejlettebb, minél jobban ismerte meg Istent. Ugyanakkor a lelki hanyatlás, pusztulás alapja az Istentől való távolodás. Nem kezd el az ember lelke egy bizonyos idő után hanyatlani és meghalni, mint az öregedő teste, hanem csak akkor következik ez be, ha az ember (önkéntesen) távolodik Istentől. A Mennyben viszont Isten lesz minden mindenben, ott gyakorlatilag nem fogunk tudni távolodni Tőle, azaz visszafejlődni, de oda eleve olyanok kerülnek be, akik örökké Vele akarnak élni.

A feltámadás után a testünk minőségileg is teljes harmóniába kerül a lelkünkkel. Csak most tapasztaljuk azt (és ezt megerősítette Krisztus és Pál Apostol is), hogy testi vágyaink, korlátaink gyakran ellentétbe kerülnek a lelkünkkel. A lelkünk már most más minőséget képvisel, mint az enyészetnek alávetett testünk, ami egy olyan diszharmonikus állapot, ami végső soron csak a test halálával és feltámadásával fog véget érni. Az emberi mivoltot a test és a lélek kapcsolata adja, ami jelenleg az emberi létet állandóan küzdelmessé teszi amiatt, hogy a test a halandó világ része, míg a lélek a halhatatlan világhoz tartozik. A test nem rossz, csak más rendszerben létezik, mint a lélek. Az ember teste és lelke közötti küzdelem edzi a meggyengült lelket, és végül a test halálával magával viszi a jelen világban ránk ragadt mocskokat is. Magával vihetné az enyészetbe rögtön a lelket is, de Isten kegyelméből az emberi lélek el tud válni, el tud idegenedni a testtől annak halálakor, győz a lélek életének logikája a testé felett, és a tulajdonképpeni ember lelkében él tovább. Az Ítéletkor, a világ újrateremtésekor azonban ismét feltámad a test is, hogy a teljes ember üdvözüljön vagy kárhozzon el végleg. A kárhozottak az örök enyészet állapotában sínylődnek, valójában ez lesz a statikusabb, reménytelen, fejlődésképtelen állapot, a végső halál. Az üdvözültek viszont testileg és lelkileg is az enyészetlenség, örök fejlődés, dinamikus élet állapotába kerülnek. A testünk nem az evilágban megszokott gyermek-felnőtt-öreg állapotokat fogja tükrözni, mert ez az elmúlt világ életciklusa. A feltámadt test a lélek fejlettségét fogja tükrözni, leginkább úgy, hogy minél ragyogóbb a lélek az Istenhez való közeledés miatt, annál ragyogóbb, szebb lesz a test is. Nem lesz betegség, szenvedés sem, mivel ezek kiváltó oka fog megszűnni és teljesen értelmetlen lesz létezésük. Véleményem szerint a világ Újjáteremtésekor Krisztus sebei is begyógyulnak. Feltámadt testén ugyanis hordozta még a sebek nyomát, amit értünk szenvedett el. Még nincs itt a végső győzelem. De amikor már az egész emberiség végleg meggyógyul, az Új Ádám sebei is valószínűleg eltűnnek, végleg eltörölve a régi kínokat.

 

A bűn és a szenvedés eltűnése

Jelen világunkban tapasztaljuk azt, hogy a bűn és a szenvedés gyakorlatilag az élet elválaszthatatlan részei. Egy újabb ezos mantra, hogy "árnyék nélkül nincs fény". Pedig még mennyire hogy van, akkor ragyog csak igazán! De a jelen világ kettőssége miatt nehezebben képzeljük el azt a világot, ahol a sötét oldal ténylegesen megszűnik. Sőt, azt is tapasztaljuk, hogy ha valaki jelenleg sokáig él szenvedés, küzdelem nélkül, jólétben, gazdagságban, kényelemben, bármit azonnal megkap, az emberileg, erkölcsileg, lelkileg leépül. Így esetleg felmerülhet a kérdés, hogy a Mennyben vajon nem lesz-e unalmas, káros a sok élvezet ha itt most az? Megnyugtatok mindenkit: nem. Mert nem úgy kell elképzelni a mennyet (mint pl. teszik a muszlimok vagy tették az ókori görögök), hogy az egy hedonista álom megvalósulása, ahol végig csak fetrengünk egy pihe-puha ágyon, nektárt szürcsölünk, dögös szüzekkel enyelgünk, stb. Ezek az élvezetek evilágiak, tökéletlenek, és már evilágon sem képesek teljesen és zavartalanul kielégíteni az embert, különösen lelkileg. Mindig hagynak keserű, kielégületlen utóízt és valóban leépítik hosszútávon az embert. Ott viszont eleve nem fogjuk ismerni a szomjúságot és éhséget. Gyakorlatilag olyan tiszta örömök fognak érni, amik felemelnek és nincs káros utóízük, hatásuk sem semmilyen szinten. Semmilyen ok nem lesz arra, hogy egy jó dolog rosszba forduljon át, hiszen valódi örök minőséget tapasztalunk meg, abban fogunk élni, az lesz a normális. Olyan örömöket élünk át, amik az ember természetes jólétéhez tartoznak, és nem lesz bennünk olyan bűnös indulat sem, ami a jó dolgokat kárunkra fordítja.

A javakat is közösen fogjuk birtokolni, gyakorlatilag egy nagy családnál is szorosabb társadalomban fogunk élni, ahol az egész világ a miénk, mindenki dúskál az Atya javaiban. Pénz egész biztosan nem lesz, mivel nem is lesz rá szükség. A javak elérhetőek lesznek mindenkinek, az élet fájának gyümölcsét és az élet forrását ingyen vehetjük magunkhoz (akkor minek fizessünk ennél értéktelenebb dolgokért?); nem lesznek szegények, de nem is halmozza fel magának a javakat bárki mások elől elzárva, eszébe se jut ilyen, mivel hülyeség és nincs rá ok, hogy így cselekedjen bárki is. Senki sincs egzisztenciálisan fenyegetve, így nem kell "biztosítania” a megélhetését, abszolút nem kell ezzel vesződni. A családban minden közös, mindenki élhet vele, ha a tevékenységéhez az kell, arra teremtette és adta nekünk azt Atyánk. A lelki fejlődéssel gyűjtünk önmagunknak lelki kincseket, de ezek nem tesznek felfuvalkodottá, hiszen tudjuk, hogy ezeket is Atyánktól kapjuk, aki személyválogatás nélkül mindenkivel mindent megoszt. Értelmetlen lesz a versengés is bármilyen szinten, hiszen nincs rá ok. Minek versengjünk? Mindenki úgy közelít Isten felé és úgy gyarapszik, ahogy akar, ahogy be tudja fogadni. Nem is tudnánk más helyében haladni, mindenki a neki legmegfelelőbb tempóban halad. Aki pedig jobban megismeri Istent, az látja az Ő alázatát és önzetlenségét is, és egyre inkább ebbe az irányba fog maga is fejlődni. Isten és ember között nagyon meghitt bensőséges viszony tud kialakulni, véleményem szerint Isten az emberrel tudja a legbensőségesebb viszonyt kialakítani. Ahogy a Fiú az Atyában van és az Atya a Fiúban, úgy lesznek az üdvözültek a Fiúban és a Fiú őbennük. Még az angyalok sem tudnak ebbe a legbensőbb lényegi kapcsolatba kerülni Istennel. Ez pedig minden bűnt végleg kiirt.

Nem lesz tehát senki gőgös vagy önző, eszébe se jut, mert teljesen más kapcsolati rendszerben fogunk élni. Hazugság sem lesz. Kérdezni kérdezhetik az emberek egymást vagy Istent, hiszen a fejlődés örök lesz és a haladóbbak készséggel osztják meg tudásukat a kisebbekkel, mert ez mindnyájuknak öröm és ez a normális, Isten egyre jobb megismerése (minden tekintetben) mindenki végső célja. Mivel tiszta lesz a kapott tudás, ezért tévedések sem lesznek. Sem tévedés, sem hazugság. Ezek eszünkbe sem jutnak. Nem kell tépelődnünk azon, mi lehet vajon az igazság, mert amit fel tudunk belőle fogni, azt fel is fogjuk ha akarjuk. Egyszerűen az örök igazságba hatol bele mindenki az egymással és Istennel való szoros kapcsolat révén. Ráadásul együtt fogunk élni az angyalokkal is, akik igen tiszta lények, ők is segítenek minket. Ha kérdeznek, a tudásunk szerinti legjobb választ fogjuk a legjobb módon átadni, ismerve a kérdezőt is, mivel a válaszadás egyszerűen ezt jelenti és nem mást. És így tovább minden más erénnyel. Egyszerűen minden normálisan fog működni, és legfeljebb már csak legyintve röhögünk azon, hogy valamikor a messzi homályba vesző múltban olyan világban éltünk, ahol a dolgok nem így működtek, hanem defektekkel telien.

Nem lesz az se gond, hogy az egyes emberek különböző pozíciókat fognak betölteni az üdvözültek társadalmában. Már itt a földön is látjuk, hogy nem az a boldog, aki nála gazdagabb, hatalmasabb embereket irigyel, hanem az a boldog, aki tudja, hogy alkalmatlan lenne pl. a vállalati vezérigazgatói posztra, nem kell az neki, ő tökéletesen boldog pl. azzal, hogy fenyőtobozokból készít gyerekjátékokat. Az emberek nem vágynak majd a Mennyben sem egymás pozíciójára, de a „kisiparos” éppúgy fog örülni annak, hogy van egy erős vezető, akihez fordulhat segítségül, míg nem magának kell vállalnia a vezetőség felelősségét, miközben a vezető éppúgy csodálni fogja a kisiparos profizmusát, amivel saját szakmájában alkot, és tudja, hogy ő meg erre lenne képtelen. Az egész családban mindenki megtalálja a maga szerepét, azt amiben a legjobb, amitől boldog és amiben ki tud teljesedni, és a tagok együttműködésével fog nagy tetteket véghezvinni az egész szervezet. Azért is lesz mindenki elégedett saját szerepével, mert az egész szervezetben mindenki önmagát meghaladó nagy tetteket fog tudni véghezvinni azzal, hogy az adott alkotásban a saját nélkülözhetetlen szerepét adja be a közösbe. Mert átéljük a kezdeti isteni synergia tökéletes harmóniáját, amiről korábban írtam.

 

Mit fogunk csinálni olyan hosszú ideig?

Erre akár azt is válaszolhatnám, hogy ha minden jól megy, majd meglátjuk, de azért próbáljunk meg eloszlatni itt is néhány félreértést, hogy nehogy tök rossz irányba menjünk, bizonytalanul bóklásszunk és meg tudjanak minket zavarni ilyen kérdésekkel. Ha reálisan nézzük a jelen világot, tulajdonképpen itt van az, hogy szinte semmit nem tudunk csinálni, ideálisan véghezvinni. Általában követünk egy unalmas sémát az életben, többnyire kényszerből, ha meg valami rendkívüli dolgot akarunk csinálni, akkor az legtöbbször akkor sikeres, ha egy baromság és sok kretén követője akad. Ha viszont valami igazán jó tervünk van, valami igazán jót, hasznosat, szépet akarunk alkotni, akkor a siker egyáltalán nem garantált, sőt a világ megveti azt, leszavazza, érdektelenül elfordul, keresztbetesz nekünk, mások lopják el az ötletet, minket sárba tipornak, elmegy az áram, bedöglik a gép, packázik a hivatal, stb. Pedig mi jót akartunk, de hamar szembesülünk az értetlenek masszív tömegével. Szinte sosem tudjuk véghezvinni olyan jól a terveinket, mint szerettük volna. Mert a bennünk és a másokban lévő különböző bűnök, hibák nem engedték kiteljesedni a művünket. Esetleg talán halálunk után értékelik fel alkotásainkat, de az rajtunk már nem sokat segít. Mégis ki az, aki elmondhatja (igazán és nem csak eljátszva önmaga és mások előtt), hogy itt a világban igazán meg tudta valósítani a terveit, álmait és teljesen elégedett? Könnyen mondják a hamis motivátorok, hogy valósítsd meg az álmaidat. Először azt hirdették, csak akarni kell, elképzelni, vizualizálni, pozitívan gondolkodni és sikerülni fog! Most már kezdenek váltani és más mantrák lettek divatosak: "no pain, no gain”, dolgozni kell az álmokért, küzdeni, elhagyni a komfortzónát! Mikor fognak végre eljutni oda, hogy szembenézzenek a valósággal: ezen a világon márpedig nem lehet az álmokat teljes mértékben megvalósítani. Ez van. Minden igazán jó ember élete folyamatos szívás volt, és legfeljebb haláluk után értették meg az emberek, hogy mit is akart ez tulajdonképpen. Gyakorlatilag Krisztussal is ez történt. A legtöbb ember ilyenkor leszállítja az álmait, vagyis a valósághoz igazítja azokat, és így nyer el egy relatív boldogságot.

Mert ez még nem a végső győzelem világa, nem a hívők valódi otthona, hanem az idegenben való küzdelemé. Küzdöttek és szenvedtek a próféták, apostolok és Maga Isten Fia is. A Mennyek Országa evilág számára nagyrészt láthatatlan, a világosságot a sötétség nem fogadja be. A világosság leginkább mentőövként és figyelmeztetésként van a világban. Pláne most, amikor az Egyház "ezeréves uralma" is elmúlt. Mindenkit figyelmeztet, az igazak általa megmenekülnek, a gonoszok általa megítéltetnek. De jobban tudunk küzdeni, ha jobb fogalmunk van a végső győzelem állapotáról, minél reálisabban hisszük azt.

Mert miután elhárul minden bűnös gátló akadály, na akkor kezdünk el igazán élni és alkotni! Akkor már tényleg rengeteg jó dolgot véghez tudunk vinni fölösleges akadályok nélkül. Nézzük meg a világot, milyen csodálatos a maga szépségében, sokszínűségében! Milyen hatalmas alkotói energia és zsenialitás kellett ennek megteremtéséhez? Isten talán egy percig is unatkozott, mióta teremtett? És Isten most mindezt a csodálatos világot fogja megszüntetni, hogy újat teremtsen! Úgy, hogy magához köt minket az Ő szeretetének kötelékével! Hát nem fog bennünk is elképesztő szintre hágni az alkotóerő az Istennel való bensőséges kapcsolat révén? Új Ég és Új Föld lesz! Nem a régit kell bizgatni, fényezgetni, csiszolgatni, mert új lesz minden! De ekkor már Isten a trónja mellé emelte Asszonyát, az embert! És mely Istentől áldott házasságból nem születik gyermek? Kezd összeállni a kép? Olyan dolgok várnak az emberre, amelyeknek az emberi házasság és gyermeknemzés csupán halvány előképe (miközben minden ember párkapcsolati komplikációk nélkül szeretetben egyesül egymással is). Az Új Eget és Új Földet Isten közösen alkotja és uralja az emberrel! Az embernek ekkor már az állatoknál jóval intelligensebb és hatalmasabb angyalok is szolgálnak! Miért gondoljuk, hogy egy percig is unatkozni fogunk egy az előzőnél is csodálatosabb új világ megalkotásában és kormányzásában? Még akár tízmillió év múlva is azt fogjuk érezni, ez még csak a kezdet, amellett hogy az új teremtett "téridőben" az időt is másképp fogjuk érzékelni és uralni...

 

Ne tévesszük tehát szem elől sohasem a célt! Ne tartsuk a jelen világ defektjeit a mindenség normális működésének! A jelen világban való életünk, sikerességünk nem igazán számít, ez úgyis már menthetetlenül el fog pusztulni. De a lelkünk már most ugyanaz az örök valónk, amivel majd átjutunk a túlvilágra. Már most vannak testvéreink Krisztusban és Isten már most közeli kapcsolatban van velünk. És mi nagyobb: Isten vagy a Menny? Ha akarjuk, már most elkezdhetünk úgy élni bűntelenül, tisztán, mint ahogy majd – ha üdvözülünk – a Mennyek Országában fogunk…

A bejegyzés trackback címe:

https://daypologetics.blog.hu/api/trackback/id/tr1910416818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.