Az értelem tisztulása
2016. augusztus 05. írta: Yoan

Az értelem tisztulása

A hitvédelem során nem árt ha tudatosítjuk azt a jelenséget is, amit Albert Einstein fogalmazott meg frappánsan: „Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.” Egybecseng ezzel a távol-keleti vallások (főleg a buddhizmus) azon látásmódja is, miszerint a tudatlanságból fakad a legtöbb probléma, és ahogy az ember tudása, tapasztalata bővül, felsőbb szintre emelkedik, sokkal tisztábban lát olyan dolgokat, amit addig nem tudott megérteni.

Hazai pályán a legjobb leírása ennek az ortodox egyházatyák, hészükhaszta szerzetesek által felvázolt rendszer. Ez nagy körvonalakban leírva abból indul ki, hogy a bukáskor az emberi lélek legvilágosabb része, a lélek szeme, az értelem, más néven a nous is elhomályosult. Ennek következtében az ember nem látja tisztán a világot, a dolgok teremtett rendjét, értelmét, okát és célját, a lelki világ berendezkedését, Isten tetteit, stb. Torz világképe lesz, értelmetlen tévedésekben hisz, valótlan félelmek gyötrik, élénk fantáziája szülte saját gondolatait nem tudja megkülönböztetni a valóságtól, stb. Ennek terápiás útja nagyjából 3 szakaszból áll. A praxis az átlag keresztények szintje, amikor a téves magatartástól, világképtől távolodik el az ember az Írás tanulmányozásával, a halláson alapuló hittel, a helyes magatartás, szeretet gyakorlásával és a bűnös tettek kerülésével. A második szakasz a megvilágosodás, amire már nem mindenki jut el, pedig jó lenne (de veszélyes, amikor valaki azt hiszi, itt van, holott még bőven nincs). Ekkor már nem küszködik a szenvedélyeivel az illető, szabadon teszi a jót, mert ennek látja értelmét, a teremtett dolgokkal helyesen bánik, mert megértette azok isteni üdvös célját, világos világképe van, amit nem ingatnak meg valótlan érvek, a hite Isten közvetlen ismeretéből is származik buzgó imádság és szemlélődés révén: alapvetően már a helyes viselkedés és gondolkodás jellemzi az embert. Végül van az a szint, amire a szentek közül is csak kevesen jutnak el, ami a theosis, azaz Isten-látás. Ilyenkor az ember már nemcsak a teremtett dolgokat látja tisztán, hanem képes teremtetlen valóság érzékelésére is, azaz Istent is meglátja. Pontosabban – a leírások szerint – az Ő termetetlen fényét, amely ragyogóbb minden teremtett világosságnál, ahogyan a 3 tanítvány is látta Krisztus dicsőségét a hegyen az Ő színeváltozásakor.

A három szakasz során tulajdonképpen az ember fokozatosan vetkőzi le saját téves látásmódját, fantáziáját, tévképzeteit, és ahogy tisztul az értelme – mivel az egész lelke egészségesebb lesz ahogy szabadul meg a bűn betegségétől – egyre jobban megnyílik a valóságnak, addigi önmagánál nagyobb igazságoknak. A megértést tehát nem annyira egyfajta torz gondolkodás logikai útvesztőiben való kiútkeresést jelent, hanem inkább azt, hogy az ember gondolkodása megvilágosodik, beragyogja az Igazság egyik eleme teljes egészében, amit egyszerre ért meg vagy jóval gyorsabban bontakozik ki előtte, mint amire csupán saját erejéből lenne képes, és az igazság az egész lelkében jótékony gyógyulást idéz elő – beleértve a további gondolkodását is. Ami korábban zavaros és kibogozhatatlan volt, abból magasabb szintre emelkedve meglátjuk, hogy mi a valóság, és hogy alapvetően a rossz szemszög, látásmód miatt jutottunk kibogozhatatlan ellentmondásra korábban, mert nem fogtuk fel, milyen természetű volt az valójában, amin korábban gondolkodtunk. Saját torz gondolkodásunk csapdájába estünk, amivel eltávolodtunk az egyébként magasabb szinten világosan megérthető valóságtól. Nem a valóság volt bonyolult, hanem a saját gondolkodásunk – a rossz látásmód miatt.

Bár a keresztények az Igazsággal közvetlen kapcsolatban vannak (tudván, hogy az egy személy), a végtelen Istent – mint minden más teremtmény – ők is végtelenül hosszú ideig fedezik fel, értik meg egyre jobban. Tehát eleve torz még a gondolkodásunk, ha úgy gondoljuk, mindent tudunk már, és adott esetben nem lehetne, sőt kellene beismernünk őszintén, hogy egy adott dologra (remélhetőleg csak egyelőre) nem tudjuk a választ, nem értjük. Mi is az Igazság megismerésének végtelen útján vagyunk. Másfelől viszont az is torz látásmód – és ez is egy sátáni trükközés – hogy ha azt képviseljük nem-keresztényekkel szemben, hogy a mi Isten-ismeretünk nem több, mint az övék, hiszen az Igazság közvetlenül nyilatkozott meg nekünk. Más vallásúak nem fogadják el, hogy Krisztus Maga az Igazság – tehát legalább abban nem tévednek, hogy ők nincsenek közvetlen személyes kapcsolatban az Igazsággal (legfeljebb távolról látják néha, mert hívja azért őket is). Ha – nem saját érdemünkből, hanem az Istennel való közvetlenebb kapcsolatunk révén – tudjuk, hogy a ránk bízott igazság világosabban fejezi ki azt a valóságot, amivel pl. egy ateista vagy más vallású a saját rossz látásmódja miatt nem tud megbirkózni, akkor nem kell nekünk lesüllyedni az ő szintjükre, mert ott mi se fogjuk tudni megoldani a problémát, hanem határozottan képviselnünk kell a ránk bízott örömhírt. Ezek többnyire olyan provokatív kérdések, okoskodások formájában nyilvánulnak meg felénk, amikkel pl. az ateisták hiszik csak azt, hogy az istenhit ellentmondásosságát mutatták ki, de valójában csak saját gondolkodásuk ellentmondásosságát és korlátozottságát mutatják ki frankón, amelyben nem a valódi Istenről nyilatkoznak, hiszen Őt nem ismerik, hanem egy önmaguk kreálta hamis istenről beszélnek. Szedjék szét csak érvekkel saját torz istenüket nyugodtan, még meg is köszönjük! Nekünk ezzel szemben lehetőleg ki kell mutatni (mivel ki is lehet mutatni!), hogy miért téves az ő gondolkodása. Ezt alapvetően kétféleképpen tehetjük meg, bár a két módszer között végső soron nincs nagy eltérés. Alulról indulva úgy lehet, hogy az ő érveit tovább gondoljuk, mint amilyen messzire ő gondolkodott, egészen addig, amíg önellentmondásra nem jutunk és kimutatjuk, hogy miért logikátlan, amit ő gondolt. Egy téves gondolkodás ugyanis mindig logikátlan. Ha először ez nem látszik rajta, akkor többnyire azért, mert saját maga alkotta igen szűk keretei börtöncellájában erősnek tűnik, de mihelyst kivisszük onnan és megmutatjuk a falakon kívüli valóságot, más lesz a kép és bukik az addigi biztosnak vélt érvelés. Felülről pedig úgy segíthetünk rajtuk, hogy amennyire lehet, szépen plasztikusan, olykor egyszerűbb hasonlatokkal elmagyarázzuk (nem csupán csípőből jött élettelen sablonérvekkel), hogy mi a kinyilatkoztatott valóság azzal szemben, amit ő lát. Nem biztos, hogy ezzel kapásból megvilágosodik, de legalább kap egy olyan magot, fénysugárt, ami lassan dolgozni kezdhet benne, járatja rajta az elméjét, ami lehet, hogy szép lassan mégis felfog valamit belőle, és ő maga is jobban fogja látni, hogy miben tévedett korábban. Mindkét esetben viszont fontos, hogy jól értsük azt is, amiben mi hiszünk, illetve megértsük azt is, ahogy a másik gondolkodik, a gyógyítandó betegséget is – csak ekkor tudunk ugyanis rámutatni a hibás gondolkodásra és a kivezető útra terelni az illetőt. Egyébként hatástalan lesz az érvelésünk, sőt még rosszabbat érünk el, ha gúny tárgyává tesszük a hitet.

Az a helyzet, hogy gyakorlatilag minden valláskritika ilyen szűk, téves, beteg gondolkodásmódból fakad (ilyenekről olvashatunk az Ateista tudományról írt cikkben is), az ateistáknak nem működik olyan jól az értelmük, mint gondolják; de nézzünk meg most itt is még három nagyobb tipikus álkritikát a fentiek demonstrálására.

 

Isten „kezdete”

A hétköznapi apologetikai beszélgetések során gyakran elhangzik az az érvelés, hogy Isten létének mi a kezdete, őt ki teremtette. Az ateisták minden lét kezdetéig akarnak visszamenni, mert másképp nem tudják elképzelni a létet, a világot, amiről el kell ismerniük, hogy sajnos tényleg van. De felmerül az alapvető kérdés (ami kinyitja a cella ajtaját), hogy miért kellene a létnek kezdetének lenni? Bizonyítsák be, hogy ez szükségszerű, ha már ilyet állítanak és erre alapoznak mindent. Ebben a történetben az a legmókásabb, hogy az ateisták egyáltalán nem valami logikusan levezethető érvelés miatt gondolják úgy, hogy minden létnek kezdete kell, hogy legyen, hanem azért, mert a zsigereikben ott van saját teremtettségük alapélménye! Vagyis az az alaptapasztalat, hogy saját létüknek kezdete volt, sőt az egész világnak kezdete volt! De csak azért van a létezőknek kezdete, mert valaki teremtette azokat, és ezzel az aktussal létrejött a létük, létrejött az egész világ téridő-rendszere, ami addig nem volt, és ami a mi életterünk is lett. Az viszont már logikátlan, hogy ezt a „kezdet-élményt” kiterjesszék annak a létére, aki a rendszeren kívül van, aki teremtette a kezdettel rendelkező létű dolgokat. Semmilyen logikai érv nem támasztja alá, hogy egy nem teremtett létezőnek is kell, hogy legyen kezdete, sőt a logika pont arra az igazságra vezet itt rá, hogy a teremtő létének szükségképpen kezdetnélkülinek kell lennie, mivel őt senki nem teremtette. Akkor is, ha ezt nem tudjuk elképzelni, de logikus, hogy azért nem tudjuk, mert mi teremtmények vagyunk és nem teremtők. Teljesen fölösleges saját torz gondolkodásukat tovább bővíteni olyan isten esetében, akit őt teremtettnek gondolnak ismeretlenül, hogy a teremtő teremtőjét ki teremtette, amikor a vallás teljesen logikusan hirdeti, hogy a transzcendens Isten, mint mindenek alkotója, már egyből a létrejött világ felett áll. Más szóval elképzelhető egy másfajta lét is a mi teremtett rendszerünk létén kívül. Ebben az ateisták teljesen szűklátókörűek és logikátlanok, és valójában az, hogy ragaszkodnak minden létező kezdetéhez, bizonyítja, hogy szívük mélyén bennük is megvan a teremtettség alaptapasztalata, amitől annyira nem tudnak elszakadni, hogy inkább a logikus gondolkodást is feladják. Szép öngól!

 

Isten „szabadságának korlátai”

Ez is általában mosolyognivaló tudatlanság, mégis elég komoly filozófiai rendszerek és keresztényellenes érvelések épülnek arra, hogy Istenről úgy gondolkodnak, hogy pusztán saját emberi fogalmaikat sterilizálják, és ezek szűk korlátai közé szorítják azt, ahogyan Istennek viselkednie kellene ebben a rendszerben; ha pedig a világról saját békaperspektívájukból alkotott látásmód szerint Isten nem úgy viselkedik, akkor fröcsögnek, hogy lám milyen logikátlan a vallásos istenfogalom. A vallásos Isten-fogalom tök logikus (miközben emberi logika feletti is), valójában ők képzelik el a – szerintük nem is mindig létező – istent egy, a saját torz látásmódjuk bonyolult kötelei által gúzsbakötött múmiának. A valódi Isten végtelenül szabad, bármit megtehet, amit csak akar. Nem egy steril elvek kötelékének rabláncai között csak egyféleképpen cselekvő automata, hanem egy hihetetlenül kreatív és zseniális lény, aki teljesen aktívan és szabadon kormányozza az egész világot. Ő valójában végtelenül egyszerű és nem követ el bűnt, tehát gyakorlatilag megbízható tulajdonságok alapján cselekszik, a mi világunk viszont ennél bonyolultabb és a változatos eseményei között mi magunk nem látjuk mindig jól ezeket az elveket, jó tulajdonságokat. Azért, mert más a perspektívánk, sokkal kevesebbet fogunk át a világból, az események nagy stratégiai folyásából, és nem látjuk még olyan tisztán a jóság elveit. Amíg a praxis szintjén vagyunk (vagy még annak első lépését se tettük meg kívülálló bűnösként), addig érezzük a jó tettek cselekvését egyfajta kényszernek, gátlásnak. És úgy gondoljuk, ha Isten jó, szükségképpen neki is ilyen gátlásosan kell működnie, kínosan ügyelve arra, hogy a bűn árnyékát se kövesse el véletlenül vagy ne sértsen meg semmilyen életidegen kiherélt filozófiai elvet. De ez csak a mi élményünk, nekünk kell erre kínosan ügyelnünk, mivel még nem vagyunk annyira jók, hogy ne kelljen figyelni a lépteinkre. Azért lehetséges számunkra a félrelépés, mert beteges, bűnös hajlamok vannak bennünk és azért kell ügyelnünk arra, amit teszünk. Nem úgy Isten, de hasonlót tapasztalnak azok is, akik előrébbhaladnak a lelki tisztulás útján. A valódi jótetteket az egészséges lelkű ember nem kényszerből teszi meg, nem azért, mert el akar valamit kerülni. Pont a szabadságot érzi, azt, hogy ha a lelkének ezt az egészséges állapotát megőrzi, akkor rendkívüli módon kiszélesedik a cselekvési lehetősége, bármit sikerrel megtehet! A képességei, kreativitása, bölcsessége, jósága sokkal jobban működik, éppen ezért sokkal többmindent fog tudni megtenni, jobban átlátja a helyzetet, hatásosabban és szabadabban tud cselekedni az adott helyzet alakulásától függetlenebbül. Amíg pl. saját egonkat védjük, csak saját érdekeinket nézzük, saját félelmeinkkel küszködünk, saját szenvedélyeink rabjai vagyunk, saját tudatlanságunk miatt nem tudjuk, mit kellene tenni, szűknek érezzük a lehetőségeket, pont ezek miatt vagyunk megkötözve – addig Istent és a Hozzá közelítő lényeket mindezek a dolgok nem kötözik meg. Igen lazán, kreatívan, hatásosan meg tudnak oldani helyzeteket, csodát is vihetnek véghez.

És ebben az összefüggésben lehet még jobban megérteni azt is, hogy Isten miért büntet olykor, miért tesz vagy enged meg fájdalmas dolgokat a világban. Valójában Isten itt is a jóság elve szerint működik, csak szabadabb, bölcsebb és nagyobb rálátása van a dolgokra. Csak az lehet az oka annak, hogy fájdalmas dolgot okoz, hogy ezzel a teremtények még nagyobb fájdalmat kerüljenek el (akik ezt nem feltétlenül látják át). Azért engedte meg a rosszat, mert abból is jót tud végső soron előhozni (mint arról írtunk a Rosszról írt cikkben is). Mert teremthetett volna akármilyen világot, de Ő olyat akart teremteni, ahol Ő nem egy programozó vagy bábmester, hanem úgy működik együtt a teremtményekkel Úrként, Atyaként, Szabadítóként, stb., ahogy azok természetes élő módon fejlődnek, kommunikálnak. Nem átprogramoz minket, hanem minket is önálló lényeknek tekint, mivel annak teremtett, nyilván mert így volt a legjobb, legbölcsebb. Tehát innentől is úgy viselkedik velünk, mint saját akarattal és fejlődési tulajdonságokkal rendelkező lényekkel, akiknél bizonyos változásokat nem átprogramozással, hanem egy atyai pofonnal lehet elérni. Mert ilyen lényeknek teremtett minket, egyébként nem lennénk azok, amik vagyunk. Az, hogy Ő mindenható és mindenkinél erősebb, nem köti Őt gúzsba úgy sem, hogy mindig mindent böszme nagy erővel kellene megoldania, állandóan fitogtatva mindenekfelett álló voltát. Megtehetné, de Ő ennél szabadabb. Miért ne viselkedhetne alázatosan, hagyhatná, hogy megöljék, kopogtathatna szelíden, kérhetne valami szépen akkor is, ha Ő hatalmánál fogva akár egy pillantásával megszüntethetné az egész világot? Csakhogy az hülyeség lenne, Ő viszont bölcs. Hát nem szabad Ő és nem tudja, hogy mikor melyik a legjobb, legbölcsebb viselkedés az adott helyzetekben annak hosszú és rövidtávú következményeit is végtelen hosszan és végtelen mélyen átlátva? Ha Ő szelíden kér valamit, az nem azt jelenti, hogy Ő gyenge vagy nem mindenható, hanem pont azt jelenti, hogy bár végtelenül nagy hatalmú, mindenható szabadságában megteheti azt is, hogy szelíden kér valamit, ha úgy látja jónak. De ugyanilyen nyugodtan oldhat meg helyzeteket hatalomból, erős kézzel is, ha az a jó. Azt is megteheti. Isten mindenhatósága nem abban nyilvánul meg, hogy mindent rögtön földhöz vág erőből, hanem abban, hogy a legszelídebb módszertől a legkeményebbig bármit megtehet és mindig tudja, hogy mikor melyiket a legbölcsebb alkalmazni. Logikus tehát, hogy a mi korlátozott szemszögünkből nehéz megítélni egy mindenható transzcendens világkormányzó tetteit, tehát csak azért, mert mi nem értünk valamit, ami hosszútávon mégis jóra vezet, de egy szűk pillanatban fájdalmasnak tűnik, nincs jogunk ítélkezni Isten felett. Egyszerűen nem vagyunk olyan helyzetben semmilyen szinten, aki másképp látja, hamis képe van a valóságról. Abban azonban bízhatunk, hogy Isten bármelyikünknél milliószor jobban kormányozza a világot – attól még, hogy mi ezt nem látjuk át. Beszédes az is, amikor Magának Krisztusnak kellett szenvedéseket vállalnia, amiről emberileg le akarták beszélni, és akkor zseniálisan azt kérdezte: „Hogyan teljesedjen be akkor az Írás?” Ezzel nem arra utalt (mivel nem azt mondta), hogy Őt bármi köti, hogy kényszerből most már muszáj megtennie, ami sajnos le lett írva, hanem egyszerűen megkérdezte a tanítványait, hogy akkor tudnak-e ennél jobbat mondani? Az Írás jó, nem véletlenül lett megírva, mert Isten tervei tökéletesek, azt nem kell újragondolni, a megírt próféciákon nem kell vitatkozni, de ha tudnak jobbat mondani az emberek Istennél, hogy a terv hogy valósuljon meg, hát tessék, mondják! Nem tudtak jobbat mondani. Ebben a témában az értelemnek olyanfajta tisztasága szükséges, amelyben tulajdonképpen elérhetetlen lesz egy teremtménynek végső értelemben Isten trónjáról látni vagy kormányozni a világot, tehát nem szükséges – mivel számunkra józanul szemlélve nem is lehetséges – minden esemény megmagyarázása (tehát az ateista ne kérje számon, hogy a hívő miért nem ül Isten trónján, mert sose mondtuk azt, hogy ott ülünk); viszont Isten kinyilatkoztatott terveinek ismerete és erős hit az Ő bölcs, igazságos, könyörületes és mindenható gondviselésében azért nem árt, ha van, és már az is sok mindenre elég, és ezt kötelességünk képviselni, mivel azért kaptuk.

 

A Biblia „ellentmondásai”

Aki eddig figyelt, az most már meg tudja válaszolni, hogy miért látja valaki ellentmondásosnak a Bibliát. A Bibliával az égadta világon nincs semmi baj. Ahogy gyógyul az ember lelki szeme, tisztul az értelme, ezek a látszólagos ellentmondások is megoldódnak, sokszor pont a látszólag ellentétes, elsőre érthetetlen dolgokon való gondolkodás, azok Isten kegyelmével történő feloldása visz minket magasabb szintű megértésre, és végül összeáll az egyetlen Igazságnak egy olyan koherens képe, amely megdöbbentően egységes annak ellenére, hogy számos szerző évezredeken át több egyéni emberi látásmódból írta azt meg az Egyetlen Istennel együttműködve. A Biblia a legemberibb és legistenibb mű egyszerre. És sose felejtsük az aranyszabályt, hogy nem szabad se elvenni, se hozzáadni semmit, maga Isten nyilvánította ezzel az Írást tökéletesnek, úgy ahogy van. Ez a látszólagos ellentmondásokkal együtt van így, mivel azok igen hasznosak. Csak az nem képes feloldani ezeket a vélt ellentmondásokat, érthetetlenségeket az Írásban, aki képtelen saját maga torz szemszögéből kiszakadni, akinek nem tisztul az értelme, nem gyógyul a lelke. Az sose fog semmit látni az Írásban önmaga torz kusza gondolatainak vetületén kívül. Ezzel szemben a hívőt pont az ellentmondásokon, érthetetlenebb részeken való imádságos elmélkedés fogja a tudás magasabb szintjére emelni. Isten tudta, hogy a Biblia közkézen fog forogni, nemcsak hívők, hanem hitetlenek is fogják azt adott esetben olvasni (mint ahogy Krisztus igéit is vegyes társaság hallgatta). Úgy van tehát megírva a Biblia, hogy kihívás, próba elé állítsa az olvasót. Aki helyes lelkülettel olvassa, annak hasznára válik, az kincseket kap belőle. Aki helytelen lelkülettel olvassa, az pedig önmaga helyzetét teszi súlyosabbá, torzul az értelme, ítéletet vonz magára belőle.

De ha egy ateista mégis üres érvelésnek tekinti a fentieket, akkor élhetünk egy példázattal a tudomány területéről. Jó szolgálatot tett nekünk a kvantumfizika és a relativitás-elmélet. Az ateista és a hívő gondolkodása bizonyos szempontból hasonlít a newtoni fizika és az einsteini világkép vagy kvantumfizika rendszerében gondolkodó ember közötti különbségre. Newton követője mondhatja, hogy teljes képtelenség, önellentomndás pl. az, hogy két pont között nem az egyenes szakasz a legrövidebb vagy egy olyan világkép, amely nem tudja 100% bizonyossággal megmondani azt sem, hogy a térbeli tárgyak hol vannak, mert azokat csak valószínűsíteni tudja. Ez utóbbi az egész kvantumfizikai világkép: az csak valószínűségekkel dolgozik az elemi részecskék világában, amelyből az egész univerzum felépül, pl. a falnak pattanó golyó, bármilyen hihetetlen, az alagúteffektus miatt nagyon kis valószínűséggel megjelenhet a fal másik oldalán is (!) - ilyen a világunk. A magas szintű tudomány is csak valószínűségekkel számol, még az anyagi elemek terén sincs sehol 100% bizonyosság! Tehát Newton kizárólagos követője mondhatja, hogy az egész modern fizika egy baromság, annak követői értelmetlen, önellentmondásos hülyeségekben hisznek. Miközben pont a modern fizika írja le pontosabban a valóságot és pont annak követői képesek magasabb szinten gondolkodni. Mert a newtoni fizika megértéséhez elég egy átlagos agy, a modern fizikai elméletek megértéséhez már átlag feletti gondolkodás kell - erre a szintre pont a gondolkodó gyengesége miatt nem tud eljutni. A relativitáselmélet világképe alapvetően olyan, hogy abban a tárgyak gravitációs ereje minduntalan torzítja, deformálja az ideálisnak elképzelt 3-dimenziós teret. Nem tudunk mit csinálni, ez van. Ezért van az, hogy 2 pont között a legrövidebb egyenes összekötő szakasz valójában nem létezik, az csak a relativitás-elméletet felfogni képtelen ember gyenge elméjében létezik, azt csak "hiszi", hogy úgy van, de valójában nem létezik! A legrövidebb szakasz a valóságban a két pont közötti térgörbületben lévő (és ezért nem egyenes) szakasz! És így tovább: a látszólagos ellentmondások a megértés magasabb szintjén a tudomány területén is ugyanúgy magyarázatot nyernek azok számára, akik képesek azokat felfogni. Nem a modern fizikai világképben van a hiba, hanem abban, aki képtelen azt felfogni.

 

Összefoglalva tehát tudatosítsuk saját lelki életünkre vonatkozóan és az apologetikai párbeszédek során is, hogy az értelem fejlődése nem választható el a lélek fejlődésétől. Böjttel, imádsággal, jó cselekedetekkel a teológiai igazságokat és a világ valódi mivoltát is jobban megértjük. A vallás nem egy statikus állapot, hanem egy dinamikus, örök fejlődési út, ahol mindig juthatunk feljebb, mint amit addig el tudtunk képzelni. Ha elbizonytalanít egy nem-keresztény tan és nem tudunk rá mit felelni, ne mondjunk rá feltétlenül valami üres marhaságot vagy fontolgassuk, hogy hátha mégis igaza van neki az isteni, magasabb szintű tanítással szemben, hanem reálisan lássuk, hogy ezek a gondolatok csupán egy alacsonyabb, szűkebb, betegesebb, részlegesebb értelmi állapot termékei, önmagunkra nézve pedig tekintsük ezt motivációs tényezőnek arra, hogy feljebb emelkedjünk lelkileg arra az állapotra, ahol már jobban látjuk a korábban zavaró érvelés hamis voltját, és így Isten segítségével meg tudjuk mutatni a kivezető utat annak is, akit fogva tart ez az állapot.

A bejegyzés trackback címe:

https://daypologetics.blog.hu/api/trackback/id/tr198954982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.