"Született gyilkosok"
2015. március 30. írta: Yoan

"Született gyilkosok"

A XXII. század hajnalára a Takarítók Világméretű Rokonságának Zsarnoksága, vagy ismertebb nevén és jelképén: a „Tavirózsa” már elérte főbb célkitűzéseit. A világ vezető államai (főleg Nyugat-Európában) vagy kivételek felsorolásával módosították vagy teljesen eltörölték az alkotmányukból az élethez való alapjogot, büntető törvénykönyvükből és/vagy bírósági gyakorlatukból pedig – legfeljebb néhány igen súlyos minősített eset kivételével – kikerült vagy nagyfokú enyhítésekkel maradt csak benne az emberölés büntethetősége. Hogy jutottunk el idáig?

A Tavirózsa mozgalmat kezdetben egy igazi nevén máig ismeretlen, börtönből szökött sorozatgyilkos indította el úgy, hogy néhány hasonló (többnyire szabályosan szabadult, de pszichológiailag nem teljesen rendbejött) társával összefogott. Elméletük szerint minden emberben benne van az ölés iránti hajlam, mint veleszületett evolúciós tulajdonság. Minden ember érzett már életében vágyat arra, hogy véget vessen egyes embertársa(i) életének. Ez a velünk született ösztön számos esetben megoldást jelentene az adott ember problémájára, különösen ha a gyűlölt személy az ő boldogságát vagy életét veszélyezteti, de a társadalom képmutatása és diszkriminatív törvényei azok, amik elfojtják az emberben az ölés törekvését. Pedig véleményük szerint ha valakit meg akarunk ölni, azt nem ok nélkül tesszük, és mind az egyén boldogsága, mind a társadalmi jólét érdekében kívánatos lenne, ha mindenki szabad utat adhatna ezen vágyának és végre tudná hajtani a gyilkos tettet. Hogy legalizálják ezt a jogot, többféle fórumon kezdtek el szervezkedni.

Először a tudomány tekintélyével akarták befolyásolni az embereket. Megnyertek maguknak bizonyos pszichológusokat, kutatókat, akik különböző kísérletekkel bizonyították, hogy minden emberben genetikailag kódolva van a gyilkolás ösztöne. Ez egy természetes és megmásíthatatlan dolog. Bár voltak tudósok, akik a kísérletek reprodukálásával teljesen más, vagy szelídebb, árnyaltabb eredményt hoztak ki, vitatták a kísérleti módszerek és a reprezentatívnak kikiáltott minta megbízhatóságát és objektivitását, a Tavirózsa növekvő táborának emberei gondoskodtak arról, hogy a gyilkos ösztönt bizonyító kísérletek kapjanak nagyobb hírverést és ismertséget az emberek körében, és a tudósok között is csak számíthatott biztos publikációra, aki nem mondott ellent a Tavirózsa elveinek. A tudományosnak kikiáltott kísérletek azt az eredményt is kihozták, hogy a sorozatgyilkosok nem tehetnek arról, hogy ők ilyenek, mert ezért az úgynevezett X-Cleaner gén felel, amit szüleiktől örököltek (bizonyos tudósok vitatták az X-Cleaner gén létét vagy az ennek kikiáltott gén kutatásaik szerint más szerepet tölt be, de megint nem ők lettek a mainstream). Mivel pedig egy gén felel ezért, ezért a sorozatgyilkosok gyógyíthatatlanok, őket el kell fogadni ilyeneknek, mert csak akkor tudnak ők teljes életet élni. A sorozatgyilkosokat ezért elnevezték Szupertakarítóknak, akiket az evolúció azért ruházott fel az X-Cleaner génnel, hogy a genetikailag félresikerült egyedek természetes negatív szelekcióját felgyorsítsák. Lehetőleg még mielőtt továbbörökítik a génjeiket, így a gyerekgyilkosok szerintük különösen hasznos evolúciós szerepet töltenek be (bár tettüket erkölcsi alapon talán meg lehet kérdőjelezni, mivel talán a gyerekek kevésbé tesznek olyat, ami miatt egyértelműen halált érdemelnek). A Szupertakarítók igen hasznosak az emberiség génállománya frissülésének és javulásának gyorsabb megvalósulása szempontjából, őket egy neves tudós népszerű cikkében „az evolúció motorjai”-nak nevezte. A (főként evolúcióbiológus és pszichológus) tudósok érvelése szerint senki sem gyilkol ok nélkül, aki pedig olyat tesz, amivel mások genetikailag kódolt gyilkos indulatát váltja ki, az méltó a halálra, és nem hasznos, ha ilyen egyedek továbbörökítik génjeiket vagy hosszabb ideig élnek. Így működik ez az állatvilágban is, ahol szintén elfogadott dolog az ölés. Az emberiség túlnépesedésének problémáját a takarítók (és különösen a szupertakarítók) tevékenysége természetes módon megoldja.

A fentiekből is már láthatjuk, hogy a szóhasználatban is forradalmat robbantott ki a Tavirózsa. A gyilkosokat ugyanis már nem volt szabad gyilkosoknak nevezni, kulturált ember őket takarítóknak nevezte. A médiából cenzúrázták a „gyilkos”, „sorozatgyilkos” és hasonló kifejezéseket, mint politikailag inkorrekteket. A Tavirózsát bírálók írásai nem jelenhettek meg, mert ellentétesek voltak a szabadság elveivel. Aki mégis használta azokat szóban vagy nem hivatalos nyomtatásban, azok előítéletesek, bigottak, a szabadság és tolerancia jogtipró ellenségeinek voltak kikiáltva, és megvetésben, üldözésben, cenzúrában volt részük. A Tavirózsa tudta, hogy a közös ellenség jól összekovácsolja mozgalmukat és visszájára fordítja az őket erő negatív indulatokat, így ellenfeleiket Cleanafóboknak vagy Mocskosoknak bélyegezték és nevezték a legkisebb gyanúra is, és mindent megtettek, hogy ezek a kifejezések minél negatívabb, míg a Takarító szó minél pozitívabb tartalommal töltődjön fel. A „takarító” kifejezést már egyre kevésbé használták annak eredeti értelmében, a köztisztasági dolgozókra, ez a fogalom végleg elveszítette eredeti semleges jelentésének kizárólagosságát.

A médiát felhasználták a „takarítás” tevékenységének népszerűsítésére is. Sajnálkoztak, hogy a takarítók nyilvánosan nem élhetik ki hajlamukat, csak rettegve, titokban gyilkolhatnak, úgy, hogy nagyon ügyelniük kel a nyomok eltüntetésére, nehogy a diszkriminatív törvények képmutató őrei (akikben szintén ott lapul a gyilkos vagy takarító ösztön!) elérjék és meghurcolják őket. Éppen ezért szép fokozatosan egyre több gyilkosságot tettek fel először csak különböző fájlmegosztó internetes fórumokra, majd a hivatalos médiába is. Ügyeltek arra, hogy ezek mindig pozitív tetteknek tűnjenek. A gonosz áldozat megérdemli jogos büntetését, a gyilkos pedig tette után megszabadul egy rossztól, szabadon kiélheti hajlamát, megkönnyebbül és boldog lehet. Az emberek szépen lassan hozzászoktak a gyilkos jelenetekhez, sőt elkezdtek ujjongani, tapsolni, ha ilyet láttak. Akik mégis rosszul lettek vagy nem akartak ilyeneket nézni, azokat Mocskosoknak, Cleanafóboknak, intoleránsaknak bélyegezték, akik csak saját előítéletük miatt tartják mások boldogságát undorítónak és elítélendőnek. Szeretetlen fanatikusok, akik képtelenek elfogadni a másságot és meglátni egy olyan tettben a jót, ami a takarítónak boldogságot, kielégülést okoz, az emberiség számára pedig hasznos. Pedig bennük is megvan a gyilkos hajlam (vagy: takarító-ösztön), csak ők ezt nem vállalják fel, hanem képmutatóan elítélik azokat, akik bátran és büszkén vállalják ezt a nyilvánosság előtt is.

Egészen kis kortól kezdték manipulálni a Tavirózsa emberei a másképp gondolkodókat és mosni az agyukat. Aki már óvodás korban megharagudott a társára és megverte, azt többé nem büntették meg, hanem bátorították, hogy átélje a düh ösztönét és a gyilkos vágyat. Ne szégyellje, hanem fogadja el önmagát, bátran szegüljön szembe a genetikailag defektes egyénekkel. Körülvették a Tavirózsa emberei, bátorították és sugallták neki, hogy hátha ő is egy Szupertakarító, akinek nagy nemes feladata van az életben. A bűntudatot, szégyenérzetet ki akarták nevelni már a gyerekekből is, és mindent megtettek, hogy minél többször szabadon kiélje ezt a vágyát az egyén és sorozatgyilkost neveljenek belőle. Akkor is, ha a gyerek egyébként csak hirtelen jött dühbe, eszébe se jutott, hogy túlzott fájdalmat okozzon a társának, akivel a következő percben már vidáman játszott. A fiatalokat beszervezték olyan társaságokba, akik egymást békésen segítették, és emellett mindig találtak olyan áldozatokat, akiket ők genetikai selejteknek neveztek, akiket közös szeánszokon öltek meg együtt. De ha valaki csak egyénileg akart egyvalakit megölni, abban is segítették. Az iskolai oktatásnak pedig részévé vált a Szupertakarítók evolúciógyorsító hasznossága, a takarítók elfogadása és bátorítása, az áldozatok viselkedésének nagyfokú rosszallása, haláluk jogossága és hasznossága. Boldog végű erőszakos rajzfilmekkel és mesékkel, egymással boldog közösségben élő, együtt gyilkoló sorozatgyilkos hősök ábrázolásával szoktatták hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy ne féljenek az erőszaktól, a gyilkossággal szemben ne legyen rossz érzésük, hanem boldog győzelemként éljék azt meg és akarjanak a gyilkosok közösségéhez, a Tavirózsához tartozni, az áldozat sorsát pedig normális, jogos sorsnak tartsák. Sőt, még tovább mentek, és azt is sugallták, hogy aki önmagában Cleanafób hajlamot vagy a Tavirózsa által önkényesen összeállított listán szereplő más defektet fedez fel magában, az nemes tettet követ el az emberiség érdekében azzal, hogy önként jelentkezik a takarítás áldozatául. Az önkéntes áldozatokat felmagasztalták, sőt, azt sulykolták, hogy az ő állapotukban ez a leghasznosabb, amit tehetnek.

Természetesen ezt csak úgy tudták megtenni, hogy a törvénykezés szintjén is igyekeztek elérni, hogy ne büntessék az emberölést és ne legyen mindenkinek alapjoga az élethez való jog. Érvelésük főként egyszerűen arra épült, hogy aki nem tesz olyat, amivel másban gyilkos vágyat (vagyis: „takarító-ösztönt”) vált ki, annak nem kel félnie, mert a takarítók tisztességesek és csak azokat ölik meg, akik erre okot adnak. Tudományos kísérletekkel bizonyították – amik számos ponton ellentmondottak azoknak, amiket kezdetben végeztek annak bizonyítására, hogy mindenkiben benne van a gyilkos hajlam, de aki ezt hangoztatta, ismét megkérdőjelezve az objektivitást, igyekeztek újra elhallgattatni –, hogy a gyilkos vágy nem támad fel az emberben olyanokkal szemben, akik erre nem adnak nyomós okot. A valóság persze sokszor más volt, de a kényes eseteket, amikor nehéz volt bizonyítani, hogy tényleg méltó volt a halálra az, akit megölt egy Tavirózsa tag, igyekeztek eltusolni. Emellett, az X-Cleaner génnel rendelkező szupertakarítók büntetését pedig teljesen jogtalannak tartották – neves tudósokkal írtak alá petíciót e témában –, ami szembe megy minden más alapjoggal, leginkább a boldogsághoz való joggal. Ha pedig sikerült a sorozatgyilkosokat felmenteni, a többi gyilkost már nem volt nehéz. A felvilágosult demokrácia és liberalizmus nevében keresztülvittek a megfelelő helyre ültetett vagy meggyőzött emberekkel olyan törvényeket, amik relatívvá tették az élethez való jogot és abszolúttá a gyilkossághoz való jogot. Sőt: gyakran a takarítók és az összemberiség élethez való jogával indokolták mások életének kioltását…

***

Nos: nem kell megijedni, ilyen mozgalom természetesen csak a fantázia szüleménye. Nemcsak a krimi, hanem az anti-utópisztikus pamflet is adott esetben megfelelően ütős műfaj lehet hitvédelmi témák szempontjából. Azért választottam ezt jelen témául, hogy szemléletesebben lássuk: hogyan működik egyes ördögi mozgalmak logikája és szerveződése. Választanak egy olyan bűnös hajlamot, ami óhatatlanul jelentkezhet több különböző emberben is, és addig nyomulnak, míg el nem érik, hogy ezt normálisnak, sőt üdvösnek tartsa az emberiség. Ma nagy piaca van annak, ha valaki különböző devianciákat lovagol meg, kiált ki normálisnak és az élére áll minden deviáns személynek. Azok ezt valamifajta felszabadulásként élik meg, a deviáns vágyak pedig eleve gúzsba kötik az akaratot, így biztosítva van az illető mozgalom támogatottsága, mivel így biztosan nem fognak megszabadulni az egyének az adott deviáns vágytól. Ennek alátámasztására elég néhány olyan tudós, akiben szintén van deviáns hajlam vagy megnyernek a mozgalomnak, aki aztán szelektív mintaválasztással és csak azt vizsgálva, ami az adott eredményt fogja kihozni, „bebizonyítja” a deviancia normális voltát. A vallás tudja, hogy az emberben lévő bűnös vágyak rosszak, és meg is tudja indokolni, hogy miért, de a tudomány simán semlegesnek, sőt akár az általuk éltetett evolúció és gének szempontjából hasznosnak tud deklarálni bármilyen vágyat, még az élet kioltására irányulót is, ha azt felfedezi az emberben. Ugyanis az evolúció-elméletbe bizony belefér az is, hogy az erősebb ölje meg a gyengébbet és az is, hogy a halál a génfrissülés szempontjából hasznos dolog, azért „alakult ki”. Ha pedig „bebizonyítják”, hogy ezek vele született rendellenességek, minden olyan embert a deviancia megmásíthatatlan kiélésére tudnak könnyen terelni, akiben esetleg csak egy kósza gondolat lett volna a dolog. Ha pedig megnyerik a tekintéllyel bíró tudósokat, akkor az emberek azt hiszik, az ilyen vágyak kiélése valójában semleges vagy még jó dolog is. De pszichológiailag is át kell mosni az emberek agyát, leginkább a szavak tartalmának megváltoztatásával. A devianciára eddig alkalmazott szót helyettesítik egy semlegesebb vagy pozitívabb tartalmú szóval (ezért nem feltétlenül kell új szót alkotni, használhatunk egy meglévőt is), aztán feltöltik ezt még pozitívabb tartalommal, a másképp gondolkodók megbélyegzésére pedig választanak egy olyan szót, amelyet minél negatívabb tartalommal töltenek fel. Adott esetben saját mozgalmuknak is válassztanak egy szebb jelképet és nevet. Ugyanakkor magát a deviáns tettet is szerepeltetik minél többször és minél pozitívabb körítéssel a médiában, hogy az emberek hozzászokjanak a korábban undorítónak tartott látványhoz, majd pozitívumként ünnepeljék, ha ilyet látnak. Ezeket sokszor egészen kis kortól kezdik el sulykolni, mert a gyerekek még nyíltabbak, ízlésük még könnyebben befolyásolható. Végül nyomulnak törvényes szinten is, hogy felszámoljanak minden megkülönböztetést a deviáns és a normális emberek között, szüntessék meg a deviancia/deviánsok büntetését, megkülönböztetését, jogfosztását, sőt: büntessék azokat különféle szankciókkal, akik másképp, egészségesen gondolkodnak.

Nos, a gyilkosságot gyakorlatilag mindenki rossz dolognak tartja, azért is választottam ezt a bűnt példaként, hogy egyértelműbb legyen a negatív viszonyulás. De lássuk meg, hogy ha nem is a gyilkossággal, de más bűnnel/bűnökkel ugyanezen recept szerint nyomulnak az emberek és igen nagy sikereket értek el a téren, hogy a devianciát normálisnak tartsuk, sőt ünnepeljük és az ellenzőket megvessük. Ez már nem sci-fi, hanem a valóság! És az emberekben már fel sem merül a kérdés, hogy ha valami valóban egy jó vagy semleges dolog, akkor mégis miért kell egy ilyen böszme nagy manipuláló, agymosó gépezetet ráépíteni? Pl. a szeretettel kapcsolatban külön segíteni kell azokat, akik tesznek valami jót, adnak másnak ajándékot, hogy meggyőzzük őket arról: a bennük lévő érzést nem kell szégyellni, mert ők ezek szerint „szerető” emberek; be kell őket vezetni egy félig titkos társaságba, ahol szabadon tehetnek jót egymással az emberek; manipulálni kell a szavak tartalmának megváltoztatásával; gyűlöletet kell kelteni a másképp gondolkodókkal szemben; kozmetikázott tudományos kísérletekkel alátámasztani, hogy márpedig ha valaki jót tesz a másikkal, az egy természetes hajlam, amit nem lehet megváltoztatni és magyarázkodni kell, hogy ez miért hasznos; a médiában külön manipulációval kell többlet jó színben feltüntetni az önmagukban is jó tetteket alkalmatlan helyen és időben is; hosszasan lobbizni kell, hogy olyan törvények szülessenek, amik nem tiltják azt, hogy jót tegyünk másokkal? Nem: pontosan akkor kell ilyen erőteljes és aránytalan manipulációt alkalmazni, ha valami abnormális dolgot akarunk lenyomni az emberek torkán, amikor tényleg át akarjuk formálni a saját deviáns gondolkodásunkra mások egészséges elméjét!

Tehát: figyeljünk csak a jelekre és ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, hanem őrizzük meg tisztaságunkat, józanságunkat és – szabadságunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://daypologetics.blog.hu/api/trackback/id/tr627320008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.